A Szentatya 2008-ban nevezte ki Német László verbita rendi atyát a nagybecskereki egyházmegye főpásztorává, s az év júliusában szentelte püspökké Nagybecskereken Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek. Püspöki szolgálatának harmadik egyházi éve elején kértük fel őt: adna egyféle összegzést eddigi munkájáról.
- Majd két és fél éve végzem a püspöki szolgálatot Nagybecskereken, s ebből a távlatból már felmérhető, hogy milyen eredménnyel, mennyire sikerült megismernem a rám bízott egyházmegye gondját-baját, a bánáti emberek lelkivilágát. A társadalmi és politikai viszonyokról is tájékozódnom kellett, hiszen harminc évig külföldön éltem. Paptestvéreim és világi munkatársaim segítségével az eltelt időszakban, úgy gondolom, sikerült megismernem az ország helyzetét. Megtapasztaltam, hogy miként működik az állam: milyen lehetőségeink vannak, és milyen jogokat lehet, illetve nem lehet érvényesíteni még akkor sem, ha azokat az állam vagy éppen a nemzetközi megegyezések írásban garantálják.
Szerencsémnek tartom, hogy az egyházmegye irányításában a püspökelődöm által megkezdett munka a világiakkal segítségével kibővítve folytatható. Egyházmegyénkben a legnagyobb kihívás a szórványlét. Azt is jelenti ez, hogy nemcsak akkor kell itt elérni az embereket, ha szentmisét tartunk, és szentségeket szolgáltatunk ki, hanem a közösségépítés minden módjával élni kell. Számomra igazából ezt jelenti az egyház. Az élő egyháznak ugyanis az a küldetése, hogy megteremtse azt a közösséget, ahol az emberek jól érzik magukat, összejönnek, elbeszélgetnek egymással, imádkoznak, és ha van pap, szentmisét tartanak, ha viszont nincs, akkor elolvassák a vasárnapi evangéliumot, és igyekeznek mindenképpen életben tartani hitüket.
* Lassan már több mint húsz éve rendszerváltásról beszélünk, a társadalmi folyamatok olyan fordulatáról, amikor kárpótolják mindazokat az egyéneket és intézményeket, akiket a pártaállami diktatúra megalázott, kiforgatott vagyonából. Hol tart ma az egyházi vagyon visszaszármaztatása? A papok, szerzetesek és szerzetesnők szociális biztosítása, nyugdíjkérdésének megoldása?
- A rendszerváltást nálunk egy nagyon gonosz, hihetetlenül agresszív, sok emberéletet követelő háború terhelte, ellentétben más volt kommunista országokkal, ahol sok mindent békésen sikerült megoldani. Szerbiában csak 2006-ban hozták meg azt a törvényt, amely lehetővé teszi a történelmi egyházaknak és vallási felekezeteknek, hogy visszakapják az államosított vagyonaikat, iskoláikat, termőföldjeiket. A törvény alkalmazása azonban nagyon akadozik, lassan halad előre. Bizonygatnunk kell jogosultságunkat mindarra, amit akkoriban a kommunista rezsim emberei egy tollvonással elvettek tőlünk. Úgy gondolom, Szerbiában egyrészt még most sem teremtődtek meg a feltételek a jogállam működésére, ellentétben a szomszédos volt kommunista államokkal, ahol Európa közelsége mégiscsak megteremtette a demokrácia gyakorlását. Másrészt pedig a politikai vezetőkből hiányzik a jóakarat, a megértés a helyzet rendezésére. A kommunista propaganda hatvan éven keresztül arról szólt, hogy az egyház és a papok a nép legnagyobb ellenségei és kizsákmányolói. Gyakran hivatalos helyeken tapasztalom a megértés hiányát az egyházak jogos követelései iránt. A mentalitás sajnos nem változott, ugyanabba a kommunista falba ütközik az ember most is, mint évtizedekkel ezelőtt. A legrosszabb az, hogy köztük olyan fiatal hangadók is vannak, akik életkoruknál fogva nem tapasztalhatták meg a kommunista rendszer természetrajzát, de az egyházak kizsákmányoló magatartásával sem találkozhattak, hiszen erre negyvenöt után a felekezeteknek lehetőségük sem lett volna. A szociális biztosításunk szabályozása sem jogállamra jellemző módon történik, amely kimondaná, hogy alanyi jogon jár nekünk is ez a szolgáltatás. Helyette balkáni mentalitás szerint az ismeretségen alapuló ügyintézéssel rendezik ezt a kérdést. Emellett pedig különbséget tesznek az ortodox egyház és a történelmi egyházak között, amelynek következményeként a katolikus egyház diszkriminációnak van kitéve.
* A nemzeti összetartozás napjának kihirdetésekor a püspök atya beszédet mondott a magyar parlamentben...
- Nekünk, a Kárpát medencében élő magyaroknak nagyon sokat jelent, hogy a nemzet ismét elkezdett lelki, kulturális, anyanyelvi egységben gondolkodni. Az idén nyáron elfogadott összetartozásról és a kettős állampolgárságról szóló törvény segít a trianoni békediktátum ütötte sebek gyógyításában. E két döntés már most történelminek nevezhető, hiszen nemcsak a nemzet összetartozását deklarálja, hanem a megmaradásunkat is szavatolja.
* Történelmi egyházaink püspökei részt vesznek a Magyar Nemzeti Tanács munkájában. Milyen minőségi változást tudnak ezáltal elérni?
- Mivel azok a területek, amelyeket a nemzeti tanácsok lefednek - az oktatás, a kultúra, az anyanyelv, a nemzeti identitás megőrzése -, az egyházaknak is fontos működési területe, így az egyházi vezetők jelenléte az MNT munkájában egy közös célból fakad. A történésekről így alkalmunk van egyrészt első kézből értesülni, másrészt pedig közvetlenül tudunk választ adni a megoldásokra. Különösen fontos ez a szórványban élő magyarság számára. A református egyházzal közösen például olyan hétvégi óvodák, és anyanyelv-ápolási órák tartásáról gondolkodunk, amelyeket azokon a településeken tartanánk, ahol az iskolákban már nincsenek magyar tagozatok, de még élnek magyarok. Összefogással minden megoldható, ezt tanúsítja a Nemzeti Tanács által tervezett iskolabusz indítása, amely nálunk egy alapítvány, valamint a Sonja Marinković iskola és a nagybecskereki Caritas összefogásával már két éve működik.
* A 2010-es év nyara az összetartozás érzésében hozott fordulatot. A karácsony miként tudna változást hozni az életünkbe?
- Érdekes, hogy karácsonykor az emberek mindig jobbá válnak. A karácsony a család ünnepe, ilyenkor a figyelem a családra, közösségünk alapjára irányul. Jó lenne, ha a karácsony megváltoztatná az életünket, és a magányosságból, az önmagunkba zárkózottságból akár egy jókívánság, egy kézfogás erejéig nyitottá válnánk a rászorulók iránt. Ezeken az apró mozzanatokon múlik ugyanis az élet, nem a nagy ideológiai döntések hangoztatásán. Az a fontos, hogy az emberek szeretetet adjanak és kapjanak, hiszen láttuk, amikor Jézus megszületett, szeretet töltötte el a marcona pásztorokat is, akik pedig nem éppen a gyengédségükről voltak ismertek, hiszen gyakran kellett nekik felvenni a harcot a medvékkel, rablókkal, adószedőkkel, rómaiakkal egyaránt. De a távoli országokból a három királyok is azért keltek útra, hogy lássák a kisdedet, és miután találkoztak vele, egyszerre megváltoztak. Boldogan tértek haza, mert látták a csodát, a Megváltót. Ha engedjük, hogy a karácsonynak ez az emberformáló ereje járjon át bennünket, akkor a jövőnkért sem kell aggódnunk, hiszen a férfi és nő kapcsolatán alapuló család elfogadja a gyermeket, Isten ajándékát.