Komárom — 2013. szeptember 20.

      A magyar patológia megteremtője, a XIX. század egyik kiemelkedő polihisztora a felvidéki Komárom városában született 1812. május 29-én. Eredetileg jogi pályára készült, ámde — lévén 1831-ben a kolerajárvány alatt nagy bátorságot tanúsított az e betegségben megfertőződtek ápolásában — édesanyja rávette, legyen inkább orvos. Így is történt.

      Feljegyzések szerint az iskolai szünetben gyalog bejárta Magyarországot és a birodalom összes tartományát, elmélyítette néprajzi és nyelvészeti ismereteit, megismerkedett a népies gyógymódokkal és a helyi betegségekkel is, erről tanúskodik száz ívnél hosszabb útleírása, melyet saját rajzaival egészített ki. Európai tanulmányútját Padova és Bécs fémjelzi. Ez utóbbi városban négy és fél évet töltött, főleg kórbonctant, törvényszéki orvostant és életmentést tanulva. 1844-ben Pesten a kórbonctan rendkívüli tanára lett. 1858. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, 1861. július elején pedig kinevezték őt a kórbonctan rendes tanárává az egyetemen. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum őrzi ötesztendős kisfiának, Arányi Zoltánnak a múmiáját. 1862-ben gyermeke halála után Arányi bebalzsamozta a fia testét, felöltöztette, majd kis székre ültetve haláláig az íróasztala mellett őrizte.

      Arányi saját tudománya mellett régészettel is foglalkozott, e téren is nagy buzgósággal tervezett, indítványozott, működött. A budai várban levő történelmi emlékű házak és pontok emléktáblákkal való megjelölésének ötlete tőle származott, és a kivitelben is neki volt a legnagyobb szerepe. Az erdélyi vajdahunyadi vár restaurálását is ő indítványozta először. Több ízben odautazott, pontos és részletes rajzokat készített, fáradozott és áldozott: az ő tevékenységének is köszönhető a lovagvár helyreállítása. (Külső hivatkozás: Wikipédia)