A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük, a kézirat tanúsága szerint ugyanis 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. Kölcsey nemcsak költő volt, hanem híres parlamenti szónok is, még Kossuth Lajos is tőle tanult. És mint sok régen élt híresség esetében, Kölcseynél is felmerült néhány megfejtésre váró kérdés. Például, hogy melyik szemére is volt vak.
Kölcsey gyerekként kapta el a fekete himlőt, aminek következtében elveszítette egyik szemét, ami mindegyik róla készült portrén látszik is, hiszen a művészek nem szépítettek a valóságon. De vajon melyik szemről van szó? A tankönyvek és a legtöbb irodalmi munka a bal szeméről beszél, a korabeli portrékon azonban, például a fennmaradt Franz Eybl-litográfián vagy Anton Einsle róla készült festményén, a jobb szeme hiányzik.
Csorba Sándor Melyik szem a jobb? című írásában bővebben is foglalkozik a témával, ő említi, hogy Toldy Ferenc ifjúkora példaképét látta Kölcseyben, és azt írja Bajzának egy levélben, hogy Kölcseynél különösebb alakot még soha nem látott, tudniillik nagyon sovány és törékeny testű, ádámalmája erősen kiálló, s bár kopasz, szinte a nyakába ér a tarkóját övező szőke hajkoszorú. Tüzetesen vizsgálgatva a fejét azt venni észre, hogy az olyan, mint Szókratészé, vagyis annyira előredomborodik a koponyája, hogy szinte árnyékot vet az egész arcára. Úgy látta, hogy szemei mélyen bemerülnek a fejébe, s a jobb világtalan, a balt pedig annyira behunyva tartja, hogy nem lehet tudni, mikor kire néz. Arca mindig sápadt, és mintha cinikus vonásokat rejtene. Ha megszólal, középszerű hangmagasságban, lassú tempóban beszél, és húzza a szavakat.
Franz Eybl litográfiája
Szóval itt a jobb szemről mondja, hogy vak, felmerül hát a kérdés, kinek van igaza, hiszen az irodalmi lexikonok a bal szemről számolnak be, s maga Toldy is később a bal szemre hivatkozik vak szemként. Például egy 1963-beli irodalmi lexikon is azt írja, hogy „az árva, bal szemére himlőben megvakult (Schwerdgeburth metszete tévesen jobb szemére mutatja világtalannak), félénk, gyenge testalkatú s vérzékeny gyermek magánosan nevelkedett a debreceni kollégiumban”.
Mi történhetett? Valószínűleg bezavartak a képek, hiszen Toldy akkor jelölte meg a bal szemet világtalannak, amikor egy metszeten látta. Kölcsey összes munkájának 1859. évi kiadásához mellékelte a költőt ábrázoló metszetet és a róla szóló, korábban készített dolgozatát is. A kép és az írás szembetűnő ellentmondását lábjegyzetben oldotta fel, azt írva, hogy a Schwerdgeburth által metszett arckép megfordítva adva a rajzot, a jobb szemet mutatja hibásnak.
Kölcsey másik szeme sem úszta meg a bajt. 1832-ben négy hétig vakon botorkált a szobájában. Egy eltörött pohár háromcentis sebet ejtett a bal szeme fölött a homlokán, s úgy bedagadt az ép szeme, hogy nem tudott írni, olvasni, az akadémiai nagygyűlésre elutazni. Az egyik joggyakornok, Nagy Ignác tudósította a barátokat, és ő a bal szem fölött esett sérülésről írt, ahogyan a bal szemet látja épnek a Kölcsey arcvonásait megörökítő festők mindegyike is. Közülük két szignózott arcmás ma is megvan, az egyikbe, melyet Bajza József rendelt Einslétől 1835-ben, hiba csúszott, hiszen a sokszorosítás során a tökéletes képről készített Ender-rajz alapján dolgozó metsző elhibázott valamit, ezt gyorsan orvosolták, így a Kliegl-féle akvarell és litográfia mellett az Einsle—Ender—Schwerdgeburth-változat is Kölcsey bal szemét mutatja egészségesnek. A végső bizonyítékot Kölcsey koponyája adta, amikor 1938-ban, halálának 100. évfordulóján, exhumálták a holttestet, és új helyen temették el. Az akkori tisztiorvos a képen a kezében tartja a koponyát, és szépen látható, hogy a bal szem ürege nagyobb, mint a jobb, hiszen az élet nélküli szemgolyó gyermekkora óta nem fejlődött. A helyzet tehát az, hogy Toldy Ferencet egy picit valószínűleg megcsalta az emlékezete, ennyi volt az egész.
(Forrás: Irodalmi Magazin, 2015/3.)
