,,Akik nem szállnak le lelkük mélységeibe, és félnek csendjétől, azok előtt nem nyilatkozik meg Az, aki a Világ Ura.'(P. Jacobs)
Nem tudom, mi történik velem a napokban. Valami ehhez hasonló csak megboldogult barátnőmmel esett meg halála előtt egy-két évvel, hogy minden név- vagy ünnepnapot, jeles dátumot igazából előbb élt át, mint az valójában a naptár szerint eljött volna. Mintha előre állította volna a mulandóság óráját. Mintha siettette volna az Időt. Be sokat is kuncogtunk akkor ezen! Én még csak a húsvéti sonka (mit, sonka?! csülök!) után koslattam, hol, merre szerezhetnék belőle olcsón abban a soványító kúrás érában (vagy ahogyan ő nevezte: ,,ittsincs-ottsincs' időkben, és hangosan felkacagott a ,,kínai' hangzáson, igen, azt hiszem, ez tetszett neki), nála meg már két nappal előbb megfőtt omlósra a fütyülős fazékban az ínyencség. Persze, tojással együtt, és be is laktak jól belőle... Vagy ámulva állt meg az erkélyen, megvárva, míg felcammogok lassan a lépcsőkön, hónom alatt a kis karácsonyfával, aztán összecsapta sajnálkozva (felettem) a kezét: ,,Te szegény, csak most jutott rá időd?!' És zavartan álltam, lihegve, vajon mire is gondolhat éppen, mire leesett a tantusz: ,,Ja. Nálunk ma lesz karácsony böjtje.' Mire ő: ,,Na, nem baj. Maradt még valami mára is a bablevesből meg a mákos gubából...' Aztán pillogtunk csak nagyokat egymásra és nevettünk. Tudniillik egyikünk sem szerette a nagy felhajtásokkal járó szokásokat, népünnepélyeket, alakoskodásnak véltük az egészet, de a magunk módján azért mi is mindig megültük húsvétot, karácsonyt, csak nem vertük nagydobra az ezzel járó kavargó érzéseinket, amelyek ilyenkor hatalmukba kerítettek, nagyrészt boldog-boldogtalan gyermekkorunknak köszönhetően. å azért nem beszélt erről, mert jóságos szüleit elevenítették volna fel, meg a szegénységben is termően szép emlékeket; én pedig azért nem, mert csak fájó sebekről téptem volna le a ragtapaszt...
Hát most megint itt viháncol a hátam mögött. Igaz, angyalként, suhogó szárnyakkal... Mert most én emlegetem már két hete karácsonyt, holott csak advent első vasárnapján vagyunk túl. És egyre csak dúdolgatom: ,,Csendes éj! Szentséges éj! Mindenek nyugta mély... Mennyei álom ölén... Jézusunk békét ígér...'
Lapozgatom Nagyanyáink süteményes könyvét, s már vásárolnám a halat, a sült vajat, a pasztinákot... Önmagam által díszítgetett képeslapokat tervezgetek, meg lajstromba veszem a megajándékozandó rokonokat, barátokat... No, meg naponta tudakolom, mikor lesz már fizetés... ,,Mi ez a karácsonyi feeling?!' - prüszkölnek ellenvetést nem tűrő hangon a csemetéim. ,,Nyugi, nem késel le semmiről!'
Vajon? És mintha egy öblös, puha, jól kikoptatott karosszékbe huppannék, nagyon-nagyon messze elvágtatnak bársonypuha gondolataim. Ha nem is kések le, de vajon jó vonatra szálltam-e fel? Az idén megtettem-e mindent, hogy előbbre lépjek? És ezúttal nem is a körülöttem levő fizikai valóság a fontos számomra, hanem a szellemi magasrepülés és a lelki telítődés.
Hát akkor álljunk csak meg egy szóra! Mit tettél? Mivel dicsekedhetsz el? Mivel gyarapodtál az elmúlt esztendőben? Rakjuk csak a terveket és tetteket a mérleg serpenyőjére! Hány új baráttal gazdagodtál? Hányat veszítettél el? A testvéreidről mit tudsz? Mikor látogattad meg legutóbb őket és kérdezted meg tőlük, vajon miben segíthetnél nekik? Emlékszel, mikor és hova kirándultál együtt a gyerekeiddel? Tudod, hogy mitől félnek és szorongnak? Kinek és mikor vallottad meg legutóbb azt, hogy szereted? Hányszor látogattál ki a temetőbe szüleid sírjához? Fel tudod sorolni munkatársaid férjének/nejének, gyerekeinek a keresztnevét? Mikor jártál a szomszédnál úgy, hogy nem kérni, hanem adni mentél? Rózsafüzért mikor morzsoltál? Imádkozol esténként szeretteidért, a betegekért, a nincstelenekért - a békés világért? Irgalmas és megbocsátó és adakozó és segítőkész és megértő és együtt érző... hányszor voltál?
Csendes éj, szentséges éj... Szóval Advent van. A tisztulás, a megújhodás, a várakozás időszaka. Csak ennyi. Jó, ha végre egyszer igazából érzed - és átérzed azt!