Életének 84.esztendejét betöltve adta vissza lelkét a Teremtőnek. Az ember, aki – míg csak ereje és egészsége engedte, szülőfalujának egyetlen közösségépítő megmozdulását sem hagyta ki. Szerteágazó tevékenységei között a versírás is helyet kapott. Öt költeményét az Őseink nyomában című verseskötet is őrzi. Egy ikonikus kiadvány, mely Torontálvásárhely fennállásának 200. évfordulója alkalmából készült el a helyi értelmiségiek és barátaik egy akaraton történő összefogódzásával. Az Úr ezerkilencszázkilencven és negyedik évében. Az egyik, a benne helyet kapó, Vigyázzuk meg című költeményét a kötet szerkesztőjének engedélyével adjuk most közre. Szabó „Cowboy” Istvánra emlékezve. Nyugodjék békében!
Vigyázzuk meg
„Születtem én, mert volt apám és anyám, / És volt nekem egy szép hazám.
Itt ezen a dél-bánáti rónaságon. / Itt, ahol az emberi szem
messzebb lát, mint bárhol a világon. / Szavakkal ki sem bírom fejezni tán.
A gyökerek olyan mélyre nyúlnak, / hogy látszanak a földgolyó másik oldalán
(Ezek a gyökerek)
Olyan erősen kapaszkodnak a földbe, / kiirtani ezt nem lehet soha többet.
És mégis! Talán azért, / mert magyar volt apám és anyám?
Hát tehetek én arról? / Engem nem is kérdeztek talán.
De ha mégis kérdeztek volna – akkor is magyar lettem volna.
Higgyék el, szép magyarnak lenni, / ilyen szép szavakkal nem beszél senki.
Bejártam a nagyvilágot / szebbet, jobbat hol találok?
Azt hittem a földgolyó másik oldalán, / hogy itt lesz az új hazám!
Milyen furcsa, milyen szép. / A szemem ilyet nem látott még.
A Niagara vízesés, szafári, / A rezervát, ahol az indiánok élnek.
Ott, ott jutott eszembe hazám, / falunk, ahol születtem,
Debellács – Torontálvásárhely! / Így van ez,
Így van ez a földgolyó másik oldalán, / ezért hát hazajöttem,
hogy vigyázzam azt a fát. / Igaz, akkorra már készakarva -,
vagy akaratlanul – megnyesték a fát.
Vigyázzuk meg, / hátha hajt még új koronát.”
