Az esőzés nem használ a kalászosoknak, de a betakarítás egyes növénykultúrák esetében már megkezdődött. A minap is többször bosszankodtam hangosan az autó volánja mögött, amikor a főutat szinte teljes egészében lezárta előttem egy kombájn, mely alig 15-20 kilométeres óránkénti sebességgel gurult. A cammogást nem csak én untam, a mögöttem közlekedők is egyre türelmetlenebbek lettek, mert szerintem ugyan senkinek nem volt túl sietős a dolga, azért a csigatempót hosszú időn át tartani nem éppen kellemes, különösen akkor, ha közben a nap teljes erejéből betűz az autó ablakain. Csak hosszú percek után sikerült kivárnom, hogy a szembejövő sávban éppen ne haladjon felém egyetlen jármű sem, és biztonságosan kikerültem a gépóriást.

A betakarítás tehát lassan megkezdődött a szántóföldeken, és ezzel együtt sok esetben az autósok bosszankodása is. De bosszankodni kell, vagy inkább hálát adni Istennek azért, mert ezekben a furcsa időkben sem feledkezik meg arról, hogy megadja a mindennapi kenyerünket? Talán mégis több tisztelet rejtőzött őseink szívében, amikor megtartották a különféle hálaadó ünnepségeket.

Illusztráció (Pixabay.com)

Környékünkön a bunyevác szokások szerinti Dužijanca az egyik legnépszerűbb aratóünnepség, melyet a hagyományokhoz híven általában Nagyboldogasszony napján tartanak meg, és mely mára Szabadkán városi szintű rendezvénnyé vált. Kérdés, hogy az idén lesz-e a korábbi évekéhez hasonló méretű rendezvény, de az tény, hogy a Dužijanca igen látványos program, az egész család számára. Már maga a központi ünnepség előtt — melynek során szentmisét, az újkenyér megáldását és népviseletes díszfelvonulást is tartanak a város központjában — különféle rendezvényeket, játékos versenyeket tartanak, és a legszebb aratópárt is megválasztják. Ennek a sok szép szokásnak azonban egyetlen célja van: hálát adni Istennek a mindennapi kenyérnekvalónkért.

Ami a magyar szokásokat illeti, az utóbbi években egyre többen csatlakoznak a Magyarok Kenyere programhoz, melyben Magyarország összes megyéjéből és sok településéről, valamint a Kárpát-medence magyarlakta területeiről összegyűjtik a felajánlott búzát, majd az ünnepélyes összeöntés és őrlés után készítik el az augusztus 20-ai ünnepi kenyeret. Viszonylag új kezdeményezésről van szó, tíz évvel ezelőtt, 2010-ben indult, de igen gyorsan vált nagyon népszerűvé, így ma már számos határon túli településről is érkezik a búza a nemzet kenyeréhez. Sajnos kérdéses, hogy az idén mennyi lisztet tudnak küldeni a határon túliak. A szervezők sajtóközleményben jelezték, hogy a kialakult helyzet miatt nem marad el ugyan a rendezvény, de a búzafelajánlás mellett kiemelten számítanak a Magyarok Kenyere Alapítványhoz érkező pénzadományokra és a mezőgazdaságon kívüli személyek támogatására is.

Adjunk tehát hálát, mert dolgoznak a munkagépek. Mert benépesült a határ. Mert verejtékes homlokukat törölgetve a földművesek is köszönetet mondanak a termésért. Az időjárás ugyan nem alakult a legkedvezőbben, de lesz kenyér az asztalon. Ez az, amiért nap mint nap imádkozunk, egész évben.