Hála. Istennek. Hogy élek, hogy egészséges vagyok, és a családom is úgyszintén. Hála az Úrnak, hogy — bár a körülmények „mellékszereplői” olykor-olykor a tüzes kemencét sem sajnálták tőlem — az emberi mércével szinte lehetetlennek tűnő helyzetekből is kiemelt Ő. Igaz, előbb azért annak rendje s módja szerint alaposan kiégeté belőlem azt a rengeteg kormot. A tömérdek zaccot, mely egy idő után kívül-belül egyaránt fojtogató tud lenni. Akinek még van odahaza hagyományos tüzelős sparherdje, mi több, használja is, pontosan érti e hasonlatot: időről időre ugyanis nemcsak a kémény kürtőjét kell kikotortatni, de a kályha- és könyék-csüvet is át köll kefélni. A platni és a rerni alatti (bel)terekről nem is beszélve. Ja, hogy ehhez már a „tyúbon” sincs „tutorijál”?! Na, kérem. Talán éppen emiatt ruházhatjuk fel (méltán!) a már-már nemesi hangzású hagyományos jelzővel az alkalmasint vörösen izzó és dorombolni is tudó pléhszekrénykét. A család(ok) egyik legigazabb barátját, mely nemcsak az ebédünket képes megfőzni egyúttal jóleső meleggel töltve bé lakhelyünk minden zegét-zugát, de a hideg őszi/téli estéken az örökösen didergő macskánkra is van gondja.

Köszönet. Sok-sok embernek, akik, mondjuk, merőben másképp is cselekedhettek volna, mint azt végül megtették. Midőn lehetőségük vala. Ki így, ki úgy. Önnön előítéleteikre, belátásaikra, meggyőződéseikre és lelkiismeretükre hallgatva. Bizony-bizony, az időnkénti újratervezésekre is nagy szükség van! Gondoljunk csak bele: mi lenne például egy idő után a navigációs programok és készítőik sor(s)a, ha mindig és mindenhol megállna az idő szekere? Előbb-utóbb még a legtájékozatlanabb sofőrök is kívülről fújnák mindazt, amit — legalábbis elképzelésük szerint — mindeddig csak a négykerekű házi kedvencük GPS-e volt képes memorizálni. Például. Navigare necesse est! — vallották a néhai etruszkok egyenes ági leszármazottjai. Réges-régen. Vajon lenne-e értelme megkérdőjelezni e tételt, ha már ennyi évszázadot kibírt? Aligha.

Szerencsére, hál’ istennek (na, ugye!), a fölöttünk lévő Kis és Nagy Göncölnek („odaát” a Dél Keresztje) kisebb gondjai is nagyobbak e dilemmánknál. Rúdjaik csendes, várakozással elegy nyikorgása most ünnepet ígér.