Annak felismerése nyomán, hogy további követelések kielégítése nélkül nem fogadható el a központi hatalom és nem teremthető meg a konszolidáció, Nagy Imre Mikojanék jóváhagyásával továbblépett a társadalommal való megegyezés irányába. Október 30-án kora délután bejelentette, hogy megszűnt az egypártrendszer, és egy népfrontjellegű kabinet veszi át az ország irányítását. Ebből kimaradtak a sokak által támadott és utált rákosisták, és nagyobb súlyt kaptak a koalíciós pártok képviselői (Nemzeti Parasztpárt, FKGP, Szociáldemokrata Párt). åket azonban még nem a pártjuk delegálta, hanem Nagy Imre hívta meg valamennyit a kormányba.
Közben Moszkvában éles viták után annak a reményében hagyták jóvá a magyarországi fordulatot, hogy ezen az áron sikerül Magyarországot benn tartani a kommunista táborban, illetve megőrizni az MDP vezető szerepét. Az október 28-a után érkező hírek hatására azonban az SZKP vezetői elbizonytalanodtak. Moszkvát tájékoztatták a magyar lakosság kommunista- és szovjetellenes hangulatáról, erősen eltúlozva az elkövetett atrocitásokat, szám szerint nyilvántartva a ledöntött második világháborús szovjet emlékműveket. Mindez azt az álláspontot erősítette meg, hogy Magyarországon ellenforradalmi, méghozzá fasiszta ellenforradalmi veszély van. Október 30-án kelt, visszautazásuk előtti utolsó jelentésükben Mikojanék is úgy értékelték, hogy a fegyveres felkelés felszámolása békés úton lehetetlen.
Az ENSZ-nek a nyugati nagyhatalmak javaslatára összeülő Biztonsági Tanácsa tárgyalta a magyar helyzetet, az igazi érdekeltség hiányát azonban jól mutatja, hogy a testület még egy határozati javaslat megfogalmazásáig sem jutott el. Magyarország további esélyeit rontotta az október 29-én kirobbant szuezi háború, amely megosztotta a nyugati nagyhatalmakat, elvonta a figyelmüket, és hiteltelenítette a Szovjetunió magyarországi beavatkozását elítélő hangzatos szólamokat.
Mindeközben Magyarországon a Köztársaság téren történtek is a forradalom konszolidációját segítették. Az elkövetkező napokban számos szervezet szót emelt a forradalom tisztaságának védelmében, és elítélte a népítéletet. Általánossá vált az igény olyan nemzetőrség felállítására, amely képes megakadályozni minden önbíráskodást, és képes a rendet fenntartani. Felgyorsult a felkelőket is magába foglaló nemzetőrség vezetőségének a magalakítása. A parancsnok Király Béla, helyettese Kopácsi Sándor lett. A katonaság vezetésére megalakult honvédelmi bizottmány leváltotta a rákosista tábornokokat, hogy a honvédség valóban a forradalmi ország hadserege legyen.
Moszkvában pedig már döntést hoztak a magyar forradalom fegyveres leveréséről, amelyről Nagy Imre nem tudott, de értesült a szovjet csapatmozgásokról. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a szovjetek nem bíznak benne. Ebben a helyzetben elkeseredett lépésre szánta el magát. Magához hivatta Andropov szovjet nagykövetet, akitől a legújabb hírek magyarázatát követelte. Annak köntörfalazó válaszára pedig bejelentette, hogy a magyar kormány felmondja a Varsói Szerződést, kinyilvánítva Magyarország semlegességét, és hogy ennek támogatására az ENSZ BT négy állandó tagját kívánják felkérni. A lépés lényege az volt, hogy ennek révén elvész a katonai beavatkozás jogi alapja, vagyis a szovjetek nem egyik szövetségesüknek nyújtanának fegyveres segítséget, hanem egy független államot támadnának meg. Egyedül ettől lehetett remélni, hogy visszatartja a készülő katonai intervenciót, és hatékony nemzetközi védelmet biztosít Magyarország számára.
A magyar kormány teljes egyetértésben jutott erre az elhatározásra, jóllehet Andropov Moszkvába küldött jelentése arról is szólt, hogy Kádár János ezt ,,nem éppen örömmel" vette tudomásul. Valószínűleg ez a jelentés is nagyban hozzájárult Hruscsov döntéséhez, miszerint a felállítandó ellenkormány vezetője Kádár János legyen, aki november 1-jén még tagja volt Nagy Imre kormányának, és egyik rádióbeszédében ,,népünk dicsőséges felkelésé”-nek nevezte a forradalmat! Viszont a beszéd sugárzásakor már nem tartózkodott Budapesten: útban volt Moszkva felé!
Mégis - a történészek nagy többségének következtetése szerint - november 1-jén, a semlegesség kihirdetése után, egyértelműen győzött a forradalom, hiszen a felkelők fontosabb követelései ezzel teljesültek.
A szovjet támadás előkészületei pedig zajlottak. Hruscsov Bukarestben tájékoztatta a kevésbé fontos kommunista államok vezetőit, november 3-ára pedig megszerezte Gomulka lengyel vezető és Tito jugoszláv elnök jóváhagyását is a katonai beavatkozás ügyében. Sőt, Tito a Brioni-szigeteken lezajlott titkos tárgyaláson felajánlotta azt is, hogy a megfelelő pillanatban a budapesti jugoszláv nagykövetségre híva segít semlegesíteni Nagy Imrét, akit majd ott rávesz a miniszterelnöki posztról való lemondásra. A megbeszélésen szovjet részről Hruscsovon kívül Malenkov vett részt, jugoszláv részről pedig Tito, Kardelj, Ranković és Jugoszlávia akkori moszkvai nagykövete, Veljko Mićunović. Ez utóbbi Moskovske godine című, Zágrábban megjelent naplójában (Magyarországon: Tito követe voltam) így ír a találkozóról (a titkos találkozón hangfelvétel vagy jegyzőkönyv nem készült, egyedül e visszaemlékezés alapján rekonstruálhatjuk, miben állapodtak meg a felek):
,,Brioni, 1956. november 3.
Tito titkársága tegnap értesített arról, hogy délután sürgős konzultáció céljából Brionira érkezik Hruscsov és Malenkov. Inkognitóban utaznak egy kis IL-14-es gépen... a (velük folytatott) megbeszélések november 2-án este hét órától november 3-án hajnali öt óráig tartottak.
Hruscsov rögtön a legelején közölte, hogy a magyarországi helyzetről akarnak velünk eszmét cserélni, illetve tájékoztatni minket arról, hogy milyen lépésekre szánták el magukat... Ismerteti velünk, hogy hogyan fajultak a magyarországi események az ellenforradalomig. Érzelmektől túlfűtötten beszél, semmiféle elemzésbe nem bocsátkozik a magyar helyzetről. Magyarországon kommunistákat mészárolnak le és akasztanak föl. Kitér Nagy Imre felhívására az ENSZ-hez és a négy nagyhatalomhoz, szót ejt a Varsói Szerződésből való kilépésről is. Magyarországon küszöbön áll a kapitalizmus visszaállítása. Malenkov sem hagy kétséget afelől, hogy a Szovjetunióban minden készen áll, s hogy a Nagy Imre kormánya elleni újabb katonai intervenció minden pillanatban megkezdődhet. Az is nyilvánvaló, hogy az oroszok frontálisan és nagyon keményen fognak támadni, hiszen a magyar néptől mély szakadék választja el őket, jobban mondva a nép az oroszok ellen foglal állást.
Mi annak a ténynek a megállapításával kezdjük mondanivalónkat, hogy végig megkülönböztetett figyelemmel kísértük a magyarországi események alakulását... mi is jól látjuk és bennünket is aggodalommal tölt el a jobbratolódás, az események ellenforradalmi fordulata, mert milyen kormány az, amelynek uralma alatt kommunistákat gyilkolnak le vagy akasztanak fel...
Ezután... azt próbálják kipuhatolni, hogy hajlandók lennénk-e megvizsgálni, mit lehetne Naggyal tenni... Abban maradtunk, hogy meglátjuk, hogy mit tehetünk mi ebben az irányban, mert az oroszok kijelentik, hogy ők lépésképtelenek. Hruscsov és Malenkov többször is a lelkünkre kötik, hogy a Nagy-kormány felé minden, ezen a vonalon kifejtett jugoszláv tevékenység döntő fontosságú lehet. Óvatosságra intjük őket avval, hogy az eredmények nem garantáltak. Az oroszok nem árulják el, mikor kezdik az intervenciót. Mi nem kérdezhetjük meg tőlük, belőlük meg nem kívánkozik ki. Emiatt nem világos, mennyi időnk és milyen lehetőségünk maradt arra, hogy az áldozatok számának csökkentése és az értelmetlen vérontás megelőzése érdekében megpróbáljunk hatni Nagy Imrére - pedig, ha kimondatlanul is, ebben állapodunk meg. Hruscsov, de főként Malenkov hatalmas jelentőséget tulajdonít ennek, és leszögezi, hogy a jugoszlávok minden vállalkozása ebben az irányban helyes és nagyon fontos."
Érdekességként említhető meg, hogy Tito a jugoszláv kommunisták nevében október 29-én még támogatásáról biztosította Nagy Imrét és kormányát!
A szovjet katonai beavatkozásra november 4-én hajnalban került sor.