Gergely József

Mint egy drága vadászfegyvert, úgy tartja elém a digitális fényképezőgépet: - Nézd, mit lőttem ma reggel! - És csillog a szeme. - Látod, ez az igazi vadászat, amikor sértetlen marad a ,,lőtt' vad, s az élmény lesz a trófea.
- De szép...! Milyen madár ez? - És már csillog az én szemem is.
- Gyurgyalag. Az egyik legattraktívabb madarunk... (Kivár. Várja, hogy felébredjen a kíváncsiságom. Nem kell soká várnia.)
- Mondd, hol találni gyurgyalagot mostanában?
- Tudni kell, hol keresd! Én mint biológus ebből a szempontból előnyben vagyok a többi természetfotóssal szemben. Okleveles madarászként tudom, melyik faj hol fészkel, hol táplálkozik, éjszakázik, mikor vonul, mikor van a nász... Télen például hiába keresnéd a gyurgyalagot - akkor Afrikában időzik. Most meg a ludasi sárgaparton vagy a homokbányának a falában lelhetsz rá...
Gergely József újságíró kollégámnak, a Vajdasági Madártani és Madárvédelmi Egyesület elnökének, fotóművésznek, a nagy természetbarátnak, környezetvédőnek a nevét az utóbbi egy-két évben felkapta a sajtó, a tévé, a rádió. Díjnyertes, szívhez szóló természetfotói (Pörlekedő bakcsók, Aszály, Jéghorgász, Szennyvíz stb.) járják az országot-világot, jómaga pedig a Kapitány-rétet, a szikes és halastavak környékét, a Bánátban még megmaradt, felszántatlan kis oázisokat, a csöppnyi érintetlen természetet. Még sötétben, amíg mások javában alusznak, hóna alá csapja a fotóállványát, a terepszínű katonai sátorlapokat, vállára akasztja hű cimboráját, a technika új csodáját, a teleobjektíves digitális gépet, s mire megvirrad, ő már kinn ül valamelyik tavacska partján, a felállított leshelyen. Láthatatlan emberként a madarak világában.
- A madarak korán kelnek, pirkadatkor már mozgolódnak, még sötétben el kell foglalnom a leshelyemet, hogy hajnalig már elfelejtsék: közéjük ültem. A legszebb természetfotók akkor készülnek, amikor jön fel a nap s amikor leáldozóban van - akkor a legmelegebbek a fények. Április, május, június a főidény - elmennek a téli vendégmadarak, s felváltják őket a tavaszi vonulók tömegei. Lassan már harminc éve figyelem a nálunk előforduló mintegy 350 faj életét. Van, amelyiket csak minden tíz évben egyszer látok, olyan ritka... Ilyenkor jelenik meg a vizek partján a gólyatöcs, a gulipán, a cankó... meg az egyik kedvencem, a kőforgató, ez a rozsdabarna, fekete harántcsíkos, fehér foltokkal tarkított madár, amelynek az a jellegzetessége, hogy amikor a parton szedeget, mindent megforgat, ami az útjába kerül: a tengerparton a követ, nálunk a kis deszkadarabokat meg a göröngyöket, megnézi, van-e alattuk eledel...
A Magyar Szó Szivárvány c. néhai nagyszerű mellékletében évekig írta a Madárnaplót, amely az egyik legolvasottabb rovata volt a lapnak. A madarakról szólva ébren tartotta az érdeklődést a természet iránt, rámutatva a fogyasztói társadalom tévútjaira is, meg anyanyelvünk kifejezőerejére a madárnévadásban.
- A búbos bankát például 20-30 névvel is megtisztelte a népünk, a büdös bankától kezdve a dodókáig - mondja, s felhívja a figyelmet Kis Jenőnek a Magyarország madárnevei c. kiváló kötetére. - Valaha az ember még együtt élt a természettel - és meg is élt belőle. Ma az urbanizáció közepette csak a szemét megy ki a városon kívülre, vissza a természetbe. Nem lehet így folytatni a végtelenségig, ez előbb-utóbb megbosszulja magát.
- Egy jeles környezetvédelmi eseményről érkeztél erre a beszélgetésre: Hajdújáráson megnyílt a környezetvédelmi látogató- és kutatóközpont...
- ...annak a hosszú munkának az eredményeként, hogy nyolcvanötben elkezdtük Ludason a madárgyűrűző táborok megszervezését. Azóta több mint 50 ezer madarat gyűrűztünk meg, Afrikától kezdve Szibériáig mindenhonnan vannak visszajelzéseink, tehát Szerbiában, sőt Jugoszláviában is egyedülálló volt ez a munka. Újabban olyan műanyag gyűrűket használunk, amelyek leolvasásához nem szükséges befogni a madarat a vonuláskutatáskor, távcsővel is látható a gyűrű felirata, vagy oly módon, hogy lefényképezik digitális géppel a madarat, a képet komputerben felnagyítják, és látják, hol lett meggyűrűzve.
- Most min ténykedtek éppen?
- A magyarországi madárvédőkkel együtt tovább dolgozunk azon a nagyszabású madárvédelmi projektumon, amelynek keretében eddig már 50 kerecsenfészkelő ládát szereltünk fel a nagyfeszültségű vezetékekre, s az idén kaptunk pénzt még 50-nek az elhelyezésére. A kerecsensólyom ugyanis a mondabeli turulmadár, amelyből az aktív védelem megkezdése előtt csak 15-20 pár volt, most pedig már 140-re nőtt a számuk Magyarországon. Ezenkívül gólyafészektartókat rakunk ki meg 100 szalakótaodút..., évkönyvet jelentetünk meg, szakcikkeket írunk, előadásokat tartunk...
Miközben beszélgetünk, a házunk bejáratánál fészkelő füstifecskéink, amelyek már évtizedek óta mindig hazatalálnak, fürgén cikáznak ide-oda, viszik a szúnyogcsemegét türelmetlenül csivitelő, fiókáik kitátott szájába. Vajon hány kilométert tesznek meg a telelőhelyükig a természetnek ezek a kis pehelykönnyű légi akrobatái?
- Tizenegyezer kilométerre is elszállnak, a trópusi Afrikába. A madarak egy része, például az énekes nádi poszáta - ha elegendő zsírkészletet magára pakol nálunk - 1500 kilométert is le tud repülni egyhuzamban. Mindössze három deka. Más madarak, amelyek kevesebb zsírt halmoznak fel, 100-200 kilométert tesznek meg, akkor esznek, és vonulnak tovább. Az énekesmadarak 3-4 évig élnek, s nagy az elhullás a körükben. A füstifecskék valamikor ezrével, tízezrével érkeztek Ludasra. Nyári estéken, mint a felhők, kezdtek gyülekezni a nádas fölött, hogy behúzódjanak éjszakázni, mostanában viszont nagyon megcsappant a számuk. A vegyszerezés, a szennyezett vizek, a megfogyatkozott táplálék - jóllehet nálunk szúnyog van bőven! - megtette a magáét.
- Végezetül: mondd, mit adott neked személy szerint a természet, amiért minden áldozatot meghozva dolgozol a természeti kincsek megőrzéséért?
- Minél jobban ,,beleástam” magam a természetbe, annál jobban látni kezdtem, mennyi olyan szép dolog van még a világon, amit érdemes kutatni: madarak, gombák, növények... Ez pedig megnemesíti az embert. A városi életet így lehetne kompenzálni. Mert látjuk, ugye, a nyugatiakat, akiknek anyagiakban már mindenük megvan, mégis boldogtalanok. A pénz - jó, ha van, de - egymagában nem boldogít. A fogyasztói társadalom átka, hogy mindig valamiért ,,hajtani kell'... Mennyivel boldogabb lehetne az ember, ha, mondjuk, a három autó helyett visszatalálna a füvekhez, bogarakhoz, madarakhoz...
Gergely József most pontosan ötvenéves. További boldog, sikeres természetimádatot! Élen még soká, soká...