Az Újvidéken született irodalom-, színháztörténész, kritikus, pedagógus, a Híd folyóirat főszerkesztője a napokban átvehette Budapesten a Palládium Alapítvány által létrehozott díjat -- 1980-ban Szenteleky Kornél Irodalmi Díjban, 1990-ben Híd Irodalmi Díjban részesült -- Az újvidéki Fórum Könyvkiadónál megjelentette az 1918 és 2000 közötti időszakot átfogó Jugoszláviai magyar irodalmi lexikont -- Léthuzatban című kötetében húsz év száz színikritikáját olvashatjuk az Újvidéki Színház előadásairól
Tudjuk, hogy a felháborodás tudatos reakció a világnak - így a színházi világnak is - a negatív jelenségeire, s Gerold László a múltban - ma talán ritkábban - sok mindent tartott felháborítónak színházaink munkájában. Felháborító például, ha egy színház Bertolt Brecht Koldusoperája mellett Lippay Etelka Fő a nyugalom című vígjátékát tartja műsoron vagy ha egy színházi alkotó vállvonogatva veszi tudomásul a színvonal csökkenését. A született színikritikus tud valamit, amit a rendező és a színész nem tud. Ő a ,,kívülálló', a ,,sejtekbe látó', a ,,vesébe látó', aki fékez és figyelmeztet, aki - vegyünk egy rossz tendenciát - ,,oktat is, habár Gerold László gyakran azt hangoztatja, hogy a színikritikusnak nem az a feladata, hogy a közönséget vagy a színészeket oktassa, nem feladata, hogy neveljen, de adjon lehetőséget arra, hogy a néző - vonatkoztatható mindez az olvasóra is -, ha intelligens, ne azt tanulja meg a kritikustól (illetve a kritikából), hogy mit gondoljon egy műalkotásról, előadásról, hanem azt, hogy miképpen gondolkodjon róla. Szerintem a kritika nem nehezíti, hanem segíti a fejlődést. Számos kritika bátorítóan, biztatóan hatott ránk, színészekre, rendezőkre a szabadkai Népszínház ,,aranykorszak'-ában, amikor Dévics Imre vezette a magyar társulatot. Akadt a recenziók között elgondolkoztató, de mellébeszélő, sőt személyeskedően kegyetlen beszámoló is. Majtényi Mihály például egy népszínmű bemutatója után fel akarta sikáltatni a színpadot, Saffer Pál felszólította a rendszer embereit, hogy szüntessék meg a zombori magyar színházat stb. Gerold László tudhatta, érezhette, hogy a 60-as évek a vajúdás korszaka. Üdvözölte a Koldusopera, az Isten, császár, paraszt, az Áfonyák, a Caligula, Az iguána éjszakára stb. bemutatóját. Megírta: ,,A Caligula sikeres bemutatója után joggal várjuk, hogy a legrövidebb időn belül, a szezon utolsó napjaiban Vajdaság mind több községének színpadára eljut ez a minden ízében modern és mindannyiunk érdeklődésére számot tartó előadás'. Nem ez történt. A társulat néhány után könnyelműen eldobta Camus-t, mint a szűk ruhát, amelyben nem lehetett mozogni. Ez is ok volt a felháborodásra...
A Mestermutatványokban olvashatjuk (Életjel Könyvek, 1992): ,,Gerold László észrevette, szignálta írásaiban nekünk, hogy az Áfonyákkal vagy Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című művével magas rendű művészetet prezentálunk, de ugyanakkor figyelmeztetett is minket mindig a veszélyre, mert szerinte - és nem csak szerinte - egy színház nem züllhet le szórakoztató üzemmé, nem adhatja át a színpadot azoknak, akik társadalmi és erkölcsi szempontból úgyszólván a minimumot nyújtják. Gerold László a mi egykori, mondjuk így: híres színházunknak szigorú és szenvedélyes bírálója volt (...) Megdicsérte az alkotó - rendező, díszlet- és ruhatervező, színész - tehetségét, de éles sarlóval ment neki a gaznak...'
Gerold László elsőnek tagadta meg a ristići színházat, azt a színházat, amely lerombolt, semmisnek tekintett mindent, amit megteremtettünk. Ügyért, ügyekért is tudott harcolni akkor, amikor rendezőink, színészeink, újságíróink egyike-másika elárulta hivatását, emberségét, magyarságát, egymással versenyben állva a ,,csizmás hadúr' kegyeiért. A művészet - így a színházművészet is - az emberiség kollektív énjének vallomása, és mint ilyen - a maga sajátos módján - erkölcsi műfaj. Aki színházi előadást néz meg, az valójában megtisztul. Megtisztul az is, aki Romhányi Ibinek és Jónás Gabriellának tapsol, színházi világunk két királynőjének. Gerold Lászlónak jó szeme volt/van, Harag György és Virág Mihály is védőőrizetét élvezhette...
Krónikása az Újvidéki Színháznak is Gerold László. A Palládium Alapítvány által létrehozott díjat nemrég a budapesti Szabó Ervin Könyvtár dísztermében vehette át Léthuzatban című tanulmánykötetéért, amely tulajdonképpen húsz év száz kritikáját tartalmazza az Újvidéki Színház előadásairól. Ebben a kötetben Gerold László Kárpáti Aurélt idézi: ,,A kritikus sohase azt dönti el: jó-e az előadott darab, vagy rossz. Ő legfeljebb azt mondja: mesterségbeli hibákat vagy tökéletességeket látok benne, ezeket dicsérem, amazokat kifogásolom. Nekem tetszik, ezért meg azért, vagy: nekem nem tetszik, ezért meg azért. De csak - nekem'. Ehhez tartotta magát mindig, tartja ma is Gerold László, s neki is, akárcsak Kosztolányi Dezsőnek ,,minden poggyásza a szeretet meg egy látcső'. Ennyit Gerold Lászlóról, a színikritikusról és színháztörténészről.
Gerold László Újvidéken született, 1940. szeptember 24-én. Szülővárosában végzi az általános iskolát és a gimnáziumot, az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerez tanári oklevelet. 1983-ban az irodalomtudomány doktorává válik (Dráma és színjátszás Szabadkán a XIX. században). Évekig a Magyar Szó munkatársa, színikritikusa, tanársegéd, majd docens, egyetemi rendkívüli, majd rendes tanár a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken, tanszékvezető. Vendégtanár a zombori Tanítóképző Karon, a belgrádi Filológiai Kar Magyar Tanszékén, a Híd kritika rovatának a szerkesztője, továbbá szerkesztője a Tanulmányoknak, főszerkesztője a Hungarológiai Közleményeknek, a Híd első embere. 1980-ban Szenteleky Kornél Díjban, 1990-ben Híd Irodalmi Díjban részesül. Több művét olvashattuk (Rólunk is vallanak, Színház és kritika, Színház a nézőtérről, Meglelt örökség, Drámakalauz, Legendák és konfliktusok stb.)
Sokan elpártoltak a színháztól (Dévavári Zoltán, Vukovics Géza, Lévay Endre, Kolozsi Tibor, Aladics János), sokan elhunytak, de Gerold László továbbra is odafigyel színházaink ,,létezésének rémségeire és szépségeire' , jelzi a fejlődést és a hanyatlást, néha a sötétben jegyzetel (s egyre kevesebb oka van a felháborodásra).