Még hat-hét év, és mi is bent vagyunk Európában - mondta a minap a tévében egy ismert politikusunk, de mindjárt hozzá is tette: ha rövid időn belül teljesítünk minden követelményt! Hát itt van a kutya elásva: a nagy köntörfalazásban annyira ,,összekuszáltuk és eldugaszoltuk az oda vezető utat, hogy nem is tudjuk, hol a gombolyag vége. Akár hiszi az olvasó, akár nem: ennek a vadászok is igen örülnek. Mármint annak, hogy belátható időn belül nem leszünk az EU tagja. Ebből eredően pedig nem korlátozódik az amúgy is szűkre szabott vadászati lehetőség. Példának okáért mi továbbra is lőhetjük a gerlét és a fürjet.
Mert a mi törvényeink ezt továbbra is lehetővé teszik, miközben még egyes szomszédaink is rácsodálkoznak: Szerbiából már megint ennyi és ennyi védett madarat akartak kicsempészni! Pedig legális vadászat volt ez, de külföldi - főként olasz - vadászok általában nem hajlandóak tudomásul venni azt a (számunkra is) vitatható tényt, hogy az EU-tagállamok a lőtt védett madarak átszállítását sem engedélyezik harmadik országba. Inkább szigorúan büntetik. A napokban is olvashattuk, láthattuk, hogy a magyar vámszervek ,,Szerbiából átcsempészett nagyszámú apró tollasvadat koboztak el olasz vadászoktól. A tehetősebb, azt is mondhatnánk: szenvedélyesebb olaszok most ilyen kalamajkák elkerülésére többnapos vadászaton a nagyobb számú terítékelt madarat is itt hagyják. Mint például egy csoport több mint 500 vadrécét hagyott a hódegyházi vadásztársaságnak. De mi is valójában a helyzet a két legtöbbet vitatott madár, a gerle és a fürj védelmével?
A természet tudományos védelmezői hajlamosak azzal kezdeni a vadászatról szóló mondanivalójukat, hogy a természet egyensúlyának megbontása akkor kezdődött, amikor az ember lőfegyverrel igyekezett minél több vadat elejteni. Ez különösen a 19. század elején kezdett kibontakozni. A vadászok viszont azt mondják erre, hogy akkor (és még vagy 100 évig) nem is lőtték a gerlét és a fürjet, inkább a nagyobb testű vadgalambot. Lesbeálló, csalis vadászata (például Angliában) kezdett meghonosodni. A vadgerléről csak az említett század végén beszélnek mint a Pannon-síkság déli részének számottevő fészkelő madaráról. Nálunk a két világháború között is a ritkább madárfajok közé sorolták. Ekkor inkább a Kis-Ázsiából a Földközi-tengeren átröpülő török vagy balkáni gerle fokozottabb elterjedéséről lehet beszélni. És aztán alig két-három évtized alatt érdekes természetes folyamat kezdődött - játszódott le -, ahogy a mi népünk mondja. Gyorsan szaporodott a vadgerle, Közép-Európa gazdag búzamezeinek és más, bőséges táplálékot nyújtó földjének jóvoltából. Ám még jobban szaporodott, és a tengertől számítva évi, átlagban 20 kilométeres terjedéssel egészen az északi országokig eljutott a balkáni gerle. Miközben ,,maga előtt terelte a vadgerlét is. Ez pedig azóta is számottevőben Európa északi országaiban költ, és nagyobb, száz és százezres egyedszámban napraforgóérés idején indul vissza Afrikába. A törökgerle - lám, még neve is jelzi - itt uralja a mezőnyt. Neki télen is jó nálunk, nem kívánkozik őshazájába. Nagyon szapora, évente akár háromszor is költ. Ne vegyék tőlem rossznéven, de elmondom, hogy néhány éve egy enyhe, csaknem január derekáig hótakaró nélküli télen a házunk előtti hársfán fészket rakott, és ki is költött egy fiókát egy gerlepár, de aztán havazni kezdett, a szülők nem etethették, s (a családom nem kis szomorúságára) elpusztult.
Nos, mindkét faj elszaporodásának híre eljutott a taliánokhoz is, és az 1960-as évek vége felé a náluk hagyományos augusztusi évi szabadságok idején fokozatosan érkeztek a Vajdaságba is gerlézni. Talán nem mellékes megemlíteni, hogy madártani és vadászati szakértőink megfigyelése szerint a tavaszi vonulás délről északra alig volt észrevehető, a nyári vonulás azonban szaporaságával és tömegével elbűvölte az odafigyelő embert. Két vonulási irány volt jellegzetes: az egyik Nyugat-Bácska felől Dél-Bácskán és a Duna mentén haladt, a másik pedig Észak-Bácskán keresztül az egész Észak- és Közép-Bánságot átfogva haladt délre.
Kezdetben az újvidéki Vadászszövetkezet, majd utódja, a Lovoturs szervezésében évente több száz olasz vadászturista több száz ezer gerlét (főként a kedvelt africanát) lőtt. Fogyni is kezdett a gerle, majd a szerencsétlen testvérháború véget is vetett vadászatának. Újra próbálkoznak vele, de nem megy már... látjuk az okokat.
Vadbiológusaink és más szakembereink két évvel ezelőtt megpróbálták fölmérni a jelenlegi állapotot: milyen ma a gerlevadászat lehetősége, különös tekintettel a környezetvédelem korszerű követelményeire. Arra próbáltak választ keresni, hogy országos viszonylatban (akkor még nem volt ilyen kicsi) és vajdaságiban is maximálisan hány gerlét volna szabad levadászni. Végül is ,,arra lukadtak ki, hogy a Vajdaságban évente sem balkáni, sem vadgerléből nem volna szabad 20-20-nál többet elejteni. Ez a mennyiség nem veszélyeztetné a madarak létét és a nemzetközi ,,górék”-nak is jobban tetszene (de nem a vámtiszteknek).
És mit szól ehhez a már lényegesen megfogyatkozott vadásztársadalom, amely azokban a szép gerlés időkben évente jól megtölthették kasszáját az ,,ingyenes gerlékből. Kevés a fácán is, de az olaszok nem is nagyon kedvelik, mert ezek már nem szeretnek röpülni. A nyulat pedig inkább hagyjuk magunknak.
Na és a fürj? A néhai Csornai Richárd, a híres patikus és ornitológus még az 1930-as években azt írta a Lovačkai glasnik című vadászújságban, hogy kímélni kellene a fürjet, mert nagyon megfogyatkozott. Kitűnő lövő lévén nem tudjuk, hogy mire alapozta ezt a föltevést, hiszen akkoriban egy kisszámú vadász ún. passzióból lőtte ezt az apró madarat. Aztán a gerlés évekkel jöttek a fürjes évek is, és ezerszám vitték Itáliába.
A mi vadászaink részére egyiknek a lövését se kellene betiltani - még az EU-ban sem.