Lepeš Josip (Szabó Attila felvétele)

* Kezdjük a beszélgetést egy visszatekintéssel. 2006 óta működik a kar a Sárgaház felújított épületében, megújult oktatási programmal, tanári gárdával, előbb osztálytanítói, majd óvodapedagógusi szakokkal. Hogyan látja az intézmény helyét Szabadkán, Vajdaságban egy évtized távlatából?

— Úgy érzem, az elmúlt tíz évben a tanítóképző kar tekintetében 60%-os volt a megvalósítás, melynek üteme lehetett volna gyorsabb is. Számos ok hátráltatott bennünket, anyagi természetűek, a tanári gárdában fellépő gondok, közéleti/politikai bizonytalanság... A lényeg, hogy a tanítóképző mára elérte azt a fokot, hogy valóban a vajdasági magyarság kiemelt szintű felsőfokú intézménye. De semmiképp sem megkövesedett, hanem állandóan bővítenie kell a képzési kínálatát, hogy a közéleti jelenségekhez alkalmazkodva ki tudja szolgálni a vajdasági magyarok oktatási igényeit.

* Vannak-e kimutatásaik, hogy az előző években végzett hallgatók milyen arányban és milyen területeken helyezkedtek el?

— Ez egy érdekes jelenség. Tudjuk, hogy különféle okok miatt csökken a magyar diákok létszáma, iskolákat, osztályokat vonnak össze, és ennek tudatában valóban logikus következmény volna, hogy az itt végzett tanítók, óvodapedagógusok nem jutnak munkához. Ellenben sok-sok szaktanári munkahely betöltetlen az oktatási intézményekben, és ezeket a mi végzett tanítóink töltik be. Mondhatom, hogy a hallgatóink 90%-ban elhelyezkednek, többnyire az oktatásban, de a közélet bármely területén, önkormányzatokban, a médiában is megállják a helyüket. Tehát az itt kapott tudás, műveltségi szint mindenképpen kompetenssé teszi őket arra, hogy bekapcsolódjanak ezekbe a munkákba.

* Úgy döntöttek, bővítik a karon hallgatható szakirányokat, és most médiakommunikátori képzéssel gazdagodik az intézmény oktatási kínálata. Miért jutottak erre az elhatározásra?

— Mivel az eddigi bővítéseink ugyanabban a körben mozgó szakembereket képeztek, akiket a munkaerőpiac lassan már nem tud befogadni, úgy gondoltuk, hogy olyan új szakkal bővítenénk az oktatási kínálatunkat, amely nem kötődik a tanítóképzéshez. A legnyilvánvalóbb a médiakommunikátori szak beindítása volt, hiszen több eminens szakemberrel beszélgettünk, és kiderült, hogy a már munkaviszonyban lévő újságírók többsége nem ezt a képzést kapta — amit aztán kutatással is megállapítottunk —, valamint számos újságíró fog nyugdíjba menni az elkövetkező három-öt évben, és úgy éreztük, hogy ennek a karnak kötelessége ilyen területre képezni szakembereket. Különös tekintettel arra, hogy erre megfelelő szakemberek vannak a karunkon, tehát nagyon kevés külsőst kell alkalmaznunk, ami szintén fontos tényező volt az akkreditáció megszerzésében.

* Milyen lesz az oktatási program, kik lesznek az előadók?

— A programot igyekeztünk úgy létrehozni, hogy az első két évben az alapképzés ugyanaz legyen, mint a tanítóképzésben. Ezt először is a tanári gárda határozta meg, másodsorban gondoltunk a már végzett tanítókra is, akik a megszerzett diploma birtokában a 3. évfolyamon be tudnak kapcsolódni a médiaszakra. Ami az előadókat illeti, 90%-ban a mi tanáraink. Sokan eddig talán kisebb arányban tudták kifejteni a tevékenységüket, de az új médiaszak az ő tudományterületüket helyezi előtérbe. Másrészt a Szegedi Tudományegyetem zsurnalisztika szakirányával léptünk kapcsolatba, és már megkötöttünk minden szerződést. Eminens szakemberek jönnek hozzánk tanítani, akik a szegedi magas szintű képzés legújabb vívmányaival, tapasztalataikkal igyekeznek majd hozzájárulni a képzésünk minőségének javításához.

* Mikorra várható a képzés beindulása?

— Ami a kari döntéseket és az Újvidéki Egyetem különféle fórumainak — a szenátusnak mint legmagasabb testületnek — a döntését illeti, kedvező vélemények születtek. Ennek tudatában fogunk március 1-jétől jelentkezni a köztársasági akkreditációs bizottságnál, mely március végéig remélhetőleg pozitív választ ad, így ez a szak onnantól már minisztériumi döntéssel fog bekerülni az akkreditált képzések közé. Az ősztől már fogadhatjuk a leendő elsősöket, illetve harmadéveseket, akik a korábban megszerzett diplomák birtokában csatlakoznak a képzéshez.

* Egyelőre alapképzésben gondolkodnak. Lesz-e a későbbiekben mester fokozat?

— Sokszor kompromisszumot kell kötni ahhoz, hogy egy elképzelés megvalósuljon. Az újvidéki bölcsészkaron médiakommunikátor/zsurnalisztika szakon működik mesterképzés. Hogy zökkenőmentesen megkaphassuk az akkredtiációs zöld fényt, annak az egyik feltétele az volt, hogy a mesterképzésre Újvidéken kerüljön sor a bölcsészkar zsurnalisztika szakán.

* Mivel az Óbudai Egyetem tanítóképző karon folyó mérnöktanári képzésének diplomáit nem ismerték el Szerbiában, felmerül a kérdés, hogy a médiakommunikátori szak esetben minden rendben lesz-e.

— Karunknak tavaly nyáron egy kellemetlen helyzettel kellett szembenéznie, és akkor is kimondtam, hogy a mérnöktanári képzésnek, melyet az Óbudai Egyetem indított 2012-ben Vajdaságban, egy sem jogilag, sem oktatási törvények szempontjából nem megfelelően körüljárt döntés volt az alapja. Most is ki kell jelentenem, hogy karunk ebben nem vett részt, függetlenül attól, hogy konzultációs helyszínként a képzés kötődik a kar profiljához. Ez a képzés azért kapott akkora publicitást, mert a hallgatók a diplomaszerzés után döbbentek rá arra, hogy ezt az oklevelet nem lehet honosítani Szerbiában, nincs megfelelő tükörképzés, a főiskolai képzésre nem lehet ráépíteni a mesterképzést. De ez már a múlté, és úgy érzem, jó példája volt annak, hogy minden felsőoktatási intézménynek csakis a szerbiai törvényekkel összhangban lévő képzéseket kell elfogadnia és bevezetnie. Az a lényeg tehát, hogy a karunk csakis szerbiai szinten akkreditálható képzéseket fog szervezni a jövőben is.

* A médiakommunikátori képzésen kívül milyen területen látja még szerepét az intézményüknek, milyen képzést nyújthatna még a kar, amivel a szülőföldön maradást is segíthetné?

— Amikor azt mondom, hogy a tanítóképző az elmúlt tíz évben nem teljesítette száz százalékban azt, amit kellett volna, ez a vajdasági magyar közvéleményre és az azt irányító intézményekre is vonatkozik. Nagyon hiányoltuk, én személyesen is, hogy nem került sor valódi kutatásokra az oktatás szintjén. Mi ezt áthidalva hívtuk össze a vajdasági közoktatási intézmények vezetőit, és statisztikát készítettünk a megkérdezésükkel arról, hogy melyek jelenleg a hiányszakok. Megerősítették a várt eredményeket, első helyen a matematika és az informatika áll, hiányszak továbbá a földrajz és a biológia is, viszont a gyógypedagógusi munkahelyek teljesen betöltetlenek, illetve azt is tudni kell, hogy a vajdasági iskolákban a magyar nyelvű gyógypedagógiai szakirányon 90%-ban nem megfelelő végzettségű tanárok dolgoznak. Ebből eredően tehát két képzési területre különösen nagy az igény, ez pedig a matematikai és a gyógypedagógusi szak. A matematikai szak terén sem ültünk tétlenül, kapcsolatba léptünk az újvidéki Természettudományi Karral, mely felkínálta, hogy közös képzés keretében oldjuk meg ezt a gondot. Pillanatnyilag ez a megoldás a leginkább kézzelfogható. A másik nagy falat pedig a gyógypedagógusi szak beindítása lesz, melynek szintén megkezdődtek az előkészületei, és hiszem, hogy 2018-ra már a részletei is körvonalazódni fognak. Addig össze kell gyűjtenünk a megfelelő szakembereket, amiben a Szegei Tudományegyetem is segítségünkre lesz. A kötelező oktatási szakokról szóló döntések mellett — az élethosszig tartó tanulás elvét követve — azon is gondolkodunk, hogy a mesterképzés után bevezessük a specializációt, hogy az a hallgató, aki befejezte az alap- és a mesterképzést, harmadik szinten szakosodhasson is. Ez egy egyéves oktatási szint, hatvan tudományos ponttal, és lehetővé tenné a már munkaviszonyban lévő pedagógusoknak, hogy azon a tudományterületen szakosodjanak, amelyben a legkompetensebbnek érzik magukat. Ezáltal, úgy érzem, még jobban tudnánk gazdagítani az egyébként hézagos vajdasági magyar oktatást.

Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág