Papp Árpád, a Szabadkai Múzeum munkatársa - mint a kiállítás egyik főszervezője - nyilatkozik lapunknak a magyar-szerb együttélést bemutató szabadkai kiállításról. Papp szerint a modern kiállításoknak felül kell emelkedniük a dogmatikus megközelítésen, és az interaktivitásra kell helyezniük a hangsúlyt. A szakember készségesen válaszolt lapunk kényes kérdéseire is.
* Felemás előzményei voltak a magyar-szerb együttélést bemutató kiállításnak. Hogyan látja ezt Szabadkáról?
- A kiállítás eredeti ötlete jó. Azt a hiányt igyekszik pótolni, amely az itteni történetírás egyik gyönge pontja, nevezetesen a saját és a szomszédos népek történelmének bemutatása. Ha ezt a vajdasági történetírásra vonatkoztatjuk, akkor ennek szükségessége hatványozott, hiszen ezen a területen a szerb mellett a magyar nemzet történelme a legkiemelkedőbb. Ha egyféle történelmi panorámát szeretnénk adni, akkor ennek a ténynek a megkerülése nagyon silány adathalmazt szolgáltatna. Ennek felismerésével vágtunk bele a tavalyi kiállítás megszervezésébe. Azt tudni kell, hogy a munkába a Szabadkai Városi Múzeum és Levéltár munkatársain kívül a Vajdasági Múzeum történészei és néprajzosai is részt vettek. Számos megbeszélés formálta azt a törzsanyagot, amelynek jelentős része a februárban nyílt újvidéki kiállításon megtekinthető volt. A technikai lehetőségek és a szemléletbeli különbségek azt eredményezték, hogy bizonyos témakörök, tárgyak nem kerülhettek bele az újvidéki kiállításba. Szabadkán sokkal több idő állt rendelkezésre, így itt ezek a tárgyak is megtekinthetők lesznek. Ez elsősorban azokra a térképekre vonatkozik, amelyek a XI. századtól napjainkig azokat a markáns pontokat emelik ki, amelyek a két nép együttélése szempontjából rendkívül fontosak, s eddig egyáltalán nem kerültek bemutatásra. A kiállítás legfontosabb célja a pozitív kapcsolati események kiemelése mind kultúrtörténeti szempontból, mind a politikatörténet terén. Szándékos ez a koncepció, ugyanis igyekeztük elkerülni azt, hogy a kiállítás az eddigi klisék mentén mozogjon, vagyis mellőztük a konfliktushelyzetek kiélezését és azok egy szemszögből való bemutatását. Gondolok a Rákóczi-féle szabadságharcra, 1848/49-re vagy a második világháborúra. Remélem, a mostani kiállítás nagy áttörést hoz az itteni történelemszemléletben. Ez természetesen csak akkor valósulhat meg, ha a mostani tárlatot számos, egy-egy időszakra koncentrálódó más kiállítás követi majd, melyet vegyes bizottságok munkája révén állítunk össze.
* Megkerülhető egy ilyen kiállítás alkalmával a régió történelmét aktívan befolyásoló zsidóság, németség és horvátság?
- A mostani kiállításnak elsősorban úttörő szerepe van. Hogy az ön által említett nemzeteket nem tárgyaljuk, az egyféle kényszerűségből ered. Megítélésem szerint túlzottan elaprózódottá vált volna a kiállítás, s megoldhatatlan feladatok elé állította volna a szakembereket. Ebben az esetben ugyanis már öt nemzetre vonatkozó anyag összeállítására lett volna szükség, ez pedig mind tartalmilag, mind mennyiségileg jelentős energiát követel. No de ez nem azt jelenti, hogy nincs rá szükség. Éppen ellenkezőleg. Viszont az az alapfeltétele, hogy megírják Vajdaság objektív történelmét. Ez rendkívül nehéz feladat, viszont tény és való, hogy csak az ilyen kutatások hozhatják el a megbékélést. Ez Európában ma már teljesen elfogadott, hiszen ott a történelmi tárlatokat már nem a sérelmi politizálás és az érzelmi túlfűtöttség jellemzi, hanem az objektív tények, eseménysorok, összefüggések bemutatása - kihasználva a interaktív technikai lehetőségeket. Ma már egy modern tárlat nemcsak a tárgyak kiállítására koncentrálódik, hanem átfogó vizuális élménystruktúrákban jelenik, jelenítődik meg.
* Az újvidéki kiállítás katalógusa ezzel ellentétben dogmatikus álláspontot képvisel, számos esetben kitapintható benne a sérelmi politizálás. Mikor lesz képes a szerb történésztársadalom ezen túllépni, s az objektivitás talajáról gyakorolni a szakmát?
- Az emocionális túlfűtöttség sajnos a mai napig létezik a történetírásban. Ez rányomja a bélyegét minden olyan szakember gondolkodásmódjára, aki nemzeti tudományágakon keresztül vizsgál bizonyos témakört. A katalógus valóban nem tudott felülemelkedni a korábbi történetírás hagyományain. Ez egy jó határpont, amikor el lehet dönteni, hogy ez a kultúrpolitika tartható-e, követhető-e a XXI. században. Megítélésem szerint ezen túl kell lépniük a szakembereknek. Elsősorban a tolerancia vezérelvét kellene a katalógusban is érvényre juttatni. Türelmetlenül várom, hogy a szabadkai kiállítás katalógusanyagának kéziratát kézbe vehessem, s megtehessem az észrevételeimet. Szeretném leszögezni, hogy a szabadkai szakemberek a már megjelent katalógusra számos észrevételt tettek, sajnálatos módon a mi észrevételeink nagyon kis mértékben jutottak kifejezésre. Ezzel kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy a szerb nép egy óriási trauma vége felé tart. El kell fogadnunk azt, hogy bizonyos történelmi tényeket nem lehet derült égből villámcsapás módjára közölni. Amikor viszont Szerbia véglegesen az Európai Unió felé fordul, akkor meg kell értenie azt is, hogy az ötvenes évekbeli egyirányú és egyoldalú szemléletmód ideje lejárt, nem szolgál a valós tények megismerésére, hanem pusztán egy ideológia kiszolgálásának eszköze. Ezért remélem, hogy ennek a kiállításnak mindenképpen lesz folytatása. Ha bezárkózunk, és továbbra is az elavult szemléletmódot akarjuk a társadalomra ráerőltetni, akkor nem a haladást, hanem a frontvonalak kialakítását szolgáljuk. Ezt a kiállítást újabbaknak kell követniük, melyek nem riadnak meg a krízshelyzetek objektív és reális megtárgyalásától, bemutatásától sem.
* Ez azt jelenti, hogy a szabadkai tárlatnak új katalógusa lesz?
- Reményeink szerint egy módosított katalógust adunk át a közönségnek, amely talán toleránsabb lesz az Újvidékinél.
* Ön szerint mikor fognak a két nemzet történészei egy valóban objektív tanulmányt megírni a két nép együttéléséről?
- Számos kísérletet tettek erre már. Egymás nem olvasása és nem ismerése azonban azt okozta, hogy bizonyos kultúrpolitikai körök a mai napig nem hajlandóak tudomást venni a másik eredményeiről, következésképp a mai napig csupán a régi klisék szerint való újraírásról lehet beszélni. Az objektivitásra napokon belül sor kerülhet, ha van rá megfelelő szándék és akarat. Merem állítani, hogy a hajlandóság megvan, csupán meg kell teremteni a feltételeket és a körülményeket, hogy ez a munka megkezdődjön.
* Az Ön véleménye szerint mi a fő üzenete a szabadkai kiállításnak?
- Egymás megbecsülése, saját kultúránk átfogó megismerése, egy ezeréves történelmi folyamat reális és objektív bemutatása.