Október első vasárnapján az idősek világnapját ünnepeljük.
Fél-e az öregségtől? -- kérdeztük olvasóinktól.

Dr. SÁGI Zoltán pszichoterapeuta, a szabadkai kórház neuropszichiátere:
-- Az öregségtől nem félni kell, hanem fel kell rá készülni. Hiszen az életkor előrehaladtával bizonyos változások állnak be, és ezeket tudatosan fel kell vállalni. Biológiai korunk nem áll meg. Halad előre, ezért az öregedés is egy természetes folyamat. Minden életkornak megvan a saját szépsége, és ha megfelelőképpen felkészülünk rá, kapcsolataink is, tapasztalataink is gyarapodnak, s ezek a kommunikációs mezők jelzik azt, hogy fontosak vagyunk mások számára, az öregkortól való félelem szinte be sem következik. Az öregkor a tapasztalatok halmozása révén bölcsebbé teszi az embert. Természetesen ennek a kornak is vannak hátrányai. A test különböző megbetegedéseire gondolok, melyeknek többségét ugyan meg tudjuk előzni, de elkerülni, sajnos, nem. A legtöbb idős ember talán nem is az öregkortól, hanem az egyedül maradástól, a magánytól fél. Véleményem szerint némely hiedelmekkel ellentétben az öregkor nem elsivárosodik, hanem tapasztaltakban és élményekben éppen gazdaggá válik. Ez az az időszak, amikor átgondolhatjuk az életünket, ha szükséges, korrigálhatjuk az addigi kapcsolatainkat, legyenek azok akár rokoni, akár baráti viszonyok. Ez egy nagyon gazdag, bölcs kor, amikor rájövünk arra, mit is hagyunk hátra az életünkből. Jelenleg egy olyan korban élünk, amikor indokolttá válik az egyedül maradástól való félelem is, hiszen mindennapi teendőink során nincs időnk szeretteinkre, és nem nyújtunk nekik annyit, amennyit szeretnénk. Ugyanakkor az idős emberek elvárásai is nagyok a környezetükkel szemben. Nem bízhatunk mindent a körülöttünk élőkre, nem várhatjuk el, hogy ők oldják meg minden problémánkat. Ez nem reális elvárás. Tudatosan kell tennünk valamit annak érdekében, hogy megszépítsük a saját öregségünket.

ISTVÁN András adai földműves:
-- Nem félek az öregségtől, inkább a magánytól és az elgyengüléstől. A kor előrehaladtával az emberi szervezet is ,,elöregszik, számos betegség üti fel a fejét. Én elhiszem, hogy az öregkor is lehet szép, de amint rádöbbennünk arra, hogy számunkra az élet már nem tartogat semmi újat, semmi meglepőt, elkeseredünk. Talán ezért ilyen sok a boldogtalan idős ember. Ez természetesen attól is függ, hogy milyen volt az addigi életünk. Aki boldog, kiegyensúlyozott családban nőtt fel, akinek sikerült egy hasonlóan boldog családot alapítania, az valószínűleg idős korára is könnyebben próbálja elviselni a mindennapokkal járó problémákat. Ma azonban a legtöbb idős ember nehéz anyagi körülmények között él, és ez még inkább megkeseríti az életnek ezt az amúgy is nehezen elviselhető szakaszát.

BARABÁS Anna nagybecskereki kereskedő:
-- Nem igazán jut időm arra, hogy az öregség gondolatával foglalkozzak. Gyermekeimen látom, hogyan szállnak az évek, de én még nem érzem az öregedés jeleit, jóllehet, elmúltam már negyvenöt éves. Úgy gondolom, hogy amíg nem kezdünk komolyabban foglalkozni az öregedés, az elmúlás gondolatával, addig nincs is semmi baj. Élni kell az életet, dolgozni, szüntelenül csinálni kell valamit, lekötni a figyelmünket. Ez tartja éberen a teste és a lelket is. Amint elkezdünk önmagunkkal foglalkozni, a korunkkal, a felettünk elröppenő idővel, elvesztünk. Nem hiába mondják, hogy az ember annyi idős, amennyinek érzi magát. Amíg a gyerekek kicsik, értük fáradozunk, később az unokákért. Szerintem boldog ember az, aki látja felnőni az unokáit és érzi, hogy szükség van még rá is. Nem egy nagyszülő éppen az unokákkal való elfoglaltságnak köszönheti, hogy nincs ideje az öregség gondolatával foglalkoznia. A legtöbb fiatalnak szüksége van a nagyszülőkre, sőt nem egy olyan családot tudok, akikre a dédnagymama főz, mos, takarít. Hát, az ilyen életerős idősek valószínűleg nem sokat törődnek a korukkal, és élik az életüket annak teljes szépségében.

VIDA Krisztina szabadkai egyetemi hallgató:
-- Gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon megérem-e az öregkort. Sajnos, egyre több fiatal hal meg különböző betegségekben, és ez elszomorító. Hiszen az élet rendje azt diktálja, hogy szép sorban, az életkorunknak megfelelően távozzunk, ha majd eljön az ideje. Nem félek az öregkortól, hiszen az idős emberek tapasztaltak, bölcsek. Erre az élet tanította meg őket. Ugyanakkor valószínűleg már elveszítettek valakit szeretteik közül, és ez az, amitől rettegek. Úgy érzem, nagyon nehezen viselném el, ha azok közül, akiket szeretek, valakit is el kellene veszítenem. Főként azokat az idős embereket sajnálom, akik öregkorukra teljesen egyedül maradnak, és nincs senki, aki ajtót nyitna rájuk. És ha a magánnyal betegség és nincstelenség is párosul, akkor semmiképpen sem beszélhetünk szép öregkorról. Ennek ellenére bízom abban, hogy úgy élek majd, hogy idős koromban elégedetten gondoljak vissza az életemre.

MAJDÁNOVICS Ferenc törökkanizsai nyugdíjas:
-- Elmúltam hetvenéves. Tudom, mit jelent öregnek lenni. Fiatalkoromban féltem az öregségtől, ma viszont már egészen másképp gondolkodom. Semmit sem változtat az életünkön az, ha félünk az idő múlásától. Inkább szorongóvá, folyton gyanakvóvá tesz bennünket. A fiataloknak csak azt tudom tanácsolni, hogy használjanak ki minden lehetőséget, amit az élet felkínál nekik, mert később már nem lesz rá lehetőségük. Vegyenek észre mindet, ami szép: egy kellemes dallamot, egy tarka kis virágot az út szélén, egy kedves szót... Az én életemet tragédiák sora nehezítette, de mindig akadt olyan elfoglaltságom, ami átsegített azokon a nehéz időszakokon. Nagyon fontos, hogy szeretni tudjunk, hogy képesek legyünk megismerni és elfogadni másokat. Legalább ennyire fontos az is, hogy tudjuk szeretni önmagunkat és úgy éljünk, hogy később ne bánjuk meg, amit tettünk. Természetesen minden ember követ el hibákat élete során, de amikor megöregszik, rájön, hogy teljesen felesleges volt megbántani másokat, hiszen az élet egyaránt mulandó mindannyiunk számára és meglehet, hogy öregségünkre már nem lesz kivel megosztani az otthonunkat, a mindennapjainkat. (re)
Szalai Attila illusztrációja