Az öregedés folyamata már a születéssel elkezdődik. Végigkíséri különböző életszakaszainkat, melyektől függően más és más nevet adunk neki: megérés, felnövés, felnőtté válás és öregedés.
Valamikor, évtizedekkel ezelőtt még jobbára mindenki elfogadta az öregedés tényét, tisztában volt azzal, hogy miként kell megélnie életének ezt a szakaszát, hogy annak értelme és tartalma legyen. Az öregség tiszteletet és szeretetet ébresztett, nem szégyen volt, hanem kiváltság. Az idősek szavára mindenki adott, hisz az életévek számának gyarapodásával bölcsebbnek, tapasztaltabbnak minősült az ember, és ezt gyakran sokkal többre értékelték bármilyen iskolai végzettségnél.
Csakhogy az utóbbi időben egyre inkább lázadunk az öregség ellen. Mindenáron késleltetni akarjuk, szégyelljük, hogy arcunk és kezünk ráncos, hajunk ősz lesz. És nemcsak hogy ellenállunk a saját öregedésünknek, de az idősekhez való viszonyulásunk is megváltozott. Közülük nagyon kevesen kapják meg a nekik kijáró tiszteletet és szeretetet, az odafigyelést. Napjainkban tehát sok esetben az öregség nem csupán testi változásokkal, de mély lelki megrázkódtatással is jár. Pedig az öregségnek szépnek és méltóságteljesnek kellene lennie. És ha már az idő múlását nem lehet megállítani, legalább igyekezzünk úgy élni az életünket, hogy öregkorunkban is legyen értelme, találjuk meg benne azt, ami szép, és ami még szebb lehet gyermekeink, unokáink által.
A demográfiai adatok szerint jelenleg mintegy hatszázmillió idős ember él a földön, az elkövetkező húsz évben pedig a számuk megkétszereződik. Ennek oka elsősorban a fejlett államokban a születések kisebb aránya.
Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az idősek világnapját. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort, az idősek tiszteletét és a nekik szentelt figyelmet.
Fél-e az öregségtől? - kérdeztük a héten.
Berkes Zsófia újzsedniki kereskedő:
- Félni nem félek, de azért foglalkoztat a gondolat, hogy mi lesz majd velem, ha megöregszem. Így a negyvenen túl még nem mondhatom, hogy öreg vagyok, de az idő olyan gyorsan eljár az ember fölött, hogy bizony egykettőre ott találom majd én is magam az idős nyugdíjasok között. Állítom, hogy akinek gyermeke van, és tisztességre meg becsületre nevelte, ő maga pedig élete folyamán kiérdemelte a szeretetét, nincs oka amiatt aggódni, mi lesz vele, ha megöregszik. Minden a neveltetéstől függ. Hiszem, hogy rólam a gyermekeim akkor sem mondanak le, ha már idős és magatehetetlen leszek. Ebben bízom, ezért nem félek az idő múlásától. Sokkal inkább attól rettegek, hogy egy napon feleslegessé válok, nem tudok már a segítségükre lenni, és így inkább a terhére, mint a hasznára leszek a saját családomnak.
Harkai Vilmos becsei nyugdíjas:
- Nem félek az öregségtől, hiszen már jócskán benne járok, de nem panaszkodhatok. Jó egészségnek örvendek, a családom tisztel, télen melegben vagyok, nyáron hűvösben. Van mit ennem, van mit innom, egy-két barátommal néha még sakkozni és kártyázni is összejárunk. Hát kell ennél több? Soha nem voltam nagyravágyó, és soha nem is foglalkoztatott, hogy milyen öregember leszek. Hagytam, hadd múljanak csak az évek, és mindig megtaláltam azt, ami szebbé, jobbá tette az életemet. Tisztességgel eldolgoztam negyven évet, nyugdíjas lettem, szerettem a családomat, mindent megadtam neki, amit csak megadhattam. Emellett mindig találtam magamnak szórakozást: vagy horgásztam, vagy barkácsoltam, de soha nem unatkoztam. Az öregségben a legnehezebb számomra az, hogy tudom: innen már nincs visszaút. A testi és lelki leépülés vár rám, de addig is, amíg ilyen nagyszerűen érzem magam, arra törekszem, hogy a családom és a közvetlen környezetem kellemesnek érezze a társaságomat.
Székely Viola szabadkai egyetemista:
- Persze hogy félek az öregedéstől, mert az már az élet végének közeledtét jelenti. El sem tudom képzelni magam ráncosnak, ősz hajjal, görnyedt háttal, reszkető kézzel. De talán nem is kell. Annak is eljön majd az ideje. Ezt nem tudja kivédeni senki. Szerencsés ember az, aki megéri az öregkort. Gondoljunk csak arra, hány fiatal hal meg élete legszebb éveiben. Mégis úgy érzem, hogy az öregség valami olyan titokzatos valami, aminek megélése által rádöbbenünk, hogy az életünkből már nem sok maradt hátra. Ezért félek tőle.
Hodik Sarolta nagykikindai bérelszámoló:
- Én nem az öregedéstől, hanem az egyedülléttől félek. Attól, hogy elveszítem a szeretteimet, hogy nem lesz, aki ajtót nyisson rám. Mindig is társaságkedvelő ember voltam, és most úgy érzem, a magányt nem tudnám elviselni. Azonkívül az időskori betegségektől is rettegek, mert amíg fiatal az ember, a betegségekhez is másképp viszonyul. De ha már öreg, beteg és kiszolgáltatott, akkor végképp semmi értelme nincs az életének. Ettől rettegek mindig, amikor az öregkorra gondolok. Gyermekeimet igyekeztem úgy nevelni, hogy legyenek tisztelettudóak az idősekkel, hiszen az öregkor mindannyiunkat utolér, és bizony szörnyű lehet kirekesztettnek, elfeledettnek, feleslegesnek lenni...
Juhász Anna szabadkai munkanélküli:
- Nem félek az öregségtől. Tisztában vagyok vele, hogy mindannyiunkat eléri egyszer. Persze, csak ha szerencsénk van, és nem halunk meg fiatalon. Én nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz majd akkor, amikor öreg leszek. Lesz, ahogy lesz, majdcsak elleszek valahogy. Látom, hogy a mai fiatalok kevés tiszteletet tanúsítanak az idősek iránt, és ezt elítélem. De azt is meg kell érteni, hogy a fiatalok sem szolgálhatják egész életükben az időseket, hiszen nekik is van saját életük. A gyermekeikkel kell foglalkozniuk, saját maguk boldogságát építgetni, nemcsak az öreg szülők, nagyszülők kívánságait lesni. Ezzel sajnos a legtöbb idős ember nincs tisztában, sőt vannak olyanok is, akik kimondottan élvezik, ha borsot törhetnek a fiatal hozzátartozóik orra alá. Ez az idősek részéről nem tisztességes dolog.