Juhász Gyula

Társaságunk több évvel ezelőtt a palicsi Kisvendéglőben nosztalgiázott. Többek között szót ejtettünk arról is, hogy városunkban, Kosztolányi Dezső városában mely híres írók, költők fordultak meg. Mondhatnám, hogy sokan: Vajda János, Karinthy Frigyes, Gyóni Géza, Móra Ferenc, Babits Mihály, Jámbor Pál, a Hiador. Ez utóbbi le is telepedett Szabadkán. József Attilát szintén említhetném Ignotusszal együtt és még másokat. Több vers is elhangzott azon az összejövetelen Vajda Jánostól, Kosztolányitól, Karinthy Frigyestől... Gyóni Gézát megkülönböztetett figyelemmel emlegettük. Én Juhász Gyula verseit választottam.
Néhány nappal a baráti találkozás után (megjegyzem: ez harminc évvel ezelőtt történt) a találkozó egy részvevője szívtáji panaszai miatt felkeresett a rendelőben. Panaszának nem voltak szervi okai, és ennek mindketten örültünk. -- Úgy tapasztaltam az összejövetelünk alatt, hogy különösen kedveled Juhász Gyula verseit -- mondta mosolyogva. -- De nemcsak az Annának írt harminc verséért -- vágtam közbe, hogy elejét vegyem a kérdezősködésnek. -- Juhász Gyula az ember születésének tragédiáját egyik versében tömören így írta meg: ,,Mások világa zengő zongoráját én nem irigylem'.
Kedves páciensem, beszélgetőtársam feltette azt a kérdést is, amely mind a mai napig foglalkoztat: -- Hallottad a Juhász Gyuláról szóló anekdotát, mely szerint a költő azt mondta: ,,Egem Szeged szült, de Szabadka táplált'? å még a nagyapjától hallotta ezt az idézetet, aki beszélgetésünk idején már nem élt. Számomra ezután már csak az maradt hátra, hogy érdeklődjem író és irodalmár barátaimnál, és ezt számtalanszor meg is tettem. Magyar Lászlót is megkérdeztem. Érdekelte a téma, és megígérte, hogy utánanéz a szabadkai levéltárban és Szegeden is. Sajnos, a kanadai útjáról már nem tért vissza, így sosem tudhattam meg, hogy meddig jutott a kutatásban...
Az ember életének országútján az információk, a történések lassan folyammá duzzadnak és tovahömpölyögnek, s az emlékek nagy része is feledésbe merül. Amikor már azt gondoltam, hogy le kell tennem a kutatásról, eszembe jutott a cédulácska, amire feljegyeztem az ismerőstől hallottakat. Hosszú ideig tartó kutatás után végre megtaláltam a gyűrött receptpapírt. Olyan volt ez számomra, mint amikor a fuldokló partot ér...
A papíron ez állt: Juhász Gyula dajkája vagy szoptató dajkája Mamuzsity Benedekné Ahátc Mária szabadkai lakos volt. Röviden az is le volt írva, hogy gyermekének születése után csecsemőjét csak rövid ideig szoptathatta, mert az meghalt. Gyermekének halála nagyon megrázta, állandóan sírt, a tejláz is kínozta. Férje orvosi tanácsra Szegedre vitte, ahol rokonaik éltek. Abban bízott, hogy az új környezet csillapítani fogja felesége bánatát. Az emlőgyulladás miatt bábaasszonyhoz fordultak, s az összehozta őt Juhász Gyula édesanyjával, aki akkor akkoriban szülte meg kisfiát. A találkozás szerencsésnek bizonyult, mert Juhász mamának kevés volt a teje, így a szenvedő, bánatos asszonyból szoptatós dajka lett. Benedekné három hónapig maradt Szegeden, szoptatva a kis Gyulát. Feltételezhetőleg ezután rendszeressé vált a két család találkozása. De vajon csakugyan így volt-e?
Múltak az évek, és engem továbbra is az a kérdés foglalkoztatott, hogy valóban a költőtől származik-e az idézet. S vajon ki volt, és egyáltalán létezett-e Mamuzsity Benedekné Ahátc Mária?
2006-ban elhatároztam, hogy 2007-ig megpróbálom kideríteni az igazságot, hiszen ebben az évben lesz Juhász Gyula és József Attila halálának 70. évfordulója. Tragikus sorsuk mellett az is közös bennük, hogy a szegedi művészvilágban tették meg első lépéseiket az irodalmi életben.
Hol kezdjem el? Arkhimédész persze tudta, hogy a végtelen csiga sorát hova kösse.
Abból indultam ki, hogy Szabadkán élt, de vajon hol született és hol van eltemetve? Ha szoptató dajka volt, feltételezem, hogy 1883-ban, gyermeke születésekor 18 és 35 év közötti lehetett. Ha viszont csak dajka volt, más dátum is számításba jöhetett. Elhatároztam, hogy a szabadkai anyakönyvi hivatal illetékeseihez fordulok, hátha ráakadnak a születési vagy elhalálozási adatokra. Bogešić Vukica anyakönyvvezető és munkatársai nem egyszerű feladatot vállaltak. Szerénységből azt sem említették, mennyi időt töltöttek a kereséssel. Egy napon aztán értesítettek, hogy megtalálták a keresett nevet az elhalálozásai anyakönyvben. Fénymásolatot is készítettek számomra.
A szabadkai hivatalban talált elhalálozásai anyakönyvben szerb nyelven az alábbi szöveg olvasható:
Anyakönyvi szám: 1349/929 alatt bejegyezve:
Mamuzsity Benedekné (született Ahátc Mária) római katolikus vallású.
Mamuzsity Benedek özvegye, szabadkai lakos, IV. kerület, Pletikoszityeva utca 2.
A megboldogult apja neve Aháti Franjo, anyja Tokár Jelisaveta. A halál oka öngyilkosság: vonat alá vetette magát 1929. szeptember 7-én, 10 órakor. Bejegyezve szept. 8-án. Élt 67 évet.
Utólagos bejegyzés az anyakönyvben:
JUHÁSZ GYULA KÖLTå DAJKÁJA!
Az anyakönyvi adatokból kiderül, hogy 67 évesen halt meg. Indirekt megállapítható, hogy Mamuzsity Benedekné 1862-ben született, Juhász Gyula születésekor pedig 21 éves volt. Ezek alapján 1883-ban, a költő születésekor Mária asszony vajon lehetett szoptatós dajkája Juhász Gyulának, vagy csupán a dajkája volt?
A költő 8 évvel élte túl a dajkáját. Tragikus halálakor 44 éves volt.
Tisztelegve és fejet hajtva búcsúznék ezzel az írásommal a költő géniusztól. Elképzelhető, hogy amit leírtam, nem aktuális, mert ismert tény, de ha mégsem, érdemes volna nálam hozzáértőbbeknek ezzel foglalkozniuk.
Függetlenül attól, hogy Benedekné Ahátc Mária dajkaként szoptatta vagy etette-e a csecsemőt, köszönjük neki, mert segített abban, hogy Juhász Gyula a miénk is legyen.
Befejezésként egy kritikusának a véleményét idézném:
,,Juhász Gyula az elmagányosuló lélek kifejezője lett, gyöngykagyló költő, aki tompított fénnyel ragyogó gyöngyszemeket érlelt. Felidézve a hazai tájak, személyek, lázadó szenvedélyek és a tűnő emlékezés mély költészetét, ezzel a bensőséggel a legnagyobb magyar lírikusok közé emelkedett.'