Azoknak az egyet akaró embereknek, alkotóknak a közelsége, akiket talán nem éppen a kristálytiszta logikájukért, észbeli kiválóságukért lehet tisztelni, hanem akiknek inkább a lelki magatartásuk, szívük tisztasága, természetessége, a szép s a jó iránti vágyuk, a közösség iránti tántoríthatatlan hűségük a vonzó. Amiért nemcsak tisztelni, hanem szeretni is lehet őket. Mert — valljuk be őszintén — a kiválóság ritkán párosul a szív jóságával, ugye. Az egyik ilyen otthonosságképzetet keltő közösség itt a Délvidéken a Q-csoport. Amelyet a szenvedélyes szervező, Török István álmodott meg harminc évvel ezelőtt azzal az elhatározással, hogy segítsen azoknak az akadémiát nem végzett, de már hosszabb ideje festegető, saját útjukat járó embereknek, akik többnyire önállóan tanulták a képzőművészetet, s akik bizonyos fokig elszigetelődve, önmagukra utaltan alkotnak szabad idejükben.

Sehova sem tartozni nem jó, gondolta Török István, s mint egy méltatója írja, a csoportalkotással a kollektivitás szintjére emelte a jelentősebb alkotói kísérleteket. A szíve csücske volt mindig is a Q-csoport. Jöttek-mentek a tagok, de kevesebben, mint nyolcan sohasem voltak. Egyetlen kritérium döntött abban, hogy valaki tagja lehet-e a csoportnak: a minőség. A legnagyobb mozgatóerő pedig a csoport szelleme, munkája, a tagok egymás iránti viszonyulása volt. Fontos eredményüknek tartják, hogy sikerült hidat építeniük az amatőrök és a hivatásos alkotók közé.

S mint ahogyan annak idején maga is ösztönösen lépett be a művészet világába, s maga is sokféle kifejezési módot kipróbált, a csoportban is mindenki a maga elképzelései szerint, a maga formanyelvén alkot, a tagtársak jó szándékú véleményezését meghallgatva tovább dolgozik magán, a tökéletesedés vágyával. A csoportvezető azt vallja, minden embernek joga van úgy alkotni, ahogy álmai, szellemi, esztétikai felfogása, adottságai és vágyai diktálják, attól függetlenül, hogy tetszik az valakinek vagy sem. Kiállítások sorát rendezték meg a 30 év alatt, itthon és külföldön, ennek a tájnak az üzenetét közvetítve a közönségüknek.

A csoport fönnállásának 25. évfordulóján megkérdeztem az örökifjú alapítótól, akinek ma is valami furcsa láng lobog a szemében: mondd, te miben hiszel? Ezt felelte:

— A természetben, az igazi barátságban és a művészetben... Ezeknek az erejében. Az igazi barátság viszont korunkban igen ritka. Baráttalan, sőt barátságtalan világban élünk, érdekek, elsősorban anyagi érdekek irányítanak mindent. Az én ifjúságomban még voltak igaz, szabad kapcsolatokon alapuló barátságok. Úgy érezte ettől magát az ember, mint akinek szárnya van. Azt hiszem, Arisztotelész mondta: minden közösség alapja a barátság. Képzeld el, ha a társadalmak is ezen az alapon működnének! De azt is mondhatnánk, hogy egy közös ügy szolgálata, a közös lelki, szellemi elkötelezettség — az a barátság. És semmi sem lehet fontosabb ennél a világon. Persze, igazi barátságot fiatalon lehet leginkább kötni. Mert ahogy múlik az idő, a sok baj, gond közepette megkérgesedik bizony az ember szíve, és képtelen lesz már lelkesedni, mondván, hogy bármilyen pocsék is ez a világ, azért együtt csak lehet tenni valamit a megjavításáért. Alkotni valami olyant, ami megmarad utánunk...

Szerencsére vannak még így gondolkodó emberek. Akiknek éltető nedűjük a művészet maga. S minél többen vannak s lesznek ilyenek, akik számára áldás és átok is persze ez a szenvedély, s akik maguk is művelik, annál emberibb, annál élhetőbb lesz a világ. További sok örömteli, eredményekben gazdag születésnapot kíván nektek, kedves Q-csoport-tagok — mármint: Bozsik Ferenc, Bu-rucki Katalin, Csőke Dóra, Hegediš Vera, Kozma Laura, Mandić Katarina, Pavešić Eva, Szabó Attila, Szabó Kornélia, Szöllősi Anna, Török István, Turzai Éva, Turzai Sándos és Urbán Zsuzsanna — a Hét Nap nevében
FARKAS Zsuzsa