Harag György

A Mester, Harag György, 80 éves lenne, ha élne (1925. június 4-én született Margittán, Erdélyben). Korán ment el. Hatvanéves volt, amikor elköszönt tőlünk, amikor az égi társulathoz szegődött. (1985. július 10-én Marosvásárhelyen halt meg.) Igen, húsz esztendeje már, hogy onnan felülről figyel bennünket a Mester, az a csodálatos színházteremtő művészember, aki úgy járt-kelt itt a Kárpát-medencében, mint aki abban otthon van. S otthon is volt, hiszen mi is itt, a Délvidéken úgy vártuk, mint aki hazajön, és kísértük ki aztán, mert tudtuk, hogy hazamegy!
Sütő András, akit szoros baráti szálak fűztek a Mesterhez, Harag Györgyhöz, így emlékezik rá: ,,Szótlanságra hajló csendességében és vulkanikus erejű színpadi látomásaival él bennem Harag György, aki a maga személyes tragédiáinak iszonyatosságát a századvég folytatólagos embertelenségeiben is fölismerte. Így lett ő, akivé lett!'
Harag György sohasem beszélt önmagáról, életéről, arról, hogy milyen megrázó, döbbenetes tragédiák emlékét hordozza magában. Apja, anyja, két testvére Auschwitzban pusztult el, ő maga Mengelének ama hírhedett intésére, mely gázhalálra vagy kényszermunkára ítélte a deportáltakat, munkaszolgálatosként Mauthausenbe került, s csak Ebenseeben szabadult föl. Ezzel a szörnyű teherrel élt a Mester és tanított bennünket, színészeket, akiket nemcsak szeretett, hanem végtelenül tisztelt is, tanított, hogy mindig mindenhol, különösen ott, a világot jelentő deszkákon, ahol üzenetet fogalmazunk meg, üzenetet közvetítsünk azoknak, akik ott ülnek a rivaldán túli sötétségben, emeljük fel szavunkat az erőszak s az embernek bármiféle meggyalázása ellen!
Újra Sütő Andrást idézem: ,,Ha azt mondjuk Tamásival: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, Harag György minden színpadi megszólalásával azt mondhatta volna: azért vagyunk a világon, hogy az erőszakot, a fajmítosz bestialitását száműzzük belőle.'
Ezzel a szörnyű teherrel járta a maga útját a Mester, Harag György. 1950-ben színészi, 1952-ben pedig rendezői diplomát szerzett. 1953-ban egy végzős színész-évfolyammal Nagybányára került, színházat alapított, amely nagyon hamar átköltözött Szatmárnémetibe. Mint az új színház igazgató-főrendezője 1960-ig ott maradt. Következett ezután Marosvásárhely, Kolozsvár, Ploesti, majd újra Marosvásárhely, ahol 1970-ben megrendezte Nagy István Özönvíz előtt című drámáját. Ezzel a produkcióval rátalált arra a hangra, stílusra, arra a korszerű színházszemléletre, amely a későbbiek folyamán egész munkásságát meghatározta.
Itt a Vajdaságban Szabadkán került először kapcsolatba színjátszásunkkal. Emlékezetes marad számunkra Tartuffje, aztán a Tarelkin halála (Kosztolányi városában hét magyar és két szerb nyelvű produkciót állított színpadra). Újvidéken 1978 és 1984 között öt remek előadást álmodott színpadra a Mester: a Csehov-trilógiát, az Édes Annát és a Buszmegállót.
Harag György születésének 80. és halálának 20. évfordulóján őszinte tisztelettel hajtunk fejet a Mester emléke előtt, aki a maga rendhagyó művészi szemléletével, munkásságának nagyon is érzékelhető eredményeivel gazdagította az egyetemes magyar színházművészetet!
Ismerősömmel a parlamenti demokráciáról beszélgetünk, arról, hogy nálunk, egy nemrég megfogalmazott véleménnyel élve, az már régen a keresztfán van. Persze, az idézett véleményről, megfogalmazásról el lehetett gondolkodni, vitatkozni is lehet, de tény, hogy manapság a parlamenti demokráciák világszerte súlyos válságba jutottak, az alapjukul szolgáló erkölcsi-jogi felfogás megdőlt és gyakorlatuk merő technikává fajult. Küzdelmük ezért természetszerűleg nem az erkölcsiség emelésére, a szétbomlott életformák újjáképzésére irányul, hanem elsősorban a különböző hatalmi pozíciók megszerzésére, megszilárdítására!
Természetesen ezek a kissé magas röptű gondolatok már rég ,,forgalomban' vannak, és valóságtartalmukat eddig nemigen kérdőjelezték meg, ami ugye arra utal, utalhat, hogy a mi parlamenti demokráciánkról fogalmazott elmarasztaló vélemény/vélemények mögött azért van némi igazság!
De visszatérve beszélgetésünkre: ismerősöm tulajdonképpen egy a sajtóban megjelent írás kapcsán vetette fel a témát. Arról olvasott ugyanis, hogy a köztársasági képviselőházban adják-veszik a mandátumokat, hogy egyik-másik képviselő egyszerűen otthagyja addigi kollégáit, társait és ,,átül' egy másik párt táborába!
A laikus ember rácsodálkozásával keressük a választ arra, hogy miképpen lehetséges (mert úgy látszik, lehetséges), mivel magyarázható, hogy egy, mondjuk, ismert parlamenti képviselő, aki elkötelezte magát pártja iránt, aki meggyőződéssel képviseli, hirdeti annak pártpolitikáját, ideológiáját, feladatait, céljait, akit ilyetén való mély meggyőződéséért megbecsülnek az emberei, bizalmat szavaznak neki, hogy jogaikat képviselje, egyik napról a másikra hátat fordít pártjának, mindannak, amit addig képviselt, amiben az eddig hitt, és egy másik párt ideológiai gúnyáját ölti magára!? Kissé nehéz ezt a pálfordulást, ezt a gyors átlényegülést megérteni. Nehéz elfogadni azt a tényt, hogy az ember hitét, meggyőződését kizárólag az egyéni érdekek határozzák/határozták meg. Nehéz elhinni, állapítjuk meg beszélgetőtársammal, de úgy látszik, ez már így van. Az emberek hol így, hol úgy módosítják véleményüket, meggyőződésüket, már ahogy, ugye, érdekük megkívánja!
Sokáig elidőzünk a jelenségnél, elemezgetjük, igyekszünk magyarázatot találni az ilyen és hasonló magatartásra, ami azonban sehogyan sem sikerül. Ez van, az ilyen és hasonló állapotok határozzák meg mindennapi életünket. Azzal a tudattal válunk el egymástól, hogy sajnos, az ember egyéni erkölcsi felelősségének fogalma elszürkült, vagy inkább mondjuk azt, hogy semmissé vált!
Hazafelé menet, már csak úgy magamban, azon morfondírozok, hogy azért nemcsak a politikai életre jellemző az ilyen viszonyulás, nemcsak ott érzékelhetjük azt, hogy az érdekek mennyire, milyen mértékben határozzák meg az egyének viszonyulását, magatartását, hanem bizony életünk egész szférájára jellemző. Így például a színház világa sem mentes az ilyen jelenségtől. Az emberek ott is gyakran (sajnos, túl gyakran) változtatják véleményüket. Emlékszem húsz évvel ezelőtt, amikor Ristiæ ,,úr' különítménye megjelent Szabadkán, közéletünk nem egy ismert (magyar) személyisége sietett a nagy Mágus mellé állni és vett részt, úgy látszott, őszinte meggyőződéssel, az akkor 40 éves magyar színház, társulat meggyalázásában, felszámolásában! Azóta eltelt ugye, csaknem két évtized, változott a világ, változtak a körülmények és persze egyesek véleménye is jócskán módosult, illetve teljes egészében megváltozott. Gondolok itt egynéhány közismert személyiségre, azokra, akik ma a magyar színjátszás zászlóvivőiként igyekeznek, legalábbis verbális megnyilatkozásaikban megmutatkozni, elfeledve mindazt, ami a múltban történt! De hát talán így kell lennie. Minden változik, mindent itt is az a bizonyos érdek határoz meg! Minden másról egyszerűen nem érdemes beszélni!