Megszületett Vajdaságban az első novelláskötet, amely a tájunkon oly sokáig mellőzött társadalmi rétegnek az élményvilágát tárja elénk, egy, a második világháború utáni szegényes polgári környezetben nevelkedő gyermekét. Barácius Zoltán ízig-vérig polgár volt mindig. A volt színész - valószínűleg neveltetéséből eredően - most ír, rendez, zenés műsort vezet a rádióban, moziba, színházba, hangversenyre jár, kulturális élményeiről rendszeresen beszámol az újságok hasábjain... Számos színházról szóló könyve mellé a közelmúltban gyermeknovellái is társultak, amelyek legnagyobb része annak idején a Magyar Szó Napsugár c. mellékletében jelent meg. Álom és valóság keveredik valamennyi elbeszélésében. Megismerjük a háború utáni Nagybecskerek elszegényedett polgárságának életét, életfelfogását, az Argentínát megjárt édesapát, aki arra figyelmezteti gyermekét, hogy nem a vagyon, a hamis csillogás, hanem ,,a könyv tesz nemessé, s aki a dühöngő ideológiák idején is ember tud maradni az embertelenségben, aki nem a politikai hovatartozásuk, hanem a belső értékeik szerint viszonyul az emberekhez, aki rányitja a gyermek szemét a természet, a művészet szépségeire, az élet apró dolgainak a megbecsülésére, továbbá megismerjük a mozi, a színház és a sanzonok világában jártas édesanyát is, aki a nehéz körülményekben is szeretetteljes légkört, igazi otthont tud teremteni családja számára.
,,Nem volt hozzánk gáláns és kedves a világ, amelyben éltünk egykoron - olvassuk egy novellában -, de esténként a nagy legendák ezüstserlegéből szürcsölhettünk szerelmet és szeretetet. S hogy a gyermekkor mennyire meghatározó, feledhetetlen az ember életében, arról a következő sorok tanúskodnak: ,,Életünk hajnalán történnek meg a nagy, megismételhetetlen csodák. Amikor ezernyi titok árnyékolja vagy ragyogja be szívünket. Ami még megkapó Barácius Zoltán gyermekeknek szánt könyvében, hogy: még véletlenül sem oktatja ki az olvasót, mellőz minden merev, didaktikus szándékot, nem ideologizál, hanem hangulatot teremt, történetet mond el, természetes egyszerűséggel, mintha éppen a körülötte ülő hallgatóságnak mesélne a maga gyermekkoráról. Olyan történeteket, s olyan lelkivilágot mutat be, amelyeket sokan a magukénak érezhetnek. Egy-két, kissé elnagyolt novelláján kívül sikerül hitelesen ábrázolnia a gyermeki lélek apró rezdüléseit, gyötrődéseit és boldogságát, a kamaszban dúló féktelen viharokat, az első szerelmeket, a belefeledkezett játékokat, amelyek kiragadnak ,,a hétköznapok szürke valóságából", akárcsak ,,a gyermekek tündérkertjét, a régmúlt idők moziját, melynek olajos padlóján ülve szinte a mennyországban érezték magukat (Sárga páholy), s amikor ,,a háború áttekinthetetlen zűrzavarának szélén örülni tudtak annak is, hogy ,,a tavasz első napjaival megérkezett a gólyasereg és a verebek nagy-nagy serege átvészelte a telet. A mama -- ellentétben az irodalmunkban eddig megszokott népies hangvételű, érzés- és gondolatvilágú elbeszélésekkel - régi sanzonokat énekel, hogy elűzze a gondot, Erzsike, az első halálos szerelem argentin tangót táncol, az ,,onkli'-nál kakaót és csokitortát kap a gyerek, s karácsonyra Cooper Vadölőjét és May Károly meg Verne Gyula könyvei sorakoznak a fa alatt. S természetesen szó esik a színházról is, amely ott van a városban: ,,az utolsó menedék, ahol a nézők nagyokat sóhajtoztak, ahol fennköltnek érezte magát az ember. Én a karzaton, ahogy mondták: a kakasülőn, megfeledkeztem a tanáraim rigolyáiról, Fischer úrról, akinek mindig poros volt a cipője, Mina Nesztorról, az 5. a sokat csacsogó leányairól, Margitról, Esztikéről, Rozáliáról - szépek voltak és okosak valamennyien, de hát a primadonnát királynőnek akartam látni, s nemcsak messziről. Megérinteni egyszer a ruháját, ujjaimmal végigsimítani aranyszőke haját...
Legjobb novelláiban (Nagyon fájt, Mint a mamutfenyők, Sárga páholy, Bevettek a csapatba, Vezércsel, Erzsike, Karácsonyra szeretettel, Vasárnap, Léptek az ablak alatt) lebilincselő elbeszélőnek bizonyul Barácius Zoltán, szinte észrevétlenül plántálja bele olvasójába a világ örök értékeinek szeretetét, kár viszont, hogy más elbeszéléseiből nem gyomlálta ki a fölösleges, néha giccsesnek ható kifejezéseket, a ballasztanyagot, az ismétlődő, elcsépelt gondolatokat, amelyek nem engedik ragyogni a mondanivalót. Mindent összevetve azonban élvezetes olvasmány az Emlékkönyv, s nagyon újszerűen hat mind mondanivalójával, mind érzésvilágával az eleddig főként a falusi, népi környezetet, a szegényparaszti sorsot megörökítő gyermekirodalmi műveink sorában.