— Azt hiszem, nemcsak önmagammal, a teljesítményemmel, hanem mindazzal is elégedett lehetek, ami akaratomon kívül történik velem — mondja a lány —, mert az őrangyalom sosem alszik, mindig ügyel rám. És én az őrangyalban igazán hiszek is, anyu ugyanis pici korom óta állította, hogy apa híján rám őrangyal vigyáz. Igaz, apám nekem is van, de soha nem ismertem meg. Annyi türelme sem volt, hogy megvárja, amíg világra jövök — ahogy meghallotta, hogy anyu terhes, azonnal továbbállt, és többé nem lépett kapcsolatba velünk. Pedig állítólag nagy szerelem volt az övék, anyu másodéves egyetemistaként ismerte meg őt, és a tanulmányait is megszakította miatta. Elég érett vagyok hozzá, hogy véleményem legyen a szerelmükről, és úgy vélem, apámnak inkább anyuék jelentős vagyona volt vonzó, de azt már nem merte felvállalni, hogy gyereket is neveljen annak érdekében, hogy ne legyenek anyagi gondjai. Azt tudom, hogy anyunak nem volt másik kapcsolata, és apám megsárgult fényképét még ma is a pénztárcájában hordja.

Nem sokat beszélgettünk az apámról, mert nagyobbacska lányként őszintén elmondtam a véleményemet róla — anyu ezt nehezen viselte, és mindig mentegette apámat. Inkább nagymamával tárgyaltam meg, ha időnként eluralkodott rajtam a keserűség, és azt is, amit tudok róla, lényegében a nagyitól hallottam. Annyi biztos, hogy amikor itt hagyta anyut, Magyarországra ment, de állítólag onnan is továbbállt, mert összemelegedett egy szlovákiai nővel. Nekem ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy elkönyveljem: apa helyett őrangyalom van. Büszkén viselem nagyapám vezetéknevét, sosem hiányzott apámé. Biztosan jó időben születtem, mert ma már senki sem botránkozik meg rajta, ha valakinek hivatalosan nincs apja, így nekem sem volt ebből semmilyen kellemetlenségem — mindenki tudta, hogy szerelemgyerek vagyok.

Tavaly májusban az abszolvenskirándulást Prágába szervezte az egyetem, abba a patinás európai városba, amely a végzős diákoktól, egyetemistáktól hangos tavasszal. Csodálatos egy hetet töltöttünk Prágában — a rengeteg látnivalónak, az élményeknek és nem utolsósorban a sok új ismeretségnek köszönhetően. Sok ország egyetemistái voltak jelen, és én többek között egy felvidéki magyar fiút is megismertem. Ő még nem volt abszolvens — másfél évvel fiatalabb nálam —, de érett fiatalember volt, és nemcsak jóképű, hanem okos, jó humorú is. Azonnal elnyerte a tetszésemet. Nekem nem is volt még komolyabb kapcsolatom, mert úgy gondoltam, előbb a tanulás, csak utána a szerelem. Azt hiszem, ő is rögtön felfigyelt rám, ezért nem csoda, hogy a kirándulás majdnem teljes ideje alatt együtt voltunk. Búcsúzáskor megbeszéltük, hogy a vizsgaidőszak után találkozunk — nálam. A következő két hónapban napi kapcsolatban voltunk, és alig vártuk a július végét, hogy ismét lássuk egymást.

A buszállomáson vártam, otthon anyu és a nagyi az ünnepi ebéd körül szorgoskodott, és még a szomszédok is tudták, hogy Editékhez jön a nagy ő. Eleinte egy kicsit zavart, hogy idősebb vagyok nála, de nagyapa szerint ez jó jel, hiszen ő is három évvel fiatalabb a nagyinál, mégis több mint ötven éve élnek együtt megértésben, szeretetben. Sokat beszélgettünk közös jövőről, családalapításról, gyerekekről. Legalább három gyereket terveztünk, mivel mindketten egykék vagyunk. Amikor leszállt a buszról, úgy üdvözöltük egymást, mintha a kapcsolatunk többéves volna, otthon is minden rendben volt, első látásra „befogadták”. Ebéd után vette észre anyu, hogy elfogyott az üdítő, és már készült, hogy elmegy a boltba, amikor Ádám felajánlotta, hogy majd mi ketten elmegyünk. Anyu elővette a pénztárcáját, hogy pénzt adjon nekünk, de véletlenül kiesett belőle az igazolványa, illetve vele együtt az apám fényképe is. Ádám csodálkozva emelte fel, és megkérdezte, hogy került anyuhoz az apja fényképe. Gondolhatja a sokkot, amikor kiderült, hogy testvérek vagyunk, mert közös az apánk. Nem tudom, hogyan írjam le az elmúlt időszakot, annyi biztos, hogy végtelenül boldogtalan vagyok. Nagyi szerint nem véletlen, ami történt, anyu pedig azt mondja, adjunk hálát az égnek, hiszen egy hajszál híja volt, hogy nem lett nagyobb baj. Nagyapa álláspontja a legegészségesebb, ő így vigasztal: ne bánkódj, aranyom, a rákból is ki lehet gyógyulni, hát még egy téves szerelemből!