home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Lehet fényképünk arról, akiről nem is készült
Apró József
2024.04.27.
LXXIX. évf. 17. szám
Lehet fényképünk arról, akiről nem is készült

Nem készül fénykép egy eseményről? Nem baj, majd utólag. Ez egy picit le van egyszerűsítve, de lényegében erről van szó. Ha van egy gyerekkori, szép emlékünk egy családi kirándulásról vagy egy nagyszülőnkről, de sajnos nincs róla fényképünk, ez az új megoldás segíthet. Nem meglepő módon ismét a generatív mesterséges intelligencia van a középpontban.

Egy kicsit úgy tűnhet, hogy ilyen technológia csak a távoli jövőben létezhet. De inkább úgy kell elképzelni, mintha egy nagyon jó grafikusnak vagy fantomképrajzolónak pontos leírást adnánk valakiről, és ő lerajzolná nekünk. Így is született meg az ötlet még 2014-ben, amikor Pau Garcia, a Domestic Data Streamers alapítója menekült családoknak segített Görögországban az általuk elmondott emlékeik alapján önkéntesekkel lerajzoltatni őket. Ennek a továbbfejlesztéséből alakult a Synthetic Memories projektum.

A mesterséges intelligenciát kihasználva lehetővé teszi, hogy régi, kedves emlékeinket „fényképpé” alakítsuk, még akkor is, ha soha nem készültek róluk fotók. Ez a technológia ígéretes lehet mindazoknak, akik, mondjuk, elvesztették családi fotóikat egy háborúban vagy más katasztrófában. A projektum működése meglehetősen egyszerű. Először egy képzett interjúztató beszélget a résztvevővel, hogy részletes és élénk emléket váltson ki egy múltbéli eseményről vagy jelenetről. Ezt az emléket aztán strukturált formátumba írja át egy promptmérnök, aki kidolgoz egy utasítást az egyik generatív képalkotó modell számára, vagyis egy kicsit olyan, mintha lefordítaná a mondandónkat az MI-nek. Ez a képalkotó modell pedig ezen utasítások alapján generálja a képet.

Idősotthonokban is elkezdték tesztelni, különösen azokkal a lakókkal, akik demenciával és Alzheimer-kórral élnek. A generatív mesterséges intelligencia segítségével képeket hoznak létre az ő korai emlékeikből, majd a generált (elnagyolt) képeket megmutatják a betegeknek, és a visszajelzéseik alapján finomhangolják őket. Hogy az eredmény minél jobb legyen, egészen addig módosítják a részleteket (változtathatnak az időponton, napszakon vagy akár a tárgyak pontos elhelyezkedésén), amíg a kép nem tükrözi pontosan az emléket, vagyis amíg meg nem kapják a várt „Ó, igen ilyen volt!” reakciót. Spanyolországi szociális munkásokkal és neuropszichológusokkal együttműködve tanulmányozzák, hogy a múlt hiteles képvetítései hogyan lassíthatják a degeneratív betegségek súlyosbodását. Fontos megérteni, hogy ezek a „szintetikus emlékek” egyelőre csak az emlékeket hivatottak stimulálni, és nem egy valódi fényképet utánozni.

A Synthetic Memories 2022 októbere óta működik, és azóta a cég legnagyobb projektuma lett. Az ENSZ és a Google támogatásával olyan szervezeteknek nyújt segítséget, amelyek bevándorlókat és menekültközösségeket támogatnak.

A projektum sikere azt bizonyítja, hogy a mesterséges intelligencia ígéretes eredményeket mutat, és egy hasznos eszköz lehet a régi emlékek megőrzésében. Viszont fontos, hogy tisztában legyünk, milyen etikai kihívásokkal jár együtt. Figyelembe kell venni a résztvevők adatvédelmét, hiszen a képek potenciális veszélyforrások is lehetnek, könnyen visszaélhetnek velük. Fontos, hogy a generált képeket világosan megkülönböztessék a valódi fényképektől, hogy elkerüljük a félretájékoztatást.

A Synthetic Memories projektum egy innovatív kezdeményezés, mely még gyerekcipőben jár, de a jövőben forradalmasíthatja az emlékeinkkel való bánásmódunkat. Az MI segítségével talán örökre megőrizhetjük az elmúlt pillanatokat, és átadhatjuk őket a jövő generációinak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..