Koszorúzás az aradi vértanú emléktáblájánál

Még néhány nap az esztendő, s oly elég már a kesergésből! Év eleje óta ,,az a mese járta”, hogy hol a sírjainkat rombolták le, hol a templomainkat firkálták össze, hol azért rettegtünk, hogy gyerek hiányában megszűnnek az általános és középiskolai magyar tagozatok, hol pedig magánéletünk kisebb-nagyobb problémái okoztak látszólag áthidalhatatlan, utóbb mégis megoldhatónak bizonyuló gondokat. Azután mindezek tetejébe még azzal is szembesülnünk kellett, hogy sajátjainknak nem kellünk, s e mérhetetlen keserűséget mostohaanya-országunk állhatatosan uszító kormányfője, no meg úttörői lelkesedéssel felruházott udvarnokai napi szinten képesek frissen tartani, mindig újabb és újabb meglepetéssel bizonyítva: még mindig van tehetségük tetézni.
No de mint már feljebb említettem, nem a fájó események felidézése a szándékom, hiszen volt sok olyan szép, fennkölt, szívet-lelket melengető eseménye is ennek az évnek, melyeket igazán kár volna feledni hagyni néhány hasmarsot okozó kellemetlenség miatt.
Azok után, hogy a Kaszinó (amelyet soha senki nem hívott az 1945 utáni nevén) visszavette hivatalosan is a Magyar Polgári Kaszinó elnevezést, mindenki azon kezdte törni a fejét, miként lehetne csinosítani a lepusztult állapotú épületen. S bekövetkezett a csoda: egy jólelkű hagyatékozó, no meg a lelkiismeretes gazdálkodás eredményeként teljesen új külsőt kapott az épület, a magyarságukra kicsit is adó zomboriak ,,szellemi vendéglője"-ként látogatott gyülekezési helye, egyetlen saját tulajdonú intézményünk. Örültünk neki, hogyne örültünk volna, hiszen sok-sok éve mondogattuk már egymásnak, hogy itt lenne az ideje vakolni, meszelni, javítgatni.
Közben pedig a falak között zajlott az élet! Visszatekintve bizony magunk is meglepődünk, hogy mennyire.
Még téli időben indult útjára az Ötösfogat, azaz Zombor, Bezdán, Nemesmilitics, Telecska és Csonoplya három évtizednél is régebbi időktől napjainkig minden évben megrendezésre kerülő közös műsora. Minden évben elmondjuk, hogy erőltetett, már kicsit unalmas is, de utána jön a felkészülés, a próbák és előadások során új szerelmek szövődnek, házasságok és gyermekek is születnek e rendezvényből, s ezek után nem kell csodálkozni, ha még mindig szeretjük.
E falak között (naná, hogy itt!) újraalakult a néhai Magyar Olvasókör, amely az ősszel könyvvásárt szervezett. Ide látogattak el vagy tízszer a bajai Szent László Gimnázium tanulói tanáraikkal, egyúttal képviselve a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség bajai tagozatát is, s e barátkozás nyomán megnőtt az érdeklődés a néhai Bács-Bodrog Vármegye székhelye, Zombor iránt, gyermekeink pedig táborozásra utazhattak a Sugovica partjára.
Koszorúztunk az 1848/49-es szabadságharcunk és az 1914/18-as honvédjeink Szent Rókus temetői emlékműveinél, a még mindig a Kaszinó udvarán jobb időkre váró Schweidel József-emléktáblánál, az ugyanott néhány évvel ezelőtt emelt emlékműnél, amely temetetlen halottainknak és néhai nagyjainknak dicsőségét őrzi... Vidám, zenés műsorral tisztelegtünk a 75. születésnapját ünneplő fáradhatatlan műkedvelőnk, Zsilli Gizella, mindenki Gizi nénije előtt. Megalakult a Károly Róbert királyunk által XIV. században alapított Szent György Lovagrend délvidéki priorátusa.
A mi jó öreg, 1867-ben bejegyzett Magyar Polgári Kaszinónk volt a házigazdája a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség októberi központi kegyeletnapi ünnepségének. Itt szervezte meg emléktábla-avatással egybekötött tudományos tanácskozását az 56-os Műhely. Városi szintű rendezvény, az Európai Kultúra Napjai kiállítás-sorozatnak is egyik helyszínéül szolgáltunk, amikor vadásztrófeák, kézimunkák, festmények révén mutattuk be mindazt a szépséget, amelyet az itt élő magyar ember és természeti környezete produkálni tudott és tud.
Itt tartotta meg havonta megrendezésre kerülő s nagyobb központok számára is irigylésre méltóan látogatott műsorát, a Találkozásokat a Berta Ferenc Zsebszínház és Zsebszínpad. Vendégei festők, jelmeztervezők, fotósok, írók, költők, publicisták, újságírók, világjárók voltak. Műemlékvédőink időszaki kiadvánnyal szólították meg a közönséget, dalárdánk számtalan helyen lépett fel, az ifi képzőművészek több kiállításon is bemutatták ígéretes alkotásaikat, és nemrégiben megalakult a népdalokat, néptáncokat, népi kézművességet ápoló hagyományápoló gyerekcsoport.
Persze, a mulatozásról sem feledkeztünk meg, hiszen a lélek mellett a testet sem árt táplálni: volt itt halfőző bajnokság, szerelmesek bálja, s ha minden igaz, nem akármilyen mulatozás ígérkezik szilveszterkor.
Ami pedig mindennél nagyobb örömre ad okot: legalább tíz olyan rendezvény volt, amelyen a legfiatalabbak, óvodások, általános iskolások álltak színpadunkra...
Van hát okunk szívbéli panaszra?! Legföljebb csak halkan, csendben, nehogy elvegyük egymás kedvét a megmaradásunkért folytatott munkától. Inkább bátorítsuk egymást, felemlegetve a szép pillanatokat, amelyeket túl gyorsan hagytunk elsuhanni magunk mellett. Ehhez szolgáljanak segítségül Pető István és Zsoldos István fotói.