Egy nemzet csak akkor tud emelt fővel járni, ha nemcsak hőseire, hanem mártírjaira is emlékezik – hangzott el a helyi Nagytemetőben felállított emlékműnél, ahol minden évben tisztelettel adóznak az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett magyar áldozatok emléke előtt. A foglyokat a városháza pincéjében gyűjtötték össze, megkínozták, majd tömegsírba lőtték őket. Három tömegsír van a kisvárosban.
Puskás Károly felvételei
Városunkba 1944 október 8-án vonult be a szovjet hadsereg és a nyomukban érkező partizánok – idézte fel beszédében Forró Lajos történész, a Délvidék Kutató Központ alelnöke. – A kanizsai magyarok jövőtől való félelme egyszeriben rettegéssé változott. Az új jövevények raboltak, fosztogattak, feltörték a borospincéket, és nőket erőszakoltak meg.
A gyilkosságtól sem riadtak vissza: lelőtték a kaszárnya védelmére hátrahagyott 11 katonát, pedig azok megadták magukat. Megkezdődtek a magyarok elleni atrocitások. A kanizsai magyarok sorsáról egy helyi szerbekből alakult tízes tanács döntött. Ők szabták meg, hogy a helyi magyarok közül kiket kell összeszedni és bezárni a városháza pincéjébe, ahol nem csak kanizsaiak szenvedtek, többeket Oromhegyesről, Tóthfaluból, Adorjánról hurcoltak ide.
Forró Lajos úgy fogalmazott, neki nem az fáj, hogy a gyilkosoknak fejfájuk van, hiszen hiába a virág a sírokon, az elkövetett gonoszságokért mindenki a Teremtő előtt felel.
– Én csak azt szeretném, ha az ártatlanul meggyilkolt családtagjainknak is lenne fejfája, sírja a temetőben. Tisztességesen el kell temetni a tömegsírokba lőtt áldozatokat – hangsúlyozta.
A megemlékezés során a vajdasági magyar közélet és politikum, a helyi elöljárók és intézményvezetők elhelyezték koszorúikat az emlékmű előtt. Az önkormányzati szervezésű megemlékezést követően a megjelentek hagyományosan az első világháborús áldozatok előtt is fejet hajtottak a Nagytemetőben kialakított parcellában.
