home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Az elmúlt száz év emlékei
Kovács Laura
2023.08.12.
LXXVIII. évf. 32. szám
Az elmúlt száz év emlékei

A magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtár falai közé, egy kiállítás erejéig, beköltözött a kispiaci Kőrösalji Tájház, ahol többek között Fehér Anna hagyatéka tekinthető meg.

A megnyitó Ábrahám Gréta, a Gondolat-Jel színésznőjének előadásával vette kezdetét, ahol Fehér Anna szemén keresztül nyerhettünk betekintést a polgári életbe. 
–Fehér Anna vagyok, de nyugodtan szólítsanak csak Pannikának, minden ismerősöm és rokonom így hív. 1925-ben születtem. Édesapám Fehér Kálmán, a takarékpénztár szóvivője, édesanyám, Svarc Margit, Törökkanizsán született, egy nagy kereskedő családban. Egyetlen gyermekük vagyok én. Most 1943-at írunk. Két évvel ezelőtt a városunkat visszacsatolták Magyarországhoz. 18 éves vagyok, polgári iskolát fejeztem. Menyasszonya lettem Vitéz Pozsonyi Ottónak…A Damjanich utca 8-ban lakunk, az volt a gyermekkori házunk. Ha vége lesz a háborúnak, akkor házasságot kötünk a vőlegényemmel. Azt gondoltuk, hogy Szegeden fogunk élni, Ottó lakhelyén.

–1944-től Magyarkanizsa már nem tartozott Magyarországhoz. A magántőkét, az ingatlanok és a földterületek, termőföldek nagy részét államosították, Anna hozományának a túlnyomó része elveszett. Vőlegénye Pozsonyi Ottó hősi halált halt Budapesten. Anna a szüleivel élt tovább haláláig, soha nem ment férjhez. 14 évig élt egyedül a házban, amely a Damjanich utcában található, a József Attila Könyvtárral szemben. 2006-ben 81 évesen hunyt el. Szüleivel egy sírban nyugszik a magyarkanizsai Nagytemetőben – tudtuk meg Nadrljanski Tornai Erikától

Adamov Júlia, a kispiaci Kőrösaljai Tájház tulajdonosa mesélt a tájházról és a kiállításról.
–A tájház több mint 100 évvel ezelőtt épült, vályogtéglából. Az épület 2010-ig Nagy Ferenc családjának tulajdonában volt. 2011-től már tájházként fogadta a vendégeket. Három helyiségben mutatunk be emlékeket, értékeket és használati tárgyakat.  A Fehér család Magyarkanizsán élt, de a kispiaci tanyavilágban is rendelkeztek ingatlanokkal és termőfölddel. Anna gyűjteménye 2006-ban, a halála után megőrzésre került hozzánk, így képet kaphatunk az 1940-es évekről, az akkori divatról, használati tárgyakról. A kiállítás másik fontos eleme és érdekessége például a fekete mennyasszonyi ruha, amit a fiatal tanyasi hölgyek viseltek közel 100 évvel ezelőtt. A fényképek is nagy szerepet játszanak nálunk, ezek olyan kispiaci lakosok fényképei, akiknek valamilyen emléke, illetve a tetteik vagy az életük nyomot hagyott a kispiaci életben és a tanyasi világban.

A műsor népdalokkal zárult Kávai Réka, a szabadkai Zeneiskola tanulója előadásában.

A kiállítás augusztus 25-éig látogatható a képtár rendes nyitvatartási idejében, valamint augusztus 20-án, vasárnap, 16 és 20 óra között. A belépés díjtalan.

Fényképezte: Kovács Laura

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..