A jószívű emberekre gyakran okkal mondják azt is, hogy nagy szívük van. Olyan emberek ők, akik mindenkit szeretnek, testvérüknek tekintenek, és még akkor is igyekeznek segíteni, ha senki sem kéri ezt tőlük. Közel áll ehhez a hazafias, a patrióta szív is, amit azonban a politika gyakran sokkos állapotba hozhat: akkor dobogtatja meg, amikor szükség van rá, s a patriotizmus nevében bizonyos esetekben még a kegyetlen kőszívűséget is természetesnek tartja a politika. Azt viszont nem merném állítani, hogy különbség van különböző nemzetek jószívűsége és testvéri nagy szíve között, de való igaz, hogy bizonyos esetekben nem minden nemzet vagy államvezetés reagál egyformán. Hogy ne mondjuk: következetesen.
Mindezt alátámaszthatja vagy megcáfolhatja néhány időszerű, életből vett példa is. Miközben Koštunica és kormánya a végsőkig harcol a 2 millió kosovói albánért, a magyar kormány népszavazáson tagadja ki határon túli testvéreit, köztük a 300 ezernyi délvidéki magyart is. Ebbe már a mi szívünk is belefájdult, de kétségbeesésünk mégsem olyan nagy, mint a szerbiai hatalomé, a 2 millió albán esetleges elvesztése miatt. Tagadhatatlan, hogy ilyen esetekben már nem az emberi érzés, hanem a politika dobogtatja a szívet, ami súlyos betegséghez vezethet, amit ,,Angina Patriotisz'-nak is nevezhetnénk.
A politikai szívdobogás nagy kockázata, hogy nem mindig a logika és a realitás szerint történik. Ugyanannak a szerb vezetésnek a szíve másként dobog Kosovo és másként a Boszniai Szerb Köztársaság esetében. Ugyanaz a szív egyik esetben elítéli azt, amit a másik esetben igazságosnak tart. Mert ha a kosovói albánok nem ugrálhatnak, akkor mi jogon tehetik ezt a boszniai szerb köztársaság polgárai, akik ráadásul egy másik független állam határain belül élnek? Szerbia szíve úgy diktálja, hogy nem sok az a 200 ezer dollár, amennyibe Kosovo kerül naponta. Sőt, a kosovói szerbek leintették a szerb kormányfő-helyettest, hogy ne igyekezzen annyira visszatéríteni azt a 200 millió dollárt, amit Kosovo adósságának nevében törlesztettünk. Mert ha Kosovo lényegében már nem is a miénk, de legalább fizethessünk érte. Ha pedig Kosovo a miénk, akkor miért nem térhetnek vissza oda az Európából kitoloncolt szerbek és romák? Ezt még a nyugati békefenntartók demokráciája sem szavatolhatja nekik. Azért jönnek Vajdaságba talán, hogy vigasztalják az anyaországuk által kissé mellőzött magyar kisebbséget.
Egyszóval furcsa és veszélyes betegség az Angina Patriotisz. Vigasztaló viszont, hogy a patrióta szívet még a pénz sem zavarhatja meg. Vagy talán mégis?