* Az első kérdés kihagyhatatlan, főként mert vélhetően ez érdekli legjobban az olvasókat. Bár tökéletesen tudom, hogy nagyon nehezen megválaszolható. Milyen lesz az időjárás az idei év folyamán, mire számíthatunk?

— Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de ha 2024 a jelenleg megfigyelt trendekbe illeszkedik, akkor az átlagosnál melegebb év lesz az idei is. 2023 rekordmeleg volt 1901 óta, ha újabb rekorddőlés következne be 2024-ben Magyarországon, akkor az már valóban aggasztó jövőképet vetítene előre. Földi átlagban sajnos ez sem zárható ki. A kérdésével egyébként jól rá lehet világítani az időjárás és az éghajlat különbségére, mely szerint az időjárás az, ami bekövetkezik, az éghajlat pedig az, amire számítunk. A nagyközönség, valamint a termelő és szolgáltató szektorok is minél hosszabb távú, pontos időjárás-előrejelzéseket szeretnének kapni. Jelenleg, az időjárási helyzet bonyolultságától függően hét—tíz napra készülnek elég pontos előrejelzések. Ennél távolabbra csak az átlagostól való eltérést lehet becsülni, hogy hűvösebb-melegebb, szárazabb-nedvesebb időjárási viszonyok várhatóak-e a szokásosnál. A szezonális előrejelzések fejlesztése folyamatos, és vélhetően javulni is fog, de egyelőre ezek beválása messze elmarad a rövid és középtávú előrejelzésekétől.

* Az utóbbi egy-két évtizedben határozottan az tapasztalható, mintha az évszakok legalább egy hónappal tovább tolódtak volna. Szeptemberben harminc fok, márciusban fagy. Ezt határozottan alátámasztják a meteorológiai előrejelzések is?

— Az éghajlati adatbázisunkban tárolt adatok elemzése alátámasztja ezt az érzékelést, valóban van eltolódás hosszabb távon a havi középhőmérsékletekben. A klimatológiában harmincéves átlagokat tekintünk, azokhoz viszonyítjuk az aktuális időszak éghajlati viszonyait. Az 1961—1990-es átlagokhoz képest minden hónap melegebb az 1991—2020-as, jelenleg referenciaként használt időszakban. A legkisebb emelkedés szeptemberben és októberben, míg a legnagyobb augusztusban és januárban tapasztalható. Az évszakok közül legjobban a nyár, legkevésbé az ősz melegedett. Ami egyértelműen látszik, hogy a nyári időszak korábban kezdődik és tovább tart. Nem ritka, hogy már május elején tapasztalunk egy-egy hőségnapot, a szezonzáró hőhullám pedig szeptember végéhez közeledve lép fel. A telek enyhülnek és rövidülnek, ezt erősíti az idei tél rekordmeleg volta is. Februárban kora áprilisi időjárásban volt részünk, de a másik két téli hónap is enyhébb volt a szokásosnál. A márciusok is enyhébbek összességében, de a Kárpát-medence a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan ki van téve sarkvidéki eredetű hidegbetöréseknek, így előfordul, hogy a március inkább télies jelleget ölt. Ez részben a globális változásokkal is magyarázható, mivel a melegedéssel gyakrabban lép fel észak—déli irányú áramlás, ami jellemzően szélsőségeket eredményez, a hideg légtömegek ugyanis délre, a szubtrópusi eredetű meleg levegő pedig északra nyomul. A késő tavaszi fagyok sem maradtak el a melegedéssel, sőt, az enyhe téli hónapok miatt a növények aktív időszaka hamarabb kezdődik, így a fagyok fejlettebb állapotban érik az arra érzékeny növénykultúrákat, ezáltal több kárt okoznak.

* Ha már ennél a témánál tartunk, akkor érdemes rákérdezni arra, hogy a meteorológiai előrejelzés mennyiben vált egyre inkább hosszú távúvá a közelmúltban a technológiai fejlődésnek köszönhetően. Vagy — modern világ ide vagy oda — még mindig ott tartunk, hogy biztos csak a holnap és a holnapután?

— Az időjárás-előrejelzések nem lehetnek tökéletesek, de óriási a fejlődés a ’80-as évektől. Az egyre növekvő elvárásoknak azonban nehéz megfelelni, az előrejelzések ugyanis szükségszerűen nem lehetnek hibátlanok. Ennek fő okai a következők: egyrészt nem ismerhetjük a teljes légkör pillanatnyi állapotát, mely a kiindulás. Az időjárás numerikus előrejelzésének sikeréhez kiemelkedő fontosságú a nagyszámú jó minőségű (felszíni, magaslégköri, műholdas stb.) mérési, megfigyelési adat használata. Ezek az adatok azonban kisebb-nagyobb hibával terheltek. Másrészt a légköri folyamatok kaotikus jellegéből adódó bizonytalanságok miatt egyes jelenségek nem jelezhetőek előre. Ezek mellett az alkalmazott numerikus modellek „tökéletlensége”, valamint a modellekben szükségszerűen használt közelítő megoldások miatt sem készíthető hibátlan előrejelzés. Egyértelmű azonban a javulás, főleg a távérzékelési eszközök kiterjedt használata miatt. Ennek és a modellfejlesztéseknek köszönhetően a három-négy napra szóló prognózisok beteljesülése ma hasonló a ’80-as évek elején készült egy-két napos előrejelzések beválásához.

* A klímaváltozás „eredményeként” vagy inkább hatásaként maga a szélsőséges időjárás, avagy szélsőséges meteorológiai körülmények definíciója is megváltozott. Egyszóval ma már nem szélsőséges, ami például harminc esztendeje az volt. De mi számít manapság szélsőségesnek?

— Alapjában az egy bizonyos időszakban ritkán előforduló, kis valószínűségű időjárási és éghajlati eseményeket tekintjük szélsőségesnek. Az éghajlatváltozás bizonyos szélsőségek gyakoriságát megnövelte, ezt már a saját bőrünkön is tapasztaljuk. Az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb jele térségünkben a magasabb hőmérsékletekkel kapcsolatos szélsőségek gyakoribb fellépése. Például trópusi éjszaka csak elvétve fordult elő a múlt század első felében, a ’90-es évektől viszont rendszeressé váltak, így kevésbé tekinthetőek extrémnek statisztikai értelemben, noha az emberi szervezetet rendkívül megviselik ezek a helyzetek. Kijelenthetjük, hogy ezekhez igazán nehéz alkalmazkodni, sokkal nehezebb, mint az átlagok lassú eltolódásához. A jelen klímában előforduló szélsőségek ízelítőt adnak a jövőből: ami most szélsőséges, az a jövőben átlagos lesz.

* Az előző kérdéshez közvetlenül kapcsolódva mire számíthat az emberiség a jövőben? Főként annak tükrében, hogy a legszelídebb forgatókönyvek szerint is drasztikus módon kell alkalmazkodni a klímakihívásokhoz, ha egyáltalán lehetséges.

— Az emberi tevékenység következtében a Föld átlaghőmérséklete körülbelül 1 fokkal emelkedett az iparosodás óta. A legutóbbi IPCC-jelentés (IPCC AR6) megállapításai lehetnek iránymutatók a jövőre nézve, miszerint a következő húsz év átlagában a globális átlaghőmérséklet növekedése valószínűleg eléri vagy meg is haladja az 1,5 °C-ot, mely a párizsi klímamegállapodás egyik küszöbszáma. A jelentés megállapítja továbbá, hogy ha nem történik azonnali, gyors és jelentős csökkentés az üvegházhatású gázok kibocsátásában, akkor nemcsak az 1,5 °C, de a 2 °C alatt tartás sem érhető el. Fontos megjegyezni, hogy az 1,5 °C-os küszöb nem egy éles határt jelöl a biztonságos éghajlat és a „klímaösszeomlás” között, hanem azt jelzi, hogy ezt átlépve egyre veszélyesebb közelségbe kerül az éghajlati rendszer a visszafordíthatatlan következményekkel járó éghajlati fordulópontokhoz.