Aki regényt fordít legszívesebben

Aki regényt fordít legszívesebben

Újvidéken egy udvarból átalakított, nyugalmas kávézóban futok össze Orovec Krisztinával, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni, hiszen a könyvmolyok a fordításai kapcsán, a tévénézők pedig a Vajdasági RTV műsoraiból ismerik.

Emblematikus vörös hajával, komoly arccal olvassa be a híreket, vagy tincsekbe és mimikába csempészett huncutsággal faggatja vendégeit. Családi programról fut be széles mosollyal az Oblomovba, s az árnyas fák alatt dupla kávé mellett jól kibeszélünk mindent.

* Csapjunk a közepébe! Szerinted mitől lesz valaki jó műfordító?

— Kell hozzá egyfajta érzékenység s az a bizonyos fordítói alázat. Nem szabad a saját stílusodat rátapasztani a szövegre. Ez egy folyamatos harc. Ha az eredeti nyelvben egy mondat hosszú, akkor maradjon lefordítva is hosszú, s ha rövid, nem csinálunk belőle hosszút. Ha használ szlenget a szerző, meg kell találni a megfelelőjét, stb. Néha nagy a kísértés, hogy ha egy picit pongyolább szöveget kapok, azt megszépítsem, gördülékenyebbé tegyem, de ezt sem szabad túlzásba vinni. A jó fordító mindkét nyelven sokat olvas, jó a nyelvérzéke, ismeri az anyagot, melyet fordít. Ha saját kedvtelésre olvasol el egy regényt, az más tészta. Ha azt le is kell fordítanod, nagyon kell értened mindent, ami benne van. Minden kifejezést, minden szót. Tehát szükséges hozzá egy kis kutatómunka is.

* Az idén immár negyedik alkalommal nyerted el a Babits-ösztöndíjat. Gratulálok hozzá!

— A Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat negyven éven aluliak számára írják ki, s egy könyvet kell magyarra fordítani 4—6 hónap alatt, ami igen jó kis motiváció, sok esetben enélkül meg sem születne egy fordítás, hiszen honoráriumok vagy vannak, vagy nincsenek, s ha vannak is, igen kicsik.


Orovec Krisztina (fotó: Iván Ildikó)

* Mi alapján választottad ki a könyvet?

— Ez egy kicsit lutri, hiszen nem árt olyasmivel pályázni, ami már valamennyire befutott, díjat kapott, s jó kritikákat. Követem a szerb irodalmat, sokat olvasok, tudom, mi az, ami nekem fekszik, így ezek közül válogatok. Megnézem, hogy ezek közül nyert-e valaki díjat, például a NIN-díj elég fajsúlyosnak számít, persze erre általában már lecsapnak mások. Alapjában leszűkítem a lehetőségeket öt-hat könyvre, ezek szerzőit felkeresem, megkérdezem, adják-e, s mennyi a jogdíj. Eddig mindig sikerült olyan könyvet választanom, amely minden szempontból jó: nekem is tetszik, a Forum Könyvkiadónak is (eddig minden fordításkötetem itt jelent meg), s a bírálóbizottságnak is. Az idén ez az E baš vam hvala című Marko Vidojković-regény lesz. A szerző egy igazi nagyszájú fenegyerek, ellenzéki aktivista, s ami a lényeg, nagyon jó a könyve. Egy vicces utópia arról, mi lett volna, ha Jugoszlávia nem esik szét. Dimenziók, idősíkok nyílnak ki, melyek között átjárás is van, és titkos ügynökök nyomozgatnak. Egy remek krimi, sok humorral fűszerezve.

* Verset fordítottál már?

— Verset is, drámát, novellát, regényt, esszét, tanulmányt. De ha rajtam áll, akkor regényt választok, melybe bele lehet mélyedni, beszippant. A vers nagyobb munka. Eddig főleg szabadverset fordítottam, ahol legalább a rímeken nem kellett törni a fejem, viszont a versnek teljesen más a ritmusa, mint a prózának. Nagyon meg kell találni az odaillő kifejezéseket, itt még hangsúlyosabban meg kell hogy legyen az a bizonyos fordítói alázat.

* Rajsli Emesével és Dancsó Andreával több alkalommal szerveztetek műfordítótábort. Hogyan látod, mennyire fogékonyak a fiatalok ebben a sokat emlegetett „mai rohanó világban” a műfordítás iránt? Hiszen ezt nem lehet összecsapni, le kell ülni, agyalni, kutatni.

— Meg voltam döbbenve, hogy milyen sok fiatalt érdekel a műfordítás. Az első táborban még kevesen voltak, a másodikban sokkal többen, a legutóbbi, harmadik táborban pedig huszonvalahányan. Igény tehát van rá, nem aggódom az utánpótlás miatt.

* Ha megjelenik egy könyv a te fordításodban, mennyire érzed magadénak?

— Amikor sikere van egy könyvnek, melyet én fordítottam, akkor büszke vagyok, hiszen én választottam, az én ízlésemnek is szól a siker. Kerültek a kezembe rossz műfordítások is, ezek olvasása akadozik, nem érted a mondatot, nem tudsz belefeledkezni. Ha jó egy fordítás, akkor úgy olvasod a könyvet, mintha azon a nyelven íródott volna. A Pingvinkalauzt például Magyarországon a Hubby — Magyar Gyerekkönyv Fórum beválogatta a legjobb öt közé az Év Gyerekkönyve díj fordítói kategóriájában. Akkor is azt éreztem, hogy ezt nem azért fordítottam le, mert ösztöndíjat kaptam rá, hiszen nem kaptam, hanem mert elolvastam, tetszett, felajánlottam a Forum igazgatójának, ő rábólintott. Azóta sok embertől hallom, hogy olvasták, és lenyűgöző. Úgyhogy igen, a fordítónak nagy szerepe van abban, hogy egy mű eljut-e a közönséghez vagy nem, és ha eljutott, bevágódik-e vagy nem.

* Televízió. A munkádnak köszönhetően mindenki ismer Vajdaságban. Szerinted nálunk hol tart most a televíziózás?

— Sajnos nem tudok optimista lenni. Azt tapasztalom, hogy már csak az idősebb generáció televíziózik, követi a műsorainkat, a híradót. A fiatalok már az internetről tájékozódnak. Hozzájuk főleg csak azok a műsoraink jutnak el, amelyek felkerülnek a honlapunkra, illetve amelyeket megosztunk a Facebookon.

* Nektek van otthon tévétek?

— Van, de elsősorban az előre kiválasztott filmekre használjuk. Ha nézek is televíziós műsort, én is általában csak online teszem. A tévés hírműsorokat is megnézzük. De manapság már nem annyira számít, főleg álló műsoroknál, hogy élő sugárzásban nézzük-e, vagy utólag online.

* S online mit nézel meg?

— Veiszer Alinda beszélgetőműsorait például nagyon szerettem. Ő egy nagyon karizmatikus, intelligens ember, szívesen néztem a műsorát, és jóféle dokumentumfilmeket is szívesen megtekintek. Viszont az sem igaz, hogy nem nézek tévét, hiszen a kollégáim műsorait általában nem hagyom ki. Fontos a visszajelzés, hogy elmondjuk egymásnak az észrevételeinket.

* Szoktátok egymást kritizálni?

— Igen. Vannak kollégák, akik ezt nem veszik jó néven, nekik nem mindig mondom el, de akiről tudom, hogy szereti az építő jellegű kritikát, annak igen. Egyébként ezt tőlük is elvárom az én műsoraim kapcsán. Minek csináljam, ha azt látom, hogy senki nem nézi? S a kollégák visszajelzése alapján tudok javítani.

* Azt nyilatkoztad a Képes Ifjúságnak, hogy egyre lassabban élsz, s ez jólesik. Ez mit takar pontosan?

— Ez valahol egy eltökéltség nálam, hogy ne vállaljak túl sokat, hagyjak magamnak időt arra, hogy néha csak nézzek ki a fejemből. Korábban mindent elvállaltam, gyerekkorom óta hatvanöt szakköre jártam, és mindig időhiánnyal küszködtem. Az egyetemen végigaludtam az órákat, mert éjszaka a Művészklubban pincérkedtem, a színházban színészkedtem, szerveztem a VaMaDiSz rendezvényeit, táborokba, továbbképzésekre jártam, és mindemellett a középiskola után elkezdtem dolgozni a Vajdasági TV-ben is. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nekem ez nagyon nem jó. Egyre idegesebb, feszültebb voltam, kialvatlan, szétszórt, semmiben nem tudtam elmélyedni, csak daráltam a dolgokat. Úgyhogy amikor az első lányom megszületett, eldöntöttem, hogy csak azt csinálom, amiben azt érzem, érdemes elmélyedni, s hagyok időt magamnak olvasásra, filmezésre vagy arra, hogy csak feküdjek a kanapén, a plafont nézve. A végcélom az, hogy semmi ne maradjon.

* Semmi?

— Ezen a zent értem, nem a nihilt. Élvezem a nyugalmat s a minimalisztikus létformát. Hogy egy napom abból álljon, hogy felkelek, főzök egy baracklekvárt, kitöltöm dunsztosüvegekbe, felcímkézem, s ennyi. Ne kelljen még elmennem valamit megszervezni, elintézni. Nem megyek már annyi buliba, s nem akarok mindenkivel mindenáron találkozni, mindenhol jelen lenni.

* Három lányod van, mint mondtad, három külön világ.

— Mindegyik szép, okos és ügyes. (Nevetünk.) Egyébként nagyon igaz az, hogy hiába neveled mindegyik gyereked ugyanúgy, akkor is másmilyenek lesznek. Írisz a legidősebb, ő nagyon szangvinikus, lobbanékony, viszont mások előtt szerény, visszahúzódó, de ha feloldódik, akkor nagyon élénk, és könnyen köt barátságokat. Jázminra a nyitottság még inkább jellemző. Voltunk vele Debrecenben a testvéremnél, elmentünk a medencére, ahol gurultunk a nevetéstől, mert Jázmin odament idegen bácsikhoz, nénikhez beszélgetni, lefröcskölte őket, rájuk dobta a labdát, szóval nagyon közvetlen kislány. Emma pedig a legstabilabb a három közül. Hároméves, és soha nem hisztizik. Semmi nem billenti ki az ő kis egyensúlyából. Vagy ha igen, akkor nagyon gyorsan megtalálja a nyugvópontot.

* Vannak közös csajos programjaitok?

— Fodrászszalonosat játszunk. Itt, elöl egy kicsit már el is kezdett hullani a hajam. Lovagolni is szoktunk járni, van közel hozzánk egy tanya, különböző méretű lovakkal.

* Te egy „csajos” csaj vagy?

— Nem igazán. Például már csak nagyon ritkán sminkelek. Elég, ha a tévében kifestenek. Otthon a sminkkészletem néhány éve érintetlenül áll. Írisz és a barátnői kenegetik néha magukat, de szerintem már le kellene cserélnem, mert lejárt a szavatossága.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Aki regényt fordít legszívesebben
Múzsaidéző
Aki regényt fordít legszívesebben
Múzsaidéző
Facebook

Támogatóink