Csőke Csillát évekkel ezelőtt ismertem meg, amikor csapatépítő foglalkozást tartott a Kátai Tanyán. Elbűvölt azzal a képességével, hogy milyen jól tud bánni a kicsikkel és a kamaszokkal. A német—angol szakos tanárnőt türelme és kreativitása miatt szeretik nagyon az általános iskolás diákjai, emellett pedig családanyaként annak is szentel elég időt és energiát, hogy a három gyerek, Andrea, Noémi és Márk kibontakoztathassa a tehetségét, de ő maga is tanult zongorázást hat évig.

Nem könnyű megmutatni a kiemelkedő képességet egy kis faluban, de ha valaki a szívén viseli a tehetségek sorsát, és kézen fogja a fiatalokat, akkor van lehetőség a bemutatkozásra. Kishegyesen ez Csőke Andrásnak köszönhetően valósul meg, hiszen húsvétkor és az Anna-napi búcsúkor is szervez koncertet a helyi templomban, valamint a zenei pályára vezeti a fiatal tehetségeket. A zongoratanár a Topolyai Zeneiskolában tanítja a fiatalokat.

— Viszonylag későn, negyedikes koromban kezdtem el zongorázni, amikor a tanítónőm felfigyelt rám, és megemlített a feleségem nagybátyjának, Horváth Lászlónak. A két választható hangszer, a harmonika és a zongora közül az utóbbi mellett döntöttem. Nagyon jó képzést kaptam már a Szabadkai Zeneiskolában is. Bordás Lajos tanár úr tanított, aki szigorú pedagógus hírében állt, de talán éppen ez volt a jó. Sok minden változott a zeneoktatás terén, hiszen intézményesítették a hangszer megszólaltatásának elsajátítását, emellett összevonták a vajdasági és a szerbiai tantervet. Úgy látom, hogy egy kicsit diákbarátabb a tanterv, tehát nem olyan nagyok az elvárások, mint régebben, de attól még ha valaki versenyre vagy középiskolába, egyetemre készül, akkor magas szintű zongorázást kérnek. Bizonyos művekre kellő érettség kell, és ezt nem veszik mindig figyelembe.

A családban egyöntetűen a komolyzene a legnépszerűbb, mely nemcsak kellemes perceket ad, hanem a hallásra is jó hatással van. A zenehallgatáson és a kitartó gyakorláson kívül döntő szerepe van a tanárnak, hiszen egy jó pedagógus sok tudást át tud adni a tanulójának. A házaspár legidősebb gyermeke, Andrea jelenleg Dunakeszin, a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában gyakorolja a pedagógusi pályát, és úgy véli, hogy ebben a tanárnőjének is fontos szerepe volt.

— Teljesen természetes és egyértelmű volt már gyerekkoromban, hogy zongorázni szeretnék, és nagy szerencsémre Székely Mária tanárnő kezei alatt tanulhattam. Korán elkezdtem versenyekre és fellépésekre járni, majd zenei középiskolában tanultam, és az egyetemi tanulmányaimat is a zeneművészet terén folytattam. Most gyakorlom a tanítást, hogy hogyan lehet valakiből jó zongoratanár, és azt hiszem, az a legfontosabb, hogy a pedagógus ne akarjon mindenkiből zongoraművészt képezni, hanem megszerettesse velük a zongorázást.

Noéminek, a család fiatalabb művészének több fellépését is láttam, hallgattam a szabadkai városházán, és mindig lenyűgözött a higgadtsága, a zongorázás iránti alázata, mely a nézőtéren is érzékelhető volt. Szerbiában és Magyarországon is ért már el első helyezést országos versenyen. Jelenleg a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Szakgimnáziumban tanul Radványi Mária tanítványaként, és szeretne minél többet gyakorolni, hogy egyre jobb és jobb zongoristává váljon.

— Szeretnék zongoraművészként élni a jövőben, de valószínűleg nem tudok kizárólag ezzel foglalkozni, hanem tanítani is fogok, hiszen nagyon kevés zongorista engedheti meg magának egzisztenciálisan, hogy csak játsszon. Leszívesebben Kocsis Zoltán, Szvjatoszlav Teofilovics Richter, Schiff András játékát hallgatom, és szerintem az is fontos, hogy a versenyeken figyeljünk a velünk egyidős pályatársakra.

Andrea és Noémi is szeret a koncert előtt ráhangolódni a hangversenyre, Székely tanárnő pedig mindkettejüknek azt tanította, hogy bármi történik is a fellépés alatt, a zongorista ne hagyja abba a játékot. Több hangversenylátogató előnyére válna, ha tanítanák, hogyan kell viselkedni a nézőtéren, hiszen vannak zavaró tényezők, melyek dekoncentrálhatják a művészt. Andrea szerint a zenész akármennyire is belemerül a játékba, sok minden érezhető a színpadon:

— Koncert közben maximálisan lehet érezni a közönségen, hogy figyel-e, vagy sem, hogy mennyire köti le a zene. A hideg is nagyon zavaró tud lenni, hiszen hiába mozog a zongorista keze, akkor is fázik.

A fiútestvér, Márk elmondása szerint ő kilóg a sorból, mivel nem lépett zenei pályára, hanem történelmet tanul Szegeden, ami nem érte meglepetésként a szülőket, hiszen már gyerekkorában is látszódott a fiú történelem iránti szeretete.

— A Szó-Beszéd című helyi lapnak vagyok az egyik felelős szerkesztője, az egyetemen a hallgatói önkormányzat külügyi és kulturális bizottságának a tagjaként tevékenykedem, az Erasmus Student Network mentora vagyok, emellett kutatással foglalkozom. A szegedi Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést értem el, ezáltal hamarosan Budapestre utazom, a következő félévet pedig Pilsenben töltöm ösztöndíjasként. Némi közöm nekem is volt a zenéhez, két évig ugyanis furulyán, hat évig pedig fuvolán játszottam. Nem éreztem magaménak az előadó-művészetet, és idővel a gyakorlás is nehezemre esett.

A zongorázásnak nem csak a klasszikus formáját ismerik a családban, hiszen mindannyian nyitottak a kortárs zeneművészet iránt. Csilla nevetve mesélte el, hogy egy ideig nem értette, a férje miért visz luftballont vagy színes ceruzákat a zongoraórákra, majd András elmagyarázta:

— Vannak olyan kortárs darabok, amelyek a tanulóknak íródtak, csak fontos lenne, hogy a tanárok megtanulják, hogyan kell oktatni a kortárs zenét. Érdekes lehet belevinni az órákba a hanghatások elsajátítását és élvezetét, vagyis azt, hogy nemcsak az ujjakkal lehet hangot produkálni, hanem akár a tenyérrel vagy a könyékkel is. A legkisebbekkel, akik még nem tudnak zongorázni, olyan gyakorlatokat végzünk, hogy viharokat vagy reggeli képet festünk le, hogy elképzeljék a hanghatásokat. A klasszikus zongorázás megköti a zenészt, és ezeket a határokat próbáljuk most kinyitni, feszegetni. Lehet, hogy falun kevesebb lehetősége van egy zenét tanuló fiatalnak, mint a városban, viszont úgy gondolom, hogy érdemes a zenét választani, és kitartani mellette, mivel nagyon sok képességet fejleszt. Ezenkívül sokat utaznak a fiatalok, világot látnak, és szép élményekre tesznek szert.

Mielőtt elbúcsúztam volna a népszerű és közkedvelt kishegyesi családtól, azt is megtudtam, hogy Svédországban mielőtt a gyerek elkezdene zongoraórákra járni, a szülőnek két-három hónapig találkoznia kell a zongoratanárral, hogy elsajátítsa az alapokat, és átsegítse a gyerekét a kezdeti nehézségeken. Rácsodálkoztam erre a módszerre, holott ha belegondolunk, teljesen természetes és helyénvaló, csakhogy ez az oktatási forma tőlünk még meglehetősen messze áll.

A karácsonyi ünnepeket Andrea is itthon töltötte, így minden bizonnyal sorban álltak a zongora mellett a művészek, hogy játékukkal meghittebbé tegyék a családi együttlétet. Abban biztos vagyok, hogy az ünnepekben a Csőke családnál a fekete-fehér billentyűk fáradnak ki a legjobban.