Egy ritka hétköznapi pillanat, amikor együtt a Csőke család: András apuka, Andrea, Noémi, Márk és Csilla anyuka

Már régóta tartozom ezzel az írással - nem a családnak, hanem elsősorban olvasóinknak. Mert Csőkéék megérdemlik ezt a kis (sajtó)figyelmet, már csak azért is, mert a szerény magatartásukkal sohasem akarták ennek az ellenkezőjét elhitetni. Sem a szülők, akik becsületesen végzett pedagógusi munkájuk mellett három tehetséges gyermeket nevelnek, sem a gyerekek, akik a szokásos iskolai feladatvállalásuk ellenére ''többletmunká”-ra is kaphatók.
Furcsán hangzik, ám igaz: fokozatosan ismertem meg a családot. Először az apuka, Csőke András híre jutott el hozzám a helybeli művelődési egyesület komolyzenei szakosztályának vezetőjeként, aki jó néhány színvonalas hangversennyel lepte meg a falu napján a búcsúsokat. Szó, ami szó, nem is volt akármilyen élmény a Szent Anna-templomban végighallgatni néhány jeles hazai előadóművészt... Aztán csakhamar a fülembe jutott még valami: hogy az angol és német szakos nyelvtanárnő feleségével, Csőke Csillával nemzetközi eszperantótalálkozót szerveznek, merthogy ennek a mozgalomnak is elkötelezettjei... Időközben lányuk, Csőke Andrea is belopta magát a szívembe, hiszen számtalan alkalmi ünnepségen hallottam zongorázni, Liszt-darabot játszani például(!). Csakhamar öccsét, Csőke Márkot is volt szerencsém hallani fuvolázni. S már azt hittem, teljes a kép, amikor kiderült, Csőke Noémi, a harmadik osztályos testvér a család zenei ''adu”-ja. Csak az idei sikereinek a listája: Gorícia (Olaszország), a nemzetközi fesztivál 1. helyezettje, a šabaci nemzetközi zongoraverseny első díja és a kategória legjobbja (laureátus), a köztársasági (belgrádi) vetélkedő 2. helyezettje... Emellett a helybeli népi tánccsoport legfiatalabb csoportjának, valamint a Patyerek Orsolya által vezetett Kótyomfitty énekcsoportnak a tagja.
Vajon a zenébe ''születettség” vagy a szülők érdemleges nevelői módszere (mint mondjuk a sakkozó Polgár lányok esetében az apa tudatos edzési metódusai), esetleg a testvérek pozitív modellje hatott Noémire, hogy ilyen fiatalon kiugorjon a sorból? Sajnos a kérdés megválaszolatlan maradt. Sem a szaktanár és felkészítő apuka, sem a sokkal gyakorlatiasabb és elfogulatlanabb anyuka nem tartotta helyénvalónak az efféle végkövetkeztetést (hiszen ki tudja, mit hoznak még az évek!), másrészt Noémi sem volt bőbeszédű. Az itt-ott kimondott, vállrándítással vagy fejbólintással megerősített igeneken és nemeken kívül nem volt hajlandó bővebben nyilatkozni (a felnőttek dolga a locsogás!), szíve szerint inkább a kiscicákkal töltötte volna ezeket a perceket, izgalmasabb élményekért.
Megértettem. Maradt hát a két idősebb, látszólag vállalkozószelleműbb testvér a vallatásra. Andrea lenyűgöző szellemességgel, rutinosan vette a kérdés-válasz játékot. A szabadkai középfokú zeneiskola harmadikos tanulója, Székely Mária diákja. Nem emlékszik a legeslegelső zongoraleckére (''Jaj, tudom, esett az eső!”), de az anyuka szerint lehet, hogy előbb kezdett el a billentyűkkel barátkozni, mint járni. Az első szavai egyike is az volt: ''zongoraülök”, vagyis zongorázik. Igen, voltak válságos periódusok, amikor mindent felrúgott volna, mert úgy érezte, nagy nyomás nehezedik rá, de sikeresen átvészelte. A legutóbbi eredmények? Tavaly a topolyai komolyzenei vetélkedő versenygyőztese, a saját kategóriájában pedig az első hely. Az idei šabaci nemzetközi zongoraversenyen pedig második lett. A Dalkötő népzenei kórussal a KMV megosztott első helye (de a konkurens Szajkó együttesben is játszott, tehát az ő sikere osztatlan, nevet). Povazsánszki Csillával az énekkettősök kategóriájában harmadik lett, szólóban pedig különdíjat hozott haza. Most hegedülni tanul, mert ez a hangszer sokoldalúbb, mint a zongora.
- A hegedű misztikusabb. Én csalom elő belőle a hangot. A zongoránál mindent a mechanika végez el helyettem.
S míg beszél, különféle indákat, lángnyelveket, érdekes vonalmotívumokat rajzolgat egy rajzlapra, mert ha nem kötné le a kezét, elszállna az agya. Csak így tud figyelni. A rajzok egy része, lehet, hogy később valamelyik égetett gyurmaékszerre kerül vagy bármilyen más kézimunkára, merthogy ezekben is igen ügyes. (Talán mondanom sem kell, hogy ebben anyu a példakép, aki köt, horgol, varr, a foltonfolt különféle variációit készíti terítőben, táskában, takaróban az ismerősöknek, barátoknak).
Márk is elég izgága, ujjai bele-beleakadnak a kézimunkázó édesanyja pamutgombolyagába. De ha most puzzle-ról lenne szó...! A 3000 darabból álló világtérkép már bekeretezve, de van még egy 2000-es és egy 1500-as ''mintadarab” is. Természetesen emellett a fuvola igencsak háttérbe szorul, no meg most már a nagyfiút, mi tagadás, jobban vonzza a foci meg a tenisz, és nem utolsósorban a népi tánc is, ráadásul már a nagyobbak csoportjában, és hát az jobb móka, mint itthon előkeresni valahonnan a fuvolát, összerakni, meglelni a kottatartót, a kottát... Addigra el is megy az embernek a kedve a zenéléstől. A zongorához csak oda kell ülni.
- Hát... ami azt illeti, Márk sokkal inkább szeret szét-, mintsem összeszerelni valamit - tréfálkozik Andrea -, meglesni, mi hogyan működik, és miért.
Komolyra fordítva a szót: Márk jelenleg nyolcadikos és a szabadkai Kosztolányi Dezső nyelvi gimnáziumban készül felvételizni. Ebben nagy segítségére van édesanyja, de Márk amúgy is jó nyelvérzékkel van megáldva, gyakran ''célba ért” a versenyeken is. Zenei sikerek: a szabadkai FEMUS versenyen 2. díj fuvolával, a belgrádi országos bemutatkozás... Most egy máramarosszigeti (romániai) megmérettetés elé néz. A Garagulya népi tánccsoporttal a Kőketáncon tavaly elsők lettek... A magyar- és a matekversenyen községi és körzeti szintig jutott el...
A ''végszó” jogán megkérdezem a szülőktől: büszkék a gyermekeikre? Persze, ahogy kimondom, rögtön rájövök, badarság volt felvetnem ezt a kérdést. De az apuka azért hozzáfűzi:
- Magándiákokat is tanítok, akik az alapfokú zenei képzés után gyakran megtorpannak. Akkor azt mondom nekik és a szüleiknek: ha azt az időt, amit eddig hetente a zenének szenteltek, valami más hasznos dologra tudják fordítani, akkor hagyják abba. De ha nem, akkor tartsanak ki, mert a zene mégiscsak valami többletet ad az életüknek.
A drámapedagógiával is foglalkozó anyuka tanárnői, osztályfőnöki tapasztalatai alapján mondja:
- A saját gyermekeim zenei tehetségének ápolásához én vajmi keveset járulok hozzá (viszont türelmes, kitartó ''háttérdolgozó” vagyok, afféle mérleg nyelve, ha fellépés előtt kitör a hisztéria), de látom, hogy tanulóim zöme a szellemi és lelki fejlődésükben leragadnak a nívótlan szappanoperáknál és a komputeres játékoknál. Nincs semmilyen más esztétikai élményük. Sajnos az érvényben levő oktatási rendszer sem ad arra lehetőséget, hogy valami mással, többel, értékesebbel (pl. drámapedagógiával, pszichodrámával, gyermekszínjátszással stb.) pótoljuk ezt az űrt, csak magánkezdeményesek keretében. A magánórák pedig nagy terhet rónak a gyermekekre, és ehhez nincs mindenkinek ereje, kitartása. Vagy szülői támogatása.
És itt jutottunk el a lényeghez: ahhoz, hogy manapság a gyerekek eredményes pályát fussanak be, elengedhetetlen a szülői példamutatás és az iskola segítsége.