Habár a hímes tojásokat eredetileg a lányok készítették, hogy ezzel ajándékozzák meg húsvét másnapján a locsolókat, ma már többnyire közös családi program a tojásfestés.

Melinda vegyes hímesei

Csonti Melinda tanítónő, a Népművészet Ifjú Mestere cím viselője, Felsőhegyen él. Mindig fontos volt számára a kézművesség. Nemezeléssel is foglalkozott, de az utóbbi időben hagyományos hímes tojásokat készít.

— A ’90-es években Zentára jártam kézművescsoportba. Volt kerámiaműhely, az iskolai órák után — akkoriban Felsőhegyen rajzot tanítottam — nem hazamentem, hanem hozzájuk. Egy alkalommal említette az egyik kolléga, sajnos most már néhai Vrábel János, hogy fessünk tojást, de úgy, hogy írókával írjuk meg, majd ő hoz mintákat és festéket. Közben mesélt a tojásokról, a vonalak jelentéséről, mi mit jelképez. Nem mindegy, a tojásra mit írunk, mert a tojás maga a világ. A ráírt vonalakkal mondanivalót közlünk, mint minden másban is a kézművesség terén. Én akkor még nem hallottam arról, hogy a szép hímes tojásoknak jelentésük van, és valójában engem ez fogott meg, nem is a technikai része. A gyerekekkel elkezdtük megírni a tojást. Zsírkrétás technikát is próbáltunk a kisebbekkel, hogy a forró viasztól ne sérüljenek meg. Azon is gondolkoztam, hogy ennek jó lenne jobban utánanézni, aztán vastagnak találtam az írókát, melyet Jánostól kaptam, elkezdtem kutatni, hogyan lehet írókát csinálni, és rájöttem, hogy a rézlemez vagy a pástétom tubusa nagyon jó erre. És elkezdtem olyan vonalakat írni, amilyeneket szerettem volna. Éreztem, hogy a forró viaszos technika nem annyira pontos, és veszélyes is. Valahol hallottam, a gyertya olvadt viaszába is lehet mártani az írókát, kipróbáltam, tökéletesen működött. Hosszú évek munkájának és fejlődésének köszönhető az a készség, hogy a hímes tojást úgy írjam meg, ahogyan én szeretném. Mindeközben tanulmányoztam a szimbólumrendszert, és az is foglalkoztatott, hogyan tudom a számomra megfelelő piros színt elérni. Ehhez csak Magyarországon tudtam beszerezni a szükséges festéket. Közben nemezeltem is. Borsi Ferenc a ’90-es évek közepén egy táborban említette, miért nem pályázom meg a Népművészet Ifjú Mestere címet, melyet ő már a citerajátékával megszerzett. 1999 környékén sokszor volt áramszünet, égett a gyertya, közben írtam a tojásokat. Borsi Feri elvitte Magyarországra a kész tojásokat. Kaptam értesítést, hogy a vonalaim nagyon szépek, de a festés terén próbálkozzak természetes anyaggal. Kísérletezni kezdtem, melyik festőnövényből milyen szín nyerhető ki. A következő évben megcsináltam a cím elnyeréséhez szükséges írásbeli részt is a kutatással együtt, melyben én Csóka község tojásfestő hagyományát dolgoztam fel, és a szimbólumokra is kitértem, valamint negyven-ötven tojást készítettem. 2000 tavaszán megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere címet, mely egyúttal megerősített, hogy jó az, amit csinálok, a megfelelő úton haladok. Népi iparművész 2002-ben lettem. 

Hímes tojások 2000-ből, a Népművészet Ifjú Mestere címhez készültek

* Azóta is folyamatosan alkot, hímes tojásokat készít, a tudását pedig igyekszik átadni.

— Igen, még ma is tart ez a szerelem. Tanítani rengeteg helyre mentem, táborokba jártam, nem csak nálunk, Magyarországon is. Mindig az volt a célom, hogy kineveljek valakit, aki ennek ugyanúgy a szerelmese lesz, mint én. Mert ha az ember lelkesen mesél ezekről a dolgokról, akkor ráérez a másik is ennek a szépségére. Ez ma már gyönyörűen működik, mert sokan visszatanulták ezt a régi mesterséget. Tíz év után örömmel láttam, mennyi ügyes tojásfestő nevelődött ki időközben. Nem én tanítottam mindegyiket, de ott voltam az indításnál. És azt is jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy az emberek egyre jobban értékelik a hímeseket, és nem giccses, matricás tojásokat tesznek a húsvéti asztalra.

* Ilyenkor nagy munkában van?

— Akkor kezdem a munkát, amikor tavaszodik. Már januárban kellene, de télen nem visz rá a lélek, hogy ezzel foglalkozzak. Ehhez szép, tavaszi időnek kell lennie. Kifújom, megszárítom a tojásokat, az írókákat is elkészítem a férjem segítségével, és dolgozom, alkotok. Valamikor százszámra festettem a tojásokat, de ma már a szemem sem olyan, mint volt. Vittem belőlük a múzeumba, eladni is, ebből is éltem. Nagyon örülök, hogy már nemcsak én festem, hanem a kolléganőim, barátnőim, komaasszonyaim is, a tanítványaim, az ő gyerekeik, sőt, olyan is van, hogy a gyerek tanította meg az anyukát. Az én gyerekem ebbe nőtt bele, ezt látta pici korától kezdve. Egyszer kimentem kávézni a barátnőmmel, ott maradt a gyertya, az íróka, és a hároméves gyerek tökéletesen elkészítette a tojást. Kihozta, megmutatta, kérdezte, jó lesz-e. Nem kellett soha tanítani, és akkor értettem meg, hogy van tehetsége. Van olyan dolog az életben, amelyre az ember ráérez. Ma már nem lehet megkülönböztetni a lányom — férjezett nevén Csányi Katalin fizikus Szegeden — alkotásait az enyémektől. Büszke vagyok rá, hogy a hímes tojásaim a mai napig ott vannak a zengővárkonyi Tojásmúzeum állandó kiállításán Ninhausz Rózsának, a múzeum tulajdonosának köszönhetően.

Csányi Katalin alkotásai

A felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola negyedik osztályos tanulóinak hímesei a tavalyi évből