Zentán a közelmúltban hirdették ki a község legjobb sportolóit, edzőit, sportmunkásait. A Tisza menti község sportolói az elmúlt évben is kitettek magukért, a kiváló eredmények ezúttal sem maradtak el. A zentai sport helyzetéről, a tervekről Szegedinszki Igorral, a sportszövetség titkárával beszélgettem.
— Az előző évekhez hasonlóan 2016 is sikeresnek mondható a zentai sport szempontjából — kezdi a beszélgetést Szegedinszki. — A legkiemelkedőbb eredményeket a birkózók érték el, akik Az év sportolója választáson több kategóriában is díjakat, elismeréseket vehettek át. Soraikból több országos bajnok és érmes került ki, elég, ha csak Vámos Mátyást, Polgár Ákost, Almási Bencét, Katona Ádámot említem, akik tagjai a korosztályos válogatottnak is. A birkózóklubhoz egyre inkább felzárkózik a Tiszavirág Kajakklub, mely az elmúlt évben négy versenyzőt adott a válogatottba, Fenyvesi Abigél és Janka, valamint Barta Éva a felnőttmezőnyben is országos bajnoki érmet szerzett. A kajak felfelé ívelő pályát mutat Zentán, egyre több gyerek kezd ezzel a sportággal foglalkozni. Az asztaliteniszezők a korábbi évek sikersorozata után tavaly valamivel gyengébb eredményeket produkáltak. Országos érmeket mindenesetre szereztek, válogatott versenyzőik is vannak, tehát sikertelennek semmiképp sem mondható a szereplésük. Bízunk benne, hogy hamarosan újra a régi fényében tündököl a sportegyesület. Az atlétikaklubnak Eperjesi László kalapácsvető személyében felnőtt országos bajnoka van, mellette a juniorok és a serdülők is kiváló eredményeket jegyeztek, országos bajnoki érmeket nyertek. A vortexhajításban országos bajnok és csúcstartó Világos Adrianát emelném ki, akit Szerbia legjobb serdülő atlétájának választottak. A rendkívül tehetséges versenyző az elmúlt két évben 17 méterrel szárnyalta túl az országos csúcsot, reményeink szerint az idén már 70 méter fölé fogja hajítani a szert. Tehetségét a legkiemelkedőbb szerbiai atlétáéhoz, az olimpiai bronzérmes távolugró Ivana Španovićéhoz hasonlítanám. A csapatsportágak fellendülését a sportcsarnok megnyitásától vártuk. A létesítmény több mint egy éve működik, a kézilabdázók, kosárlabdázók, röplabdázók rendszeresen használják, ám a fellendülés még várat magára. Reméljük, a közeljövőben erre is sor kerül.
* Gyarapodott-e a sportegyesületek száma a községben?
— Nagy örömömre négy új sportegyesület kérte felvételét a sportszövetségbe: a hosszú évtizedek után újraalakult Kevi Labdarúgóklub, a felsőhegyi Sakk-klub, a Zentai Atlétikai Bírók Egyesülete és az újraindult Arcus Íjászklub. Velük együtt már 33 sportegyesület működik községünk területén.
* Milyen jelentősebb események történtek az iskolai és a szabadidősport terén?
— Az iskolai sport terén a Vranje városában megtartott Diákolimpia fémjelezte az elmúlt évet, szertornászaink és asztaliteniszezőink nagyon szépen szerepeltek. Általában az atléták is több éremmel térnek haza a diákolimpiákról, az idén azonban nem vettek részt a viadalon. A dél-szerbiai városban ugyanis nem atlétikapályán, hanem egy katonai objektumban, betonpályán rendezték meg a versenyt. Az országos atlétikai szövetség körlevelet juttatott el a kluboknak. Arra kérte őket, hogy ne vegyenek részt a diákolimpián, mivel a betonpálya rendkívül sérülésveszélyes. Községünk sportolói a szabadidősport terén, a különféle munkásjátékokon is szép eredményeket érnek el — 2016-ban is így volt.
* Mennyi pénz jut a sportra 2017-ben?
— Községünkben emelkedett a sportra szánt összeg: a sportcsarnok fenntartási költségeivel együtt az idén több mint 45 millió dinárt tesz ki. A sportcsarnok egyébként rendezvénycsarnokként is funkcionál, hiszen koncerteknek, művelődési műsoroknak, kiállításoknak is otthont adott az elmúlt több mint egy év alatt. Az eszközök elosztásában változás várható. Az idén új sportstratégia lép életbe, és az a dolgunk, hogy összhangba hozzuk a 2018-ig szóló országos stratégiával. A községnek a pénzelosztás terén új szabályzatot kell kidolgoznia, mely a klubok érdekeit tartja szem előtt. A szabályzatban, ahogyan az előző években is, az eredményesség és a tömegesség számít, tehát valóban a legtöbb versenyzőt foglalkoztató és a legjobban teljesítő klubokat tudjuk leginkább támogatni.
* A szokásokhoz híven a legjobb sportolók az idén is ösztöndíjban részesülnek?
— Az említett stratégia a sportolók ösztöndíjazását is magában foglalja. Az erre vonatkozó szabályzatban is változás várható. Az előző években a korosztályos válogatott sportolóink kaphattak ösztöndíjat — különböző sportágakban általában tizenöten. Gondolom, hasonló mércék alapján dolgozzák ki az új szabályzatot is.
* Került-e sor fejlesztésekre, javítási munkálatokra a sportlétesítményeket illetően?
— Az utóbbi évek legjelentősebb beruházásának a sportcsarnok átadása számít, viszont természetesen vannak még felújításra váró sportobjektumaink. Az atlétikai pálya állapota miatt a klub évek óta nem rendezhet sem tartományi, sem országos versenyt. A medencék felújítása szintén égető gond. Az erre vonatkozó terv már elkészült, a munkálatok megkezdéséhez azonban tartományi és köztársasági eszközökre van szükség. A felújított iskolai tornatermek közül a felsőhegyi emelkedik ki, mely a Hercules Birkózóklub otthona is egyúttal. Abból a teremből már ifjúsági világbajnoki bronzérmes is kikerült.
* Milyen tervei vannak a sportszövetségnek erre az évre?
— Elsődleges célunk a sport népszerűsítése. Tavaly szerveztük meg első alkalommal a sportválasztó napokat. A klubok bemutatókat tartottak, az óvodások és az iskolások pedig szervezetten látogattak a sportcsarnokba. Az idén még színvonalasabbá szeretnénk tenni a rendezvényt, melyre az ovisokon és az iskolásokon kívül a polgárokat is szeretettel várjuk. A gyerekek és a szabadidő-sportolók is kipróbálhatják a sportágakat, akár a klubok tevékenységéhez is csatlakozhatnak.
* Az idén milyen jelentősebb sporteseménynek ad otthont a csarnok?
— Egyesületeink kihasználják a sportcsarnok nyújtotta lehetőségeket, a klubok pedig a már hagyományos versenyeiken túl újabbakat is beiktatnak naptárukba. A birkózók a Nikola Vukov-emlékverseny és a Magyar Szó-kupa mellett egyéb megmérettetéseket is szerveznek az utánpótlás-korosztályok számára, a tavasszal sor kerül egy labdarúgó-emléktornára, kézilabdában az idén is megrendezik a hagyományos öregfiúktornát, és nem marad el asztaliteniszben a Zenta-kupa, sakkban pedig a Zentai csata emlékverseny sem. Újdonságként a zentai sportcsarnok egy amatőr-röplabdatornának is otthont ad a tavasszal.