Nem véletlen, hogy egy ilyen vallomással kezdtük a beszélgetést: amint beléptem a családi otthonba, magára vonta a figyelmem a hatalmas ebédlőasztal, a megszámlálhatatlanul sok székkel. Férjemmel három fiunk, három menyünk és hét unokánk van, kell a hely, hogy körülüljük — meséli csillogó szemmel. A házszentelés szép nyomát a bejárati ajtók őrzik.

Gajdos Erika

— Eredetileg közgazdásztechnikus vagyok, a varrás tudományát a szülői házban kaptam, a gyereknevelésbe ez is beletartozott. Anyu gyönyörűen és rengeteget hímzett, nálunk még a konyharuhák is ki voltak varrva, így arra nem volt szükség, hogy én azt megtanuljam, nem úgy, mint szabni-varrni. Szorgalomból, érdeklődésből több tanfolyamot is elvégeztem, mindig nagyon szerettem. De nemcsak a varrást, hanem a makramét, a szövést, ez utóbbit Bajsán, Szuhankó Ruzsenánál sajátítottam el, ám sajnos nincs időm művelni.

Így születnek újjá a foszladozó miseruhák(Gajdos Erika felvétele)

Kérdésemre, hogy szerinte mi változott gyerekkora óta, amikor még mindenre jutott idő, azt válaszolja, gyorsabban élünk, többet élünk, és máris meséli:

— Nagymamám százéves volt, pontosabban kilencvenkilenc, amikor meghalt, eltemette két urát, a hét gyerekéből négyet. Volt gyereke, aki magyar honvéd volt, egy másik Petőfi-brigádos, és belefulladt vagy belelőtték a Dunába — ahogyan a történelem és a sors kereke forgott. Az én apámat elvitték Donba… S nagyanyám képes volt mindezt túlélni, s megélni a száz évet. Mi pedig stresszelünk, rohanunk, mindent meg akarunk csinálni. Többet, több életet akarunk leélni, mint a nagyszülők, úgy, hogy korántsem érjük meg azt a szép kort, mint ők, akik tavasztól télig kemény fizikai munkát végeztek, ám a téli hónapok a disznóvágásokról, kártyapartikról, beszélgetésekről szóltak, tehát pihentek, feltöltődtek, és helyre került az élet. Ti egész évben, télen-nyáron egyfolytában arattok — így mondta rólunk egy földműves ismerősöm régen, amikor a férjemmel este 11 órakor felálltunk a téli kártyaparti mellől, mert másnap dolgoznunk kellett menni, egyikünknek Topolyára, másikunknak Zentára, s ezért hajnali 4-kor keltünk minden munkanap. Közben elvégeztem a szabótanfolyamokat, a gyerekeknek mindent megvarrtam pici koruktól fogva. Két fiam negyven év körüli, a legkisebb, a kései gyerek huszonhat — amikor a nagyok kamaszok voltak, akkor még volt bőven lakodalom a faluban, és divatban voltak a koszorús párok, és Béci meg Laci voltak az ügyeletesek a gyönyörű öltözetüknek, mellényüknek köszönhetően. Tehát mindig a varrógép körül szerettem lenni. Aztán munka nélkül maradtam, az a generáció vagyunk, amelynek felmondtak a privatizációs folyamatokban, és hirtelen fel kellett találnunk magunkat. Tíz-tizenöt éve azt mondtam Bécinek, hogy én úgy varrnék miseruhákat! Akkor már az itteni plébánosnak varrtunk, az anyuval együtt, ezeket a moderneket, amikor még nem lehetett beszerezni. De akkor annyiban maradt az ötletem, mert a plébánosok Lengyelországból hozatták a miseruhákat — abban a vallásos országban ugyanis egész ipar szolgálja ki bel- és külföldön az egyház igényeit, s az áraikkal nem tudok konkurálni. Ám utána jött a COVID, s ezzel a lengyelországi beszerzés lehetősége megszűnt, számomra pedig megnyílt a kapu.

előtte és utána

Erika a régi, akár százéves miseruhák felújításával és a régi, római típusú miseruhák varrásával, hímzésével csodákat varázsolt, s ennek egykettőre híre ment. Így Rómában, Németországban és Magyarországon — egyebek között Tompán, Kiskunmajsán, Gyomaendrődön, Baján — lehet bennük gyönyörködni a szentmiséken, s itthon is, több településen: Tornyoson kívül Magyarkanizsán, Újvidéken, Szabadkán, Topolyán, Doroszlón, Gomboson, Moholon. Sőt, Romániából, Temesvár környékéről, a Bánság elhagyatott, több évtizedig ki sem nyitott német templomaiból is kerültek hozzá foszladozó miseruhák, melyeket megmentett az utókornak.

Alkotás közben

Erika otthona sok-sok plébánost vendégül látott egy-egy közös gondolkodás, próba erejéig, és maga is rengeteg plébánián járt. A helyi plébánián házvezető-sekrestyés szolgálatot is ellátó asszony ragaszkodik ahhoz, hogy a rengeteg munkával, belemélyedéssel, a varrás szeretetét és a benne élő mély hitet összekovácsoló alkotással készült miseruhákat személyesen adja át a megrendelőnek. Munkámat végigkíséri az alkotás szeretete, a türelem és az alázat minden munka iránt, amit szintén a szülői házból hozok magammal.