„A tél halála” című esemény helyszíne a törökkanizsai római katolikus temetőben lévő Tallián-kápolna előtti tér volt. A rendezvényen mások mellett jelen volt Tőkés Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, Jaksa Róbert államtitkár, Ótott Róbert tartományi titkárhelyettes.

Közreműködött a helyi Tiszagyöngye Művelődési Egyesület népdalkórusa és Szőke Tisza citerazenekara, verset mondott Elor Emina és Szalai Bence színművész. A forradalom hőseinek emlékére az egybegyűltek ft. Erős Mihály törökkanizsai plébánossal mondtak imát.

Az ünnepség szónoka Újhelyi Nándor, a VMSZ törökkanizsai községi szervezetének elnöke volt, aki Arany János mondataival fordult az egybegyűltekhez:

— „A mi forradalmunk Pesten, március 15-én, nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe. Ezerek, meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek, meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait.” E pár, általam idézett sorban az egész forradalom, vagyis a magyar szabadságharc lényege tükröződik, hiszen a költő pontosan arra utal, ami e történelemfordító eseménynek a nagyszerűségét és egyediségét emeli ki. Ez pedig nem más, mint hogy azon a napon egyetlen vércsepp sem hullott. Az idő tájt egész Európában tomboló viharként söpört végig a forradalmak hulláma, és a szabadság vágya Magyarországot is elérte. 1848. március 15-én Pestbudán is kitört és győzött a forradalom. A nemzeti és az egyetemes emberi szabadság, a polgári átalakulás jelszavaival.

Újhelyi Nándor beszéde folytatásában Petőfi Sándor A tél halála című verséből idézett, majd a törökkanizsai hősökre is kitért. 

„Durva zsarnok, jégszivű tél,
Készülj… készülj, a halálra!
Jármodat megunta a föld,
És ledobja valahára;
Szabadság lesz! ím, az ég is
Ideszegődött a földhöz,
Fegyvertárából, a napbul,
Tűznyilakkal rád lövöldöz.”

— Pár nap múlva felvirradt a szabadság béklyómentes, fényes hajnala. S ugyan sokáig nem tartott a békés forradalom, merthogy minden forradalom erőszakkal és vérontással jár, ám a márciusi ifjak azon a napon elhozták az oly régóta áhított szabadságot Magyarországra.

„Harcolj, harcolj, föld, a téllel,
Ne félj, megbirod, levágod,
S szabadságodat kivívod,
Tavasz a te szabadságod.
Eljön, eljön a szép tavasz,
S hoz virágokat kebledre,
És szivárványt diadalmi
Koszorúnak a fejedre!”

Éppenhogy megízleltük egy pillanatra a szabadság ízét, és az már el is illant, mint a legszebb májusi este. Azonnal csatasorba kellett állni, megvédeni azt, ami a miénk lett. Megannyi különböző nemzetiségű szabadság- és hazaszerető embert egyesített egy zászló alá, egy cél védelmében, megingathatatlan, széttéphetetlen erőben. Ez a mi szabadságharcunk eszméje. Gondoljunk csak bele, talán egyetlen ország vagy nemzet szabadságvágya, illetve az annak elérése érdekében folytatott háború sem sorakoztatta fel egymás mellé olyan sok nemzet képviselőjét, mint az 1848-as forradalom. Ez ennek a harcnak az egyik legmagasztosabb arca és előremutató üzenete is egyben.

Mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban? Legyen béke, szabadság és egyetértés. A márciusi ifjak örök időkre megfogalmazták itt és megmaradásunk lényegét, melyet jelmondatként az utókornak most, de évszázadok múltán is változatlanul zászlajára kell tűznie — folytatta Újhelyi Nándor, majd a törökkanizsai hősökre is kitért.

— Az a küldetésünk, hogy a háborús árkokat ne ássuk ki újra és újra, hanem ellenkezőleg, örökre betemessük őket. S mivel a csatatéren ez már réges-rég megtörtént, az emberek lelkében kell rendet rakni, s békét hozni. Tiszteljük és ápoljuk azoknak az emlékét, akik életüket áldozták a szabadságért. Ezért vagyunk ma itt. Tallián Andor ezredparancsnok, Kupis József hadnagy törökkanizsai hősök nagysága előtt emléktáblák mellett rójuk le tiszteletünket. Még két törökkanizsai személyről biztosan tudjuk, hogy részt vettek a szabadságharcban, ők pedig Karg Magnus plébános, honvéd huszárőrnagy és Parcsetics Hugó. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc ismert és ismeretlen helyi hősei mindig is itt lesznek velünk, és mindig felül fognak emelkedni holmi aktuálpolitikai ügyetlenkedéseken. Példaképek ők, akik mindennapi harcunkban támaszt nyújtanak, erőt adnak és utat mutatnak. Ők gyűjtöttek össze minket ma, s nap mint nap minden alkalommal, amikor ezért a közösségért dolgozunk.

Mindez szolgáljon iránymutatóként az életünkben, s a hősök tetteiből merítsünk erőt a mindennapi nehézségek leküzdéséhez, magyarságunk, szabadságunk megtartásához.

Az alkalmi műsor végén a jelenlévők koszorúkat helyeztek el báró Tallián Andor ezredparancsnoknak a kápolna falán lévő emléktáblájánál.