A közönség ritkán játszott drámát látott, mely súlyos emberi és társadalmi problémákkal foglalkozik. A rendező szerint a mű akár a szabadságról is szólhat, vagy arról, hogyan szeretne az ember — eszközökben nem válogatva — változtatni a mindennapjain, és valamiféle jobb életet teremteni magának. A fő cselekményszál azt boncolgatja, hogyan próbál meg egy nő — aki elvesztette saját gyermekét — kisbabát vásárolni a megesett cselédlánytól. A háttérben számos más történés, sorsrészlet is kibontakozik. A darab kriminek is felfogható, hiszen van benne csecsemőhalál, gyilkosság és nyomozás is, de a legtöbb néző bizonyára nem csak — vagy nem elsősorban — bűnügyi novellaként tekint rá. A vaskonstrukcióból álló díszletben, a ruhahalmok között mozgó, botladozó, elbukó figurákat látva, hallgatva sokkal mélyebb érzések élednek bennünk.

A szerzőről

Gerhart Hauptmann (1862—1946) Nobel-díjas német drámaíró mezőgazdásznak készült, de szobrászatot is tanult, később filozófiát, természettudományokat, történelmet és képzőművészetet hallgatott. Első feleségével — akinek a vagyona függetlenné tette — Berlinben telepedtek le, ahol politikai, teológiai és irodalmi tanulmányokat folytatott. Kapcsolatban állt a naturalizmus és a szocializmus iránt érdeklődő tudósokkal, filozófusokkal és írókkal. Irodalmi mesterei Tolsztoj, Zola és Ibsen voltak. Első színművének (Napfelkelte előtt) 1889. évi bemutatója hatalmas indulatokat kavart, és ismertté tette a nevét. Későbbi színműveiben is a társadalmi valóságról szól, köznapi nyelven, de remek jellem- és lélekábrázoló készséggel. A politika számára legkényelmetlenebb darabja, A takácsok, az 1844-es sziléziai munkásfelkelést dolgozza fel, melynek a nagyapja is részese volt.

Írásaiban a családok zűrzavaros belső viszonyait, a házasság válságát, a női egyenjogúság kérdéseit elemzi. Az 1900-as évek kezdetétől a germán mondák és a tündérmesék, a misztikus vallásosság és a szimbolizmus foglalkoztatja. Elbeszéléseket, regényeket és elbeszélő költeményeket is megjelentetett. Hauptmann nem vett részt a második világháborúban, de nem határolódott el egyértelműen a náci ideológiától.

Az irodalmi Nobel-díjat gazdag és sokoldalú drámaköltészetéért 1912-ben kapta meg. Önéletrajzi írásai A szenvedély könyve és Ifjúságom kalandja címmel jelentek meg, drámáit mindmáig gyakran játsszák. Tragikomédiája, A patkányok naturalista eszközökkel ábrázolja Berlin társadalmát, a bűnözőket, a munkásokat és az értelmiséget.

A darabról

Rengeteg patkány garázdálkodik annak a berlini bérkaszárnyának a padlásán és a lépcsőházaiban, amelyben az 1911-ben bemutatott történet játszódik. Ebben az épületben lakik Johnné (Krizsán Szilvia), egy becsületes, gyanútlan pallérmester (Mészáros Árpád) felesége, akinek a férje többnyire távoli városokban dolgozik. Az asszony pedáns rendet tart szegényes lakásukban, és ő gondozza egy tönkrement színigazgató megmentett jelmeztárát is a ház padlásán. Miután a nő első gyermeke meghalt, újabbat viszont nem tud szülni, csak az foglalkoztatja, hogyan tudna kisdedet szerezni. Amikor megismerkedik a megesett, szégyentől rettegő lengyel cselédlánnyal, Paulinával (Ferenc Ágota), úgy érzi, ez az utolsó lehetősége: megvásárolja a nőtől a születendő csecsemőt. A boldogsága azonban csak pár hétig tart, Paulina ugyanis visszaköveteli a gyermeket. Johnné azonban ekkor már mindenre el van szánva, még a gyilkosságra is. Ebben lesz segítségére a bűnözéstől sem visszariadó testvére, Bruno (Huszta Dániel). A hazugságra épülő családi fészek összeomlik, a tragédia elkerülhetetlen.

A darab másik vonulatában egy színidirektort (Balázs Áron) és egy komédiásnak álló, kiugrott kispapot (Sirmer Zoltán) látunk, illetve azt a konfliktust, amely abból következik, hogy a színjátszásban igencsak tehetségtelen ifjú az igazgató lányának, Walburgának (Szilágyi Ágota) udvarol.

A karakterek sokfélesége mellett a darab többféle hangot üt meg: a dráma keveredik a komikummal, néha már bohózatba illő jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Például mindig az kopogtat a pinceajtón, akit éppen nem vártak, így egyre több szereplőnek kell elrejtőznie a padláson. Ez az a helyszín, ahol a rongyok között, a mocsokban megszületik a tragédia középpontjában álló gyermek.

Az újvidéki olvasat

A mű eredetileg öt felvonásból áll, Magyarországon több esetben három-három és félórás időtartamban álmodták színre. Az Újvidéki Színházban a két felvonás kétórás, nincs azonban hiányérzetünk, kerek, komplex, határozott cselekményvezetéssel létrehozott előadást kaptunk.

Ahhoz, hogy A patkányok valósággá váljon, leginkább Johnné drámájának kell életre kelnie. Krizsán Szilvia kiválóan oldja meg a feladatot, a karaktert a sorssal szembeszálló dacból, kétségbeesésből, egy kevéske örömből és mérhetetlen fájdalomból gyúrja össze.

A szövegből tudjuk, hogy a bérház tele van egerekkel, patkányokkal, de a cím szimbolikája, a rothadással teli patkánylét akkor válik igazán érzékelhetővé, amikor a szereplők négykézlábra ereszkedve, vinnyogó hangokat hallatva mászkálnak a színpadon.

A további szerepekben Elor Eminát, Banka Líviát, Figura Teréziát, Jaskov Melindát, Faragó Editet, Giricz Attilát, Magyar Attilát, Pongó Gábort, Németh Attilát, Kőrösi Istvánt és Gombos Dánielt láthatjuk. A díszlet- és a jelmeztervező Zöldy Z. Gergely, a dramaturg Gyarmati Kata, a rendező asszisztense Lénárd Róbert.

Alföldi Róbert nemcsak az Újvidéki Színházban, hanem Szerbiában is először rendezett. Munkamódszerét így jellemezte a Dnevnik napilapban megjelent interjúban: „A színészeknek talán furcsa, hogy én mindig fegyelmezetten dolgozom, ’fogom’ őket, és pontosan megmondom, mit akarok, de úgy gondolom, ezen belül hagyok nekik szabadságot és teret a keresésre. Én próbálni szeretek, nem próbálkozni.”

A Magyar Narancsban megjelent kritika azt hangsúlyozza, Alföldinek ezúttal fontosabb volt a szöveg tisztelete, mint a rá jellemző meglepő színházi effektek, és megkockáztatja, hogy a nézők provokatívabb, sokkolóbb előadásra számítottak. Nem tudom, ki mit várt, nekem tökéletesen megfelelt, amit kaptam. Ritkán teszem, de most arra buzdítok mindenkit, nézze meg az Újvidéki Színházban A patkányokat.