Tavaly a járványhelyzet miatt ősszel rendezték meg, az idén viszont újra a megszokott időben, vagyis május végén lett népzenétől hangos a palicsi Vigadó terasza a VII. Folk Music Festen, ahol rangos zenekarok játszottak a közönségnek.
A kétnapos rendezvény programja május 28-án a közkedvelt Ravnica tamburazenekar telt házas koncertjével kezdődött. A folytatásban a csantavéri Mendicus tamburazenekar lépett színpadra, immár harmadik alkalommal vett részt a fesztiválon, ezúttal énekesnőkkel kiegészülve.
Május 29-én a programsorozat Pásztor Bálint köszöntőjével kezdődött, melyben Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke elmondta, bizonyára mindenki számára nagy öröm, hogy az emberek végre ismét személyesen találkozhatnak egymással, és megtarthatóak a különféle események.
A Mendicus tamburazenekar
— Ez a rendezvény kitűnően kifejezi Szabadka sokszínűségét, örülök annak, hogy bunyevác, horvát és magyar nyelvű koncertekből áll a fesztivál, ahol mindenki megtalálja a helyét. Kiváló a helyszínválasztás, az idegenforgalmi övezet kellős közepén. Nem titkolt szándékunk, hogy Palicsot az ország egyik legfelkapottabb, leglátogatottabb idegenforgalmi színhelyévé tegyük. Az, hogy ilyen szép környezetben lehet ez a fesztivál, a Palics—Ludas Közvállalatnak, illetve a Park Palics Közvállalatnak köszönhető. Szabadka város is támogatta a rendezvényt, és ez így lesz a jövőben is, hiszen az az érdekünk, hogy minél több esemény és koncert legyen megrendezve Szabadka város területén és Palicson.
A köszöntő után a Juhász Zenekar lépett a közönség elé. Hatodik alkalommal mutatta be a Tudom én már… című, gyerekeknek szóló lemezét, mely hatalmas sikert aratott a legkisebbek körében.
Torok Orsolya a népi hangszereket ismertette a gyerekekkel
Juhász Gábor, a Folk Music Fest szervezője elmondta, ez már a harmadik gyermeklemezük, és a hanganyagokkal aktívan látogatják a vajdasági óvodákat, iskolákat.
— Ezek olyan ismeretterjesztő előadások, amelyeken rengeteg hangszert bemutatunk, de a mostani lemezünk kapcsán sok régi mesterségről mesélünk a gyerekeknek. A dalok összeválogatásakor arra törekedtünk, hogy olyan darabokat gyűjtsünk egy csokorba, amelyek a mi gyerekkorunkban népszerűek voltak, hiszen a mai óvodások nem találkoznak velük. Az utánpótlás kinevelése is természetesen nagyon fontos, az, hogy a fiatalok megszeressék és műveljék a népzenét. Nagy öröm számunkra, hogy a Duhaj zenekar tagjai a mi tanítványaink, tehát felnőtt egy új generáció, a Juhász Zenekarnak van utánpótlása.
Amíg a Vigadó egyik felében a népzenéé volt a főszerep, addig a másik felében kirakodóvásár és hangszerbemutató folyt, utóbbi Torok Orsolya vezetésével. A gyerekek a feltett kérdések helyes megválaszolása után ki is próbálhatták a népi hangszereket. A táncolni vágyók a Talentum egyesület jóvoltából népi gyermekjátékokat űzhettek. A kísérőprogramok záróakkordjaként a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület bemutatóját láthatták a jelenlevők.
Mindeközben a Duhaj és a Rozsdamaró zenekar, valamint a Duna Népzenei Társulás koncertjét élvezhette a hallgatóság. Nemcsak a közönség, hanem a zenekarok is nagyon várták a fellépési lehetőséget, hiszen a legtöbbjük számára a járvány kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy ismét színpadra állhattak, és közönség előtt muzsikálhattak.
Fényképezte: Bíró Tímea