A több részre tagolt szemle első színhelye a József Attila Művelődési Otthon emeleti kisterme volt, ahol a szervező házigazdák nevében Horti László, a helyi művelődési ház igazgatója köszöntötte a délelőtti tanácskozásra a faluból, illetve vidékről (Pancsováról, Hertelendyfalváról, Székelykevéről, Sándoregyházáról, Keveváráról, Ürményházáról és Versecről) egybegyűlt küldötteket. A napirendi pontok ismertetése, a munkabizottság felállítása, valamint a tavalyi házigazdák által a legapróbb részletekig kidolgozott és jegyzőkönyvbe vétetett beszámoló tolmácsolása — Krizbai Hajnalka nyugalmazott tanítónő, a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület titkára, mindenese révén — után vitaindító hangzott el — az írás címében is megjelölt témára —, majd pedig a jelen lévő művelődési egyesületek elöljárói vázolták fel a tényállást házuk tájáról. Mindarról, amit a legutóbbi szemle óta sikerült megvalósítaniuk. Önerőre és külső, főként pályázati lehetőségekre támaszkodva. Mindeközben a helyi humán erőforrásuk elapadásával is farkasszemet nézve. Az elhangzottakra érdemben Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke; Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának művelődéssel megbízott tagja; Pintér Anna-Mária tartományi képviselő asszony és Kudlik Zoltán, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság segédtitkára reflektáltak. Változatlanul kiemelve az együttműködés fontosságát, melyhez továbbra is segítő jobbot kínáltak fel az általuk képviselt institúciók nevében. Végezetül a jövő évi rendezvények (a XXXIV. Dél-bánáti Szemle, illetve a XXVII. Betlehemes Találkozó) házigazdáit köszönthettük. Név szerint a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületet, melynek elnöke, Rancz Károly úr, a VMMSZ alelnöke a nap végén a vándorzászlót, valamint az intelmet („Fiaim, csak énekeljetek!”) hordozó képet is átvehette. S bár, sajnos, a szemle veteránjai személyesen nem tudtak jelen lenni, Juci néni, vagyis Balassa Julianna bátorító levelének üzenete mindenképp célba ért: „A szervezők kedves meghívása számomra külön öröm, jele annak, hogy méltányolják a szemle sokéves életben tartásáért való tevékenységünket, és hogy biztos léptekkel járják a kitaposott utat, mentve és továbbvíve féltett értékeinket.”

Mintegy zárszóként a tanácskozás moderátora a nyolcvanöt évvel ezelőtt született erdélyi magyar író, költő, Szilágyi Domokos (1938—1976) sorait idézte: „Naggyá nőttem erényeimben, hibáimban is nagy vagyok. Ha lassabban is, mint szeretném, de csak előre haladok.”

A kézimunka-kiállításnak a hajdani Takarékpénztár Rt. épületének jobb szárnya nyújtott befogadó helyszínt. Átellenben a Helytörténeti Múzeummal. Itt találkozhattak a régió székely/magyar mintakincsörökségének elhivatott őrzői és éltetői (a debellácsi Pipacs Nőegylet, a torontálvásárhelyi MMMK, a székelykevei Varrócska, a hertelendyfalvi/pancsovai Erős Mária, a sándoregyházi Bonnáz Sándor MME, a verseci kézimunkázók…) köreikbe fogadva alkalmasint A Szakkör helyi összejövetelein alkotó fiatalasszonyokat is: Nórit, Magdolnát, Tündit, Melit, Csillát és Erikát. A közszemlére tett alkotói igyekezeteket dr. Szőke Anna nyugalmazott óvónő, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnök asszonya méltatta.

A település főutcáinak gyalogjárdáit szegélyező, alkalmasint viráguk teljében lévő hársfák odorában megejtett kora délutáni ünnepi felvonulás első állomáshelye a református templom vala. Odafönn a toronyban harang kondult, ökumenikus istentiszteletre invitáltatva imígyen gyermeket, ifjat, időst és szépkorút egyaránt. Kalendáriumilag ugyan jócskán magunk mögött volt már a nemzeti összetartozás ünnepnapja, de a helyszínen megkapott közös fohász, hálaadás, zsoltár és dicséret hangulata rámutatott a lényegre: a valódi értékek az esztendő többi napján is azok! Az Úr Ígéjét nt. Marton Károly nyugalmazott magyarittabei tiszteletes úr, illetve msgr. Gyuris László pancsovai plébános tolmácsolták/helyezték az egybegyűltek szívére.

Lélekben ekképpen feltöltődve vonult át végül az ünneplőbe öltözött sokadalom a művelődési otthonba, előbb azonban egy nagyobb kört írt le a faluközpontban. Ily módon is kifejezésre juttatva jelenlétü(n)ket és jogos igényü(n)ket a telepes ősök hagyatéka fölött. És mielőtt ki-ki (mind a tizenkilenc fellépői formáció) az életet is jelentő deszkákon megmutatta volna, mi mindent csomagolt be átalvetőjébe hazulról elindulván, Kovács Elvira asszony, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági képviselő szólt az egybegyűltekhez.

— Egy olyan szórványközösség vagyunk, amelynek elődei is csak hinni tudtak abban, hogy örökül hagyott magyarságuk, szeretettel és odaadással összegyűjtött kultúrájuk megmutatni kívánt dél-bánáti magyar hagyományaink szellemében kitárható. A történelem sohasem volt kegyes a magyarokhoz, ugyanakkor megtanította velünk a túlélés taktikáit és fortélyait, de legfőképp azt, hogy a túlélés egyetlen biztosítéka az a helyes döntés, amely mögé a nép saját akaratából felsorakozik. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy magyarok fogunk maradni! Úgy döntöttünk, hogy olyan Európában kívánunk magyarok maradni, ahol tisztelnek bennünket, elfogadják kultúránkat, elfogadják keresztény gyökereinket és hagyományainkat. Ahogyan itt mindig újraértelmezzük a dél-bánáti szemle üzenetét, úgy felidézzük az elmúlt dél-bánáti szemléket is. Igyekszünk jobbat és többet kihozni belőle. Örülünk, mert együtt vagyunk. Ünnepeljük, hogy akarunk lenni. Megmutatjuk magunkat.

S lőn. Mintegy kétórás műsor is. Gazdagon átszőve népi tánccal, népdallal, népmesével, magyar nótával, sőt mi több egy, a való világból kiemelt élethelyzetet bemutató énekes-táncos koreográfiával is. A korosztályokban egy cseppet sem válogató elvágyódásról egy úgyszólván isten háta mögötti falucskából. Idegënybe. A vélt jobb élet reményében. Majd pediglen az elmenőknek a zsigerekig hatoló honvágyáról. Melybe idővel bele lehet pusztulni. Hacsak… mert azért erre is van, létezik gyógyír: a visszatérés. Haza.

A találkozót — melyről végre hivatalosan is kimondatott, ámbár sohasem volt versenyjellegű, küldetéséből adódóan jogosan megilleti a szemle elnevezés — a nemzeti ima eléneklése tette teljessé.  

Istennek hála, a támogatóknak pedig (Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.; Magyar Nemzeti Tanács; Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság; Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság), továbbá mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult e rendezvény sikeres megvalósulásához, hatalmas köszönet. Mindnyájunk nevében.