home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A lakás origója, a fürdőszoba
Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
2017.05.24.
LXXII. évf. 20. szám
A lakás origója, a fürdőszoba

Egy új ház tervezése, építése során a fürdőszoba kialakítása általában a legutolsó helyre szorul.

Pedig ez az egyik legfontosabb helyiség a család életében, hiszen minden reggelünk itt kezdődik, sokszor betérünk ide, és a napunk is itt fejeződik be. Itt frissítjük fel magunkat, és itt is lazulunk el. Emiatt nagyon fontos, hogy ne csak egy helyiség legyen, mely megfelel funkciójának, hanem a nyugalom szigete is egyúttal.

Már a tervezés során elengedhetetlen átgondolni, mekkora méretű helyiségre van szükségünk, hányan fogjuk használni, szeretnénk-e, hogy a toalett is ott kapjon helyet, vagy külön legyen, esetleg mindkét helyre szeretnénk. Vegyünk papírt, ceruzát, és rajzoljuk le, mire van szükségünk: kádat szeretnénk, vagy tusolót, esetleg mindkettőt; dupla mosdót, vagy a szimpla is elegendő. Ha folyóvíz alatt szeretjük felfrissíteni magunkat, akkor válasszunk zuhanykabint, de a hely kihasználtsága szempontjából az sem mindegy, hogy félkör alakú vagy sarkos, és ugyanez a helyzet a kád esetében is. Ha a modern formákat kedveljük, akkor válasszuk a keret nélküli kabinkonstrukciót biztonsági üvegből, zsanérokkal vagy fali profillal és pántokkal -- ebben az esetben az üveget a falhoz erősítik. Ha a helytakarékosság a fő szempont, akkor a tolóajtós zuhanykabin a jó választás.

Azt is el kell döntenünk, hogy mekkora tárolókra van szükségünk. Ebben a helyiségben szeretnénk-e a mosó- és szárítógépet használni, vagy ezeknek más helyet tervezünk? Szükség van-e szellőző berendezésre, vagy elég az ablaknyílás? Ezeknek az információknak a birtokában kérjük meg az építészt, hogy méretarányosan tervezze meg a fürdőszobánkat. Természetesen a költségvetést is figyelembe kell venni. A közösen átgondolt, méretarányos tervek, látványtervek alapján a vízvezeték-szerelőknek már sokkal egyszerűbb dolguk lesz, hiszen nem a helyszínen, a munka elkezdése előtt kell időt pazarolni arra, hogy eldöntsük, hová is kerüljön a WC-csésze, a mosdó stb. A látványtervek arra is jók, hogy a ház-, illetve lakástulajdonosok 3D-ben lássák az elképzeléseiket, érzékeljék a berendezések közötti távolságokat.

A szaniterek helyének megtervezése után meg kell határozni a bútorzat stílusát, méretét. Fontos a formavilág, és az is lényeges, hogy legyen elegendő helyünk, mozgásterünk. A mosdó előtt például legalább 50 centiméter hely legyen, hogy kényelmesen el tudjunk járni előtte. A bútorzat stílusa, színvilága illeszkedjen a lakáséhoz. Ha kisebb fürdőszobáról van szó, olyan színt válasszunk, amely tágítja a teret, és azon is el kell gondolkodni, milyen mintával díszítsünk egy-egy falrészt. Ha nagyobb a terünk, akkor bátrabban játszadozhatunk többféle mintával, színnel. Ne spóroljunk a burkolattal sem —  az a legjobb, ha lézerrel vágott csempét használunk, mivel ez igényli a legkeskenyebb fugát, ezáltal a penészedés esélye is csökken. A WC-csésze és a víztartály kinézete szintén lényeges. A beépített víztartályos, falra szerelt darabok nemcsak dekoratívak, hanem gyakorlatiasak is, ne féljünk hát tőlük.

Mindezek átgondolásával el tudjuk érni, hogy a fürdőszobánk elegáns és praktikus is legyen egyszerre.

A szaniterek helyének kialakítása után a másik könnyítés a villanyvezeték-hálózat megtervezése, melynek köszönhetően pontos elképzelés alakul ki a lámpák és konnektorok típusáról, mennyiségéről, helyéről. A tükör melletti lámpatestek fontosak, hiszen a sminkelés, borotválkozás miatt tökéletesen kell látszódnia az arcnak, vagyis a megvilágításnak árnyékmentesnek kell lennie. Akkor jó a megvilágítás, ha a fények nem kápráztatnak, illetve nem keltenek zavaró tükröződést. A tükörvilágítást kiegészíthetjük mennyezeti lámpákkal, melyek gipszkartonba épített spotlámpák is lehetnek. A fali megvilágítás szintén segít a meleg hangulat elérésében.

A fürdőszoba megtervezése tehát nagyon fontos feladat, hiszen ha nem végezzük el, már csak akkor fogjuk látni, hogy máshogyan kellett volna csinálnunk, ha már késő. Az elkészült fürdőben ugyanis nem tologathatjuk a berendezést úgy, mint egy nappaliban a kanapét, ha nem tetszik az elhelyezkedése. Azt is mondhatnám, hogy a fürdő a lakás legátgondoltabb helyisége kell hogy legyen, amellett, hogy praktikus, könnyen tisztán tartható, kényelmes és tetszetős. Ne spóroljunk tehát a tervezési költségeken, mert ennek következményét néhány évtizedig kell majd elszenvednünk. Viszont a jól átgondolt fürdőszoba igazi élmény — akár egyedül használjuk, akár többen. Mindenképp megtérül a ráfordított idő és munka.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..