A kifutózás egy életérzés

A kifutózás egy életérzés

A divat világáról sokunknak elsőként a kifutókon végigvonuló agyonsminkelt, szigorú arcot vágó nők és férfiak jutnak eszünkbe. A szabadkai, tizennyolc éves Varga Polyák Réka kellemes csalódás azok számára, akiknek ez a kép lebeg szemük előtt a modellszakma kapcsán. A mosolygós természetes szépség nincs ráfeszülve arra, hogy jól fessen, és éppen ez az, ami őt különlegessé teszi.

* Mikor kezdtél el a divat világa felé kacsingatni?

— Mindig is szerettem a divatot. Óvodáskoromban előfordult, hogy háromszor-négyszer átöltöztem, mert egyszerűen nem voltam hajlandó elindulni abban a szettben, amelyet anyukám kiválasztott számomra. Három-négy évvel ezelőtt kezdtem el jobban foglalkozni a modellkedéssel, amikor az egyik ismerősöm tájékoztatott arról, hogy az egyik ügynökség castingot tart Szegeden. Beválogattak, és másfél-két évig ott dolgoztam. Később beneveztem egy szegedi szépségversenyre, melyet egy másik ügynökség szervezett, és át is szerződtem hozzá. Kaptam néhány jótanácsot, de valójában a fotózások során tanultam meg, hogyan kell az arcommal és a testemmel bánnom.

* Ezek főleg hétvégi munkák voltak?

— Igyekeztem mindig úgy alakítani, hogy a hétvégére essenek ezek az események, mert a többségük Budapesten volt. Most, hogy a Svetozar Marković Gimnázium negyedikes tanulója vagyok, egyre nehezebb összeegyeztetni a modellkedést és az iskolát.

* Szerencsés a testalkatod, vagy pedig szigorúan odafigyelsz a táplálkozásra és a mozgásra?

— Egyáltalán nem figyelek oda arra, hogy mit eszem. Szerintem a nagymamámtól és az édesanyámtól örököltem a testalkatomat. Nem szoktam úgynevezett víznapot tartani, vagy koplalni. Úgy gondolom, hogy ha egy modellnek megfelelnek a méretei, akkor nem kell erre külön odafigyelnie. Egészen pici koromban elkezdtem néptáncolni, ezt aktívan űzöm, de semmit sem sportolok.

* Három hónapot Jakartán töltöttél. Mesélnél róla?

— Magyarországon kívül még sehol sem vállaltam modellkedést, ez már csak emiatt is nagy kihívás volt. Fél évvel az utazás előtt érkezett a megkeresés, és tudtam, hogy egy ázsiai út két-három hónapos ott-tartózkodással jár. Két évvel ezelőtt is megkaptam ezt az ajánlatot, de akkor nem vállaltam el, mert még nagyon fiatal voltam. Most jött el az a pillanat, hogy igent mondjak. Június 10-én utaztam ki, és szeptember elején értem haza. Amikor megérkeztem Jakartába, arra biztattak, hogy szedjek fel néhány kilogrammot, mert ott nem olyan vékony modelleket keresnek, mint Európában. Nagyon rosszul éreztem magam a megérkezéskor, hihetetlen volt a tudat, hogy mennyire messze vagyok az otthonomtól, senkim sincs ott, és egyedüli magyarként voltam a világ másik felén. Rossz volt, hogy csak interneten tudtam magyarul kommunikálni. Szerencsére erős az angolom, így megértettem magam az emberekkel. Minden este megkaptuk a másnapi programunkat, ami azért volt rossz, mert nem tudtunk előre tervezni. Egy szingapúri lánnyal laktam egy szobában, akivel nagyon összebarátkoztunk.

* Volt valami az ottani kultúrában, ami meghökkentett?

— A közlekedés egészen egyedi, mert rengeteg motor és autó halad az utakon, emiatt pedig rengeteg a dugó is. Van egy telefonos applikáció, melynek segítségével hívni lehet a járművet, mellyel közlekedni szeretnél. A legtöbben a motort választják, mert azzal gyorsabban ki lehet kerülni a dugókat. Az ottani emberek már-már túlzottan barátságosak, nekem egy kicsit zavaró volt a nyitottságuk. Furcsálltam, hogy gyenge az angoltudásuk, még a divat világában dolgozóké is. Mivel az emberek nagy része muszlim vallású, a nők fele bekendőzve jár az utcán. A bőrszínem miatt sokan megfordultak utánam, hiszen ott mindenki kreol. A másik érdekesség a táplálkozás, a legtöbbször a csirke, a rizs és a csípős fűszerek valamilyen kombinációja van terítéken, ezt pedig már nagyon meguntam.

* Milyen feladatokat kaptál az ottléted alatt?

— A legtöbbször katalógusfotózásra kértek fel, továbbá számos divatbemutatós munkám is volt. A kedvencem, amikor az egyik helyi televíziós csatorna műsorában szépségtanácsokat adtak a nézőknek, és én voltam ehhez az alany.

* Neked vannak szépségtanácsaid?

— Sokan megdicsérik az arcbőrömet. Odafigyelek arra, hogy minden este letisztítsam, ha pedig nem muszáj, akkor nem használok púdert és alapozót, de úgy gondolom, hogy ebben is nagy szerepe van a genetikának.

* A modellkedés melyik részét szereted a legjobban?

— Minden munkának megvan a maga szépsége. A kifutózás egy igazi élmény, az előkészületek, a ruhapróbák, a sminkkel és a hajjal való munka mind egy külön izgalom. Egy életérzés az, amikor rálépsz a kifutóra, rengeteg kamera, fényképezőgép van körülötted, és mindenki téged néz. A katalógusfotózásokat is élveztem, mert nem azt éreztem közben, hogy dolgozom. Általában nagyon kedves volt hozzám a csapat, mellyel együttműködtem. Igyekeztek olyan légkört teremteni, hogy jól érezzem magam munka közben.

* Mosolygós lány vagy, aki nagyon lazán áll ehhez a világhoz. Nem esik nehezedre szigorú arcot vágni a kifutón?

— Eddig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy szinte mindenhol mosolyognom kellett, úgyhogy nem volt nehéz dolgom.

* Kedvenc divatmárka?

— Egyértelműen a Zara. A ruhatáram 90 százaléka onnan ered.

* Szeretnél még többet foglalkozni a modellkedéssel?

— Fogorvosi karra készülök Szegedre, jelenleg a tanulás az első, ezért most egy kicsit háttérbe szorul a divatvilág.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink