* A nagybecskereki egyházmegye az idén megnyitotta sajtóirodáját. Az újraevangelizálás és a párbeszéd szempontjából milyen szerepet tölt be az iroda?
- Az egyházmegye sajtóirodája a püspöki konzultori testület javaslatára alakult meg, hogy a felgyorsult információáramlás követelményeinek meg tudjunk felelni. Egyházmegyénk specifikus jellegű. Szórványként nagy területen helyezkedik el, ezért a testületben úgy gondoltuk, szélesebb körben is fontos ismertté tenni az itt zajló szép eseményeket. Nem utolsósorban szólt döntésünk mellett az is, hogy az egyházközségeink életét bemutató írások révén a kis közösségek közelebb kerülnek egymáshoz, s így könnyebben tudnak saját gondjaikra megoldást találni. Az önismert, az együttgondolkodás, az összefonódás erőt ad a mindennapi élethez.
* László atya a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke is. Egyes településeken az egykori földerítő-szövetség a cserkész elnevezést öltötte magára. Származik-e ebből a valójában két világszemléleten alapuló elnevezésnek az összemosásából valamilyen hátránya a cserkészmozgalomnak?
-Jaj, de jó kérdés! Tudjuk, a cserkészet 1908-ban indult Angliában. Az alapokmány hármas célt fogalmazott meg: az Isten, a haza és az embertárs szolgálatát. A magyar cserkészet itt a Délvidéken Nagybecskerekről indult, amikor a nagybecskereki piarista gimnázium tanára, Králik László 1910-ben magyarra fordította az alapokmányt. Ezután a magyar cserkészmozgalom kiválóan működött 1947-ig, amikor a kommunista diktatúra egyik napról a másikra beszüntette. A cserkészek összes vagyonát egy tollvonással elvették és átadták a Magyar Úttörőszövetségnek, illetve nálunk, Vajdaságban a földerítőknek.
A kommunizmus bukása után a rendszerváltás éveiben a diktatúrát túlélt öreg cserkészek az eredeti hármas célnak megfelelően újraélesztették a cserkészmozgalmat a Kárpát-medence magyar közösségeiben. Mi, délvidékiek akkor kerültünk különleges helyzetbe, amikor a rendszerváltás után a Jugoszláv Felderítő-szövetség felvételét kérte a cserkészek világszövetségébe, a WOSM-ba, s meg is kapta. Mivel pedig egy országból csak egy szövetség lehet tagja a világszövetségnek, a délvidéki cserkészek nem kérhették felvételüket, jóllehet a felderítők programja továbbra is nélkülözi az Isten szolgálatára vonatkozó kitételt. Erkölcsi kárunk ebből ugyan nem származik, viszont el kell mondanom, hogy nekik a cserkészethez csak annyi közük van, hogy 1945-ben elvették a vagyonunkat, és még mindig használják. Csupán a formaruhánkat viselik tehát...
* Bácskában az őrszállási és temerini, Bánátban a csókai és beodrai templomok altemplomai őrzik a Rédl, a Szécsen, illetve a Marczibányi és a Karátsonyi grófok síremlékeit. Mennyiben lehetne a vallásturizmus megvalósításával tudatformálóvá, közkinccsé tenni a kegyurak emlékét, az egyházi múzeum létrehozatalával a tárgyi emlékek őrzését?
- Mivel egyházmegyénkben én vagyok a múzeumok kérdésével megbízva, elmondhatom, hogy Bánátban a megboldogult Both atya jóvoltából a csókai templomban van egyházi múzeumunk, igaz, nem állandó jelleggel tart nyitva. A vallási turizmussal sem állunk sokkal jobban. Nyaranta gyakran keresik fel turisták a beodrai templomot. Belgrádból is sokan - van úgy, hogy hetente két autóbusszal érkeznek - kíváncsiak a Karátsonyi grófok kastélyára, az általuk épített templomra, ahol egyébként az altemplom a kegyúri család tagjainak örök nyughelyéül szolgál. Hogy mennyiben lehetne mindez történelmi tudatformáló erő? Való igaz, hogy történelmünkben a Karátsonyi család jelentősége vitathatatlan. Ha csak országgyűlési tevékenységüket nézzük, akkor is megállapítható: nem volt olyan nap, hogy a Karátsonyi családnak legalább három tagja ne ült volna az országgyűlésben, és számtalan döntés, határozat és javaslat fűződik a nevükhöz. A Ludovika Katonai Akadémiát például Karátsonyi Lajos a saját pénzén alapította, de mellette ezer más, társadalomformáló, közösséget szolgáló dolgot hoztak létre, emlékük mégis kezd kihullni a köztudatból. A Beodrán épített örökségük, a kastély, az arborétum és a majorság a szemünk előtt pusztul el. Négy éve szolgálok Beodrán, így tudom, hogy a helyi közösség évek óta próbálkozik a kastély rendeltetésének megoldásával, ám ha a jelenlegi használóját, a vegyi üzemet eltávolítanák onnan, kit tennének a helyébe? Ha üresen tátongna ugyanis a kastély, a vegyszerektől átitatott falak rövid időn belül összerogynának. Szinte lehetetlen megnyugtató megoldást találni ott, ahol évtizedeken keresztül kíméletlenül folyt nemcsak az épített örökség, hanem a falu természeti adottságának tönkretétele is. A talaj szennyezettsége ma már a falu alatt húzódó termálvíz hasznosítását is lehetetlenné teszi.
* A nagybecskereki egyházmegye március folyamán csatlakozott a nemzeti imaévhez.
- Huzsvár László püspök úr vezetésével döntött úgy a püspöki tanács, hogy március 25-étől, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjától december 8-ával bezárólag csatlakozunk a nemzeti imaévhez. Egyházmegyénk összetettségéből adódóan a csatlakozásunk is egyedi módon történt. Katolikus híveink többsége ugyan magyar nemzetiségű, de vannak horvát, cseh, szlovák, bolgár, szerb nyelvű hívek is, ezért döntöttünk úgy, hogy egyházmegyénk valamennyi hívőjére kiterjesztjük a lelki megújulásért tartott fohászainkat. A püspöki konferencia által megküldött imát tehát minden nyelven kiadtuk, így a hívek mindegyike a saját anyanyelvén hangzó fohászt kapta kézhez, amelyet minden vasár- és ünnepnap, valamint szentségimádásokon közösen imádkozzuk el a templomokban. Emellett a püspökség kiadta egyházmegyénk védőszentjének, Szent Gellértnek az imaképét, amely alatt ugyancsak az imaévhez kapcsolódó fohász is helyet kapott. Ezeket most a nagyböjti gyónások alkalmával minden gyónónak átadjuk.
* A feltámadás örömhíre napjainkban mennyire hat megtartó erőként a magyar keresztények körében?
- Habár az egyház is egyre inkább elvilágiasodik, azért a bánáti egyházközségekben még él a tradicionális gondolkodás, így súlya van a húsvéti előkészületnek. Sajnos, ezt a tradicionális vallásosságot egyre nehezebb ráhagyományozni a fiatalabb nemzedékekre. Pedig annak idején a húsvéti fény adta meg hitünk értelmét. Krisztus feltámadása adott értelmet az életünknek, mindennapi küzdelmünknek. Sokan kongatják, különösen itt, a bánáti, de a dél bácskai magyarok felett is a vészharangot, hogy elfogyunk, megszűnünk, beolvadunk. Meggyőződésem azonban, hogy amíg lesznek, akik bátran felvállalják nemzetiségüket, hitüket, addig nem kell félni attól, hogy kifogyunk a világból. Itt a Bánátban is élnek olyan magyar családok, akik mernek áldozatot vállalni hitükért, nemzetükért, és habár ha szűkösen kénytelenek élni, vállalják a több gyermeket, mert tudják, csak bennük élhetnek tovább.