Szmrecsányi Boldizsár kortárs magyar szobrász munkái nemzetközileg is jól ismertek. Találkozhatunk velük az utcákon és köztereken az Egyesült Arab Emírségektől egészen Dél-Amerikáig. A Kossuth-díjas művésszel beszélgettem.

* Mindig is érdekelte a szobrászművészet? Hogyan indult a pályája?

— Művészcsaládból származom, ükapám, Lechner Ödön a szecesszió jelentős magyar építésze volt. Felmenőim között nagyon sok festőművész és építész található. Én az ötödik generációhoz tartozom, és a szobrászat érintett meg. A művészet gyermekkoromtól kezdve jelen volt a családon belül, szóval természetes dolognak számított, hogy rajzolgattam, és kisplasztikákat gyúrtam agyagból. Gimnazistaként már tudatosan készültem a szobrászpályára. Ezután a bécsi képzőművészeti egyetemre kerültem, ahol Joannis Avramidis volt a mesterem. Magyarországon pedig Somogyi József és Bencsik István voltak a művészeti mentoraim.

* Kik azok a jelentős vagy éppen kevésbé ismert művészek, akik hatottak önre?

— A kezdetekben mindenképp Michelangelo volt a leginkább hatással rám. De ugyanúgy Rodin munkássága is nagyon inspiráló volt számomra. Michelangelo varázslatos hatása miatt mentem ki Carrarába, ahol megismerkedtem a csodálatos cararrai márvánnyal. Ezzel az anyaggal dolgozott maga Michelangelo mester is. Carrarában egyébként több száz bánya van, de csak egyetlenegyben található meg a legszebb anyag, azaz a statuario. Ez egy múzeumi minőségű anyag, mely csakis a nagy gyűjtemények szobrainak anyagára jellemző. Emellett nagyon sokat jártam ki párizsi kiállításokra, mivel érdekelt is a francia művészet. Brâncuși hatása szintén kitapintható műveimben, azaz a formának a tisztasága és őszintesége is mélyen hatott rám. Egy szobor úgy működik, hogy ha bárhonnan tekint rá az ember, akkor sem talál benne törést.

* Munkásságának alaptémája az emberi test, legalábbis legtöbb művében előtérbe kerül az ember valamilyen formában. Ez tudatos döntés volt művészeti szempontból az ön részéről, vagy egyszerűen így alakult?

— Mindez részben tudatos és ösztönös döntés is volt. Az emberi test mellett az absztrakt formák is nagyon érdekeltek mindig. Gyermekkoromban meghatározó élmény volt, amikor a patak partján különféle gömbölyű, formás kavicsokat gyűjtöttem. Elképzeltem, hogy micsoda átalakuláson ment át minden egyes kavics az évezredek folyamán. Az emberi test szobrászati ábrázolása is valójában erre a nemes egyszerűségre, vagyis az idő múlására próbál törekedni.

* A nemzethez való kötődése, egyfajta nemzeti büszkeség, szintén megjelenik alkotásaiban. Feltételezem, hogy a közelmúltban önnek ítélt Kossuth-díj részben ennek is szól.

— A Kossuth-díj mindenképp a legkiemelkedőbb nemzeti elismerés. Csodálatos érzés volt, amikor tavaly megkaptam. Én egyébként többnyire nemzetközi színtéren hirdettem a magyarságomat. A műveim a rám jellemző Boldi-stílussal vannak felruházva. De bárhol és bármikor kiállítottam őket, mindig büszkén vallottam magyarságomat és azt, honnan jövök, illetve honnan származom.

* A világ számtalan pontján, különféle nagyvárosok utcáin botolhatunk bele műveibe. Hogyan kerültek ezek a szobrok ezekre a bizonyos közterekre?

— Az egyetemi évek után egy fiatal ember számára egyértelmű kihívás, hogy ne csak Magyarországon, hanem a nagyvilágban is megmutassa műveit különféle versenyeken. Több francia szobrászszalon tagja lettem, és ezáltal is számos országba eljutottak alkotásaim. Több nemzetközi díjat is nyertem, főként annak köszönhetően, hogy már fiatalként is éltem a kínálkozó lehetőségekkel. Ezeknél a köztéri szobroknál talán a legfontosabb szempont, hogy birtokba vehetőek. Ilyen például a Rollerező vagy a Genezis szobrom. A néző vagy szemlélődő mintegy kapcsolatba lép az alkotásokkal, és nemcsak a látványukat élvezi, hanem részesévé is válik magának a műnek. Nagyon fontosnak tartom a XXI. században, hogy olyan szobrot is alkossunk, amelyet a néző interaktívan is megérinthet, azaz kapcsolatba kerülhet vele.

* A szobroknak milyen utóéletük van? Követi-e a sorsukat?

— Természetesen nyomon követem, mivel Boldi-szobrot nem olyan egyszerű beszerezni. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a kőszobrok csakis a ritka nagy gyűjtőkhöz jutnak el. Rendkívül lassan és nagyon nagy munkával készülnek. Mindenképp kiemelném, hogy mindegyik szobrot először magamnak készítem, és utána találja meg a végső helyét. A bronzszobraim egyébként az európai szabványnak megfelelően számozottak. Nyolcas példányszám alattiak, azaz egyedinek számítanak. Mindegyik szobrot, mely akár galéria, akár kiállítás által jutott el a végső állomásáig, nyomon követem. A szobrokhoz egyedülálló patinát használok, melyet tizenöt év munkája alatt fejlesztettem ki. A világhírű párizsi művész, Aristide Maillol patináját sikerült továbbfejlesztenem.