Egy-egy világjárvánnyal kapcsolatban nemes egyszerűséggel, de alapos tudományos ismeretek birtokában is nyilván csak azt lehet mondani, hogy jobb volna, ha nem is volna. Mivel azonban van, ráadásul a közvetlen környezetünkben is, nagyon tanulságos lehet megfigyelni, hogy szociológiai, gazdasági, biológiai megközelítésből, az orvostudomány, de akár az államberendezés vagy a helyi népszokások tükrében mit lehet megfigyelni, és a fejlemények milyen hatással vannak ránk, emberekre, illetve az általunk már alaposan kizsigerelt környezetünkre.
A döntéshozók, az egészségügyben dolgozók és az egyszerű emberek körében is vannak, akik szerint az egész el van túlozva, és olyanok is akadnak, akik pánikkal viszonyulnak a dolgokhoz. A vírust azonban nem lehet ideológiai eszmefuttatásokkal meggyőzni, nem lehet szép ígéretekkel sem jobb belátásra bírni. Terjedésének megfékezésére — jobb híján — a legradikálisabb megoldás az élet teljes leállítása egy bizonyos időre. Ez azonban nagyon súlyos szociológiai és gazdasági következményeket von maga után. Ha az esetleges haláleseteket tekintjük a közvetlen negatív következménynek, a gazdasági hatásokat pedig úgynevezett kollaterális kárnak, félő, hogy utóbbi sokkal több embert érint majd. Természetesen meg kell jegyezni, hogy minden emberélet felbecsülhetetlen értékű.
A jelenlegi helyzet átír, felülír mindent, amiről azt hittük, hogy korlátolt, de egyre tökéletesedő kollektív elménkkel megalkottuk. Hatalmas fricska ez a globalizációnak, a szabad piacba, az emberek (és a tőke) szabad áramlásába vetett hitnek és minden olyan haladó szelleműnek titulált elképzelésnek, amely szintén úgy terjedt szét a bolygón, mint most azt a vírus teszi.
Elszoktunk a járványoktól, pedig világot formáló hatással bírnak. A spanyolnátha volt a legutóbbi jelentősebb járvány, mellyel meg kellett küzdenie az emberiségnek, de fogalmazhatunk úgy is, hogy amit túl kellett élnünk. Az influenzajárványokkal általában sikeresen megbirkóztunk. A politikusok többnyire a fejlett közegészségügyi ellátással, illetve az általuk foganatosított intézkedésekkel magyarázták egy-egy korábbi kisebb járvány leküzdését. Valójában viszont általában szezonjellegű megbetegedésekről beszélhettünk, melyek az évszakváltástól szűntek meg, nem pedig tudatos vagy zseniális intézkedések hatására.
(Fotó: MTI)
Fogyasztói társadalomban élünk, vagyis globálisan lettünk önellátóak, a helyi, kis önellátó közösségek megszűntek, már csak nyomokban léteznek. A gazdagságot működtetni kell, ami nagy munkával jár.
A termelő- és ellátórendszerek fenntartásához olyan emberekre van szükség, akik ezt a munkát képesek és hajlandóak is rendszeresen elvégezni. A rendőrséget, az egészségügyet, a közigazgatást működtetni kell, árammal kell ellátni a településeket, mert minden megbénul, hatalmas káosz alakulna ki. Lényegében az életmódunk van veszélyben. El kell gondolkodni azon, hogy mennyire akarjuk megvédeni az életformánkat, mert az életünk talán nincs veszélyben, de a jövőre nézve is le kell vonni a tanulságokat.
Nehéz, szinte lehetetlen ezekben az időkben elfogulatlanul gondolkodni, helyes döntéseket hozni. Kétségtelen azonban, hogy most érdekünk, hogy az állam megőrizze ama képességét, hogy megfelelő szinten működőképes maradjon, és ezt akár jelentős lemondások árán is támogatnunk kell. Nem mellékesen pedig az is megfigyelhető, hogy ilyenkor mutatkozik meg a diktatúrák diszkrét bája. Úgy fest, hogy a diktatórikusnak kikiáltott államok hatékonyabban tudnak fellépni ilyen esetekben. Ebből nem kell okvetlenül leegyszerűsített következtetéseket levonni, de a fejlemények talán segítenek bizonyos téveszmék eloszlatásában, melyek a vírushoz hasonlóan fertőzték meg az emberek gondolkodását.
