Csontváry Kosztka Tivadar, a modern magyar festőművészet egyik legeredetibb alakja 170 éve, 1853. július 5-én született a mai Szlovákia területén, Kisszebenben. „Emlékszem jól arra az időre, amikor még járni nem tudtam, a földön csúsztam, s a róka- meg a kutyakölykökkel játszottam. Emlékszem jól a kétéves koromra, egykori huszárlábaimra, hátulgomboló hozentrageres nadrágomra, amelyből kifityegett rendesen az ingem csóvája” — írta.
Csontvárynak öt testvére volt, édesapja, dr. Kosztka László gyógyszerész, aki rendőrkapitányi és postai teendőket is végzett, szabadidejét vadászattal töltötte. A festő az elemi iskolát szülővárosában kezdte, de nem koptatta túl sokat a padot, helyette inkább a természetet járta. Rovarokat, lepkéket, méheket figyelt. Összebarátkozott a gimnázium igazgatójával, Rehák Vincével, aki a természet nagy kedvelője és a növények kiváló ismerője volt. „A napi sétáinál engem soha ki nem hagyott: séták közben fejlődött ki a kisszebeni gymnáziumi múzeum létesítésének eszméje, a természetrajzi gyűjteménnyel való megkezdése. Gyűjtöttünk mindent szeretettel, mindennek nevét ismertük rendszeresen.”
Önarckép
Apja forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt a család 1865-ben elköltözött Kisszebenből, Szerednyére a rokonokhoz, s a gyermekek az ungvári kegyesrendi főgimnáziumban folytatták tanulmányaikat.
1873-ban elhagyta a római katolikus vallást. 1874-ben Budapesten járt egyetemre, gyógyszerészet, kémia, ásványtan, földtan, kristálytan voltak a tantárgyai. 1876-ban önkéntes katonai szolgálatot teljesített, és közben a fővárosban az egyetem jogi fakultására is járt. Az 1879-beli szegedi nagy árvíz idején önkéntesként dolgozott a mentésnél. Az ország pénzügyi helyzetének javítása céljából a selyemhernyó-tenyésztést javasolta, de ezzel egyik minisztérium sem foglalkozott.
Festői pályája különös módon kezdődött. 1875-ben kapta meg gyógyszerészoklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken. Különc, csendes és szorgalmas embernek ismerték. 1880. október 13-án egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni, s lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán a patikavezető felkiáltott: „Hisz maga festőnek született!” Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napútfestője.”
Magányos cédrus
Levelet küldött Keleti Gusztávnak, a Reáltanoda utcai rajziskola igazgatójának „tinórajzával”, és felvételt kért az iskolába, ám azt elutasították. Nem esett kétségbe, s Rómába utazott, hogy megnézze Raffaello festményeit, melyek nem tetszettek neki túlságosan. Amikor elfogyott a pénze, visszatért Magyarországra. Egy évvel később Párizsba utazott, hogy Munkácsyval találkozzon, ám ez meghiúsult. Hazatért, és Szentesen saját gyógyszertárat nyitott, itt dolgozott évekig patikusként, hogy megkeresse a pénzt a nagy „motívumot” kutató utazásaira.
Rendszeresen festeni negyvenegy évesen kezdett. Münchenben tanult Hollósy Simon növendékeként fél évig, majd 1895-től Karlsruhében képezte magát Kallmorgen festőnél, de tanult Düsseldorfban és Párizsban is. Nem sokkal később járt Svájcban, Genovában, Rómában, Nápolyban és Pompejben is. Capri szigetén megnézte a kék barlangot, majd Spalató, Salome és Trau vidékére utazott felfedezni a napútmotívumokat.
1902-ben megfestette Selmecbánya látképe című művét, Bosznia-Hercegovinában a Római híd Mosztárban képét, majd a jajcei Pliva vízesés színeit, nyáron a Magas-Tátrában időzött. „Nem rajzoltam, nem festettem, hanem csak figyeltem és bámultam a természet monumentális szépségét, a hangulat csendes, mély ütemét, a gyönyörnek a legszebb természetzenéjét.”
Rengeteget utazott, kirándult, járta a természetet. Megfordult Egyiptomban, Palesztinában, Athénban 1904-ben. Az itt látottakat Sétakocsizás újholdnál Athénban és A Jupiter-templom romjai Athénban című képein örökítette meg. Ugyanebben az évben festette A Nagy-Tarpatak völgye a Tátrában és A taorminai görög színház romjai című több négyzetméteres tájképeit is.
Ezután ismét útra kelt, Palesztinába, Egyiptomba utazott, elkészítette A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képét, kritikusai szerint már itt megmutatkoztak a lappangó skizofréniája jelei. Nincs azonban egyetértés betegségével kapcsolatban, hiszen hivatalosan soha nem kezelték skizofréniával. Boncjegyzőkönyve és saját kutatásai alapján Czeizel Endre például arra a következtetésre jutott, hogy Csontváry nem volt őrült. 1906-ban alkotta meg a Naptemplom Baalbekben című festményét, melyet fő művének érzett. Szíriából Párizsba, majd vissza a Libanoni-hegységbe utazott, itt készítette el a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című, talán leghíresebb alkotásait.
1908-ban festette meg a Mária kútja Názáretben és a Marokkói tanító című képeit. 1909-ben Nápolyban készült utolsó befejezett műve, a Tengerparti sétalovaglás. 1910-ben még megpróbált egy külföldi kiállítást szervezni műveiből, de nem járt sikerrel. 1912-től filozófiai töltetű írásműveket, röpiratokat írt, s előadásokat tartott. 1915-ben rohamosan romlott egészségi állapota. Egy évvel később még jelen volt IV. Károly koronázási ceremóniáján, hogy megfesse, de azt már nem tudta sem végignézni, sem megfesteni. 1919. június 20-án halt meg Budapesten az új Szent János Kórházban.
Mindenki által ismert műve a Magányos cédrus, mely egy szimbolikus önarckép, a nehézségek közepette is meglévő állhatatosságot s a művészi elhivatottsággal együtt járó magányt jeleníti meg. Saját sorsának látomása is ez a kép.
Hamvas Béla is írt a festményről: „Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hűségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre, csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak ő.”
Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban
Csontváry nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, a napút festőjeként jellemezte önmagát. Írásaiból úgy tűnik, hogy ezt a maga alkotta kifejezést, a naputat, a plein air szinonimájaként is használta. A szó nála a fény és a levegő együttes megjelenése.
Pilinszky így írt róla: „Csontváry művészete — a megnyilvánult világhoz hasonlóan — nyílt titok: Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.”
Több kutató arra a következtetésre jutott, hogy festményeit képeslapok alapján készítette. Eredetileg Belgiumból rendelte a vásznait, speciálisan nagyobb folyóméterben, mint amilyet Magyarországon vásárolni lehetett, hogy egyben feszítse fel munkáit. Képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű vásznakat anyagárban kocsiponyvaként szándékoztak eladni fuvarosoknak. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon fiatal építész volt, aki az utolsó pillanatban felvásárolta őket.
Születésének évfordulója alkalmából a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható az életmű-kiállítása július 16-áig.
