Belgiumban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és Észak-Franciaországban nagy hagyománya van a galambversenyeknek. Egyébként az ebből a célból tenyésztett szárnyasok röptetése nálunk is dívik, kevesen tudják, de Vajdaságban is nagyon sok a galambász, ám az általuk eladott galambok ára nyilván meg sem közelíti az imént említett összegeket. Olyan esetről viszont nemritkán lehetett hallani, hogy középkategóriás személygépkocsi áráért nálunk is sikerült eladnia valakinek egy jó eredményeket elért versenygalambot. Bennfentesek szerint az utóbbi időben pénzes ázsiai vevők érdeklődnek a versenygalambok iránt, ami új lendületet adott a tenyésztésnek.

Szép dolog az állatok szeretete, szép a galambok versenyeztetése, és a tenyésztésnek is biztosan megvan a varázsa. Az is biztos, hogy egy-egy kiváló genetikájú jószág nagyon sokat érhet, de ekkora összegeknél már a lufi fogalma is felmerül. A világgazdasági válság kialakulását is az amerikai ingatlanpiacon kialakult lufi okozta. A közgazdászok megkülönböztetnek racionális, valamint spekulatív árbuborékokat, azaz lufikat. A racionálisról akkor beszélhetünk, ha az áru piaci ára magasabb, mint a reális értéke, de a piaci szereplők racionális várakozásai igazolják a „felfújt” árfolyamot. A várakozások ilyenkor emelik az árakat, mindenki arra számít, hogy a jövőben tovább emelkedik az érték. Ezért az emelkedést megelőlegezik, beépítik az árakba. Ebben az esetben az aktuális árfolyam mindig a fundamentális értéket használja támpontnak, és attól sohasem távolodik el irracionális mértékben. Spekulációs buborékról viszont akkor beszélhetünk, ha a piaci árnak a fundamentális értéktől való eltérése olyan kirívóan jelentős, hogy reálisan szemlélve a jövőben nem létezhet olyan bevételnövekedés, amely alátámasztaná az aktuális árat.

Az árbuborékok kialakulása nem újkori jelenség. Már ókori feljegyzésekben is szerepelnek hasonló esetek. A történelemben oly sokat emlegetett klasszikus árbuborék például a holland tulipánhagymához kötődik. Az első jelentős tőzsdei válság a XVII. század elején tört ki, amikor is török közvetítéssel egy addig ismeretlen virágfajta jelent meg Európában: a tulipán. Forgalmazása óriási üzletté fejlődött. A termesztők egyre több pénzt fizettek egy-egy nemesített növényért. A tulipánhagymákat 1635-ben már a tőzsdén adták és vették. Az áruk hihetetlen emelkedésbe kezdett. A könnyen megszerezhető és gyorsan elérhető haszon reményében mind többen szálltak be az üzletbe. Voltak, akik minden pénzüket tulipánhagymába fektették. A krach pedig 1637 áprilisában következett be.

A pénzügyi buborékok kialakulása szinte mindig a pénzbőséghez köthető. A piacok likviditása természetszerűleg nő, amikor a piacra a „boom”, a fellendülés jellemző. Az ilyen időszakokban a trendszerűen növekvő árak ellenére még mindig könnyű odacsalogatni a vevőket. A kritikus pillanat minden piac életében az, hogy mikor megy át az árnövekedés buborékba. Nehéz felismerni, hogy melyik az a momentum, amikor a fundamentális árfolyam-alakulástól teljesen eltérő törvények szerint kezdenek alakulni az árak. Az ilyen folyamatok átlátásához, úgy tűnik, nem elég lángelmének lenni. Erre is van történelmi példa, hiszen minden idők egyik legjelentősebb tudósa, Isaac Newton is szenvedő alanya volt egy ilyen piaci jelenségnek. Márpedig őt igazán nem lehet gyenge szellemi képességekkel vádolni. Az 1720. évi Dél-tengeri Részvénytársasághoz kötődő árbuborék idején ő is a buborékokra jellemző áralakulásra vonatkozó tanulságokkal gazdagabban, de a vagyona felével szegényebben végezte. A lángelme rossz befektetőnek bizonyult, és ráfizetett. Az üzleten 20 000 fontot bukott, és állítólag kijelentette: „Ki tudom számítani, hogy merre mozognak a csillagok, de azt nem, hogy mennyire bolondok az emberek.”