Az idén lesz öt éve, hogy Pénzes János szabadkai megyés püspök pappá szentelte Utcai Róbert diakónust, akit a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban eltöltött segédlelkészi évei után tavaly augusztustól Csantavér egyházközségének szolgálatával bízta meg és a Páduai Szent Antal-plébánia vezetőjévé nevezte ki.
- A változás, mint minden ember életében, az enyémben is sok újat hozott, és nagy kihívással kecsegtet. Az emberpróbáló új kihívást legfőképpen abban látom, hogy most már önállóan kell felelős döntéseket hoznom. Ezért is imádkozom, hogy a Szentlélek vezessen és adja meg nekem azt a kellő tudást és bölcsességet, amivel napról napra, esetről esetre olyan döntést hozhassak, amely a rám bízott embereket közelebb segíti a Jóistenhez. Örülök tehát a csantavéri közösségnek, még akkor is, ha néha úgy érzem, kevés volt a négy év segédlelkészi felkészülés. Az elmúlt fél évben nagyon sok jó embert ismerhettem meg, és bízom benne, hogy összefogással sokat tehetünk egymásért, sokat tehetek ezért a délvidéki közösségért.
* Érkezését miként fogadta a faluközösség, milyen kapcsolatot sikerült kiépítenie a falu vezetőségével, hogyan fogadták a keresztény értékeket?
- A népünk lelkivilágát tükröző, az évszázados tapasztalatok alapján megfogalmazott közmondás, népi bölcselet úgy tartja: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! Ehhez tartva magam megérkezésemkor köszöntöttem a falu vezetőségét, köszöntöttem az iskola igazgatónőjét, a szomszéd faluból idelátogató szerb pravoszláv egyház vezetőjét, de a falu életének alakításában részt vevő más személyiségeket is. Úgy érzem, sikerült jó kapcsolatot teremtenem velük, és tudjuk majd közösen szolgálni a falut. Ennek tanújele, hogy már javában tartanak a megbeszélések a templombúcsú és a falunap műsorának összeállításáról.
* A fiatalokat is sikerül bekapcsolni az egyházi életbe?
- Kicsit nehéz feladat a fiatalokkal foglalkozni. Manapság a technika vívmányai, a számítógép és a televízió annyira lekötik a fiatalokat, hogy nagyon nehéz őket megközelíteni, nehéz őket úgy vezetni, hogy jól érezzék magukat egy egyházi, vallási rendezvényen. Amikor idekerültem, abban bíztam, hogy azonnal meg tudok szólítani nagyon sok ifjút, de azzal kellett szembesülnöm, hogy ez nem is olyan könnyű dolog. A közösségépítésre való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni. Ezért az általános iskolásokkal a plébániai és az iskolai hittanórákon is intenzíven foglalkozom, és egy olyan ifjúságot szeretnék belőlük kinevelni, amely jól érzi magát a Jóisten közelében, amelynek tagjai jól érzik magukat, úgy is, hogy aktívan bekapcsolódnak az egyházközösség életébe. Természetesen már most sem maradnak ki belőle a fiatalok. Alakítottunk egy ifjúsági csoportot, mely heti rendszerességgel egybegyűlik, és amellyel karácsony előtt sikerült egy szép, közösséget érintő cselekedetet megvalósítani. Karácsony közeledtével éppen a fiatalok kezdeményezték, hogy gyűjtsünk a szegények részére. Személyes példával jártak elöl, és néhány kiló lisztet, cukrot hoztak a közösbe. Kérésükre kezdeményezésüket kihirdettem a szentmiséken, és így az adventben mintegy hatvan nagyon szép, gazdag csomag gyűlt össze. Azokat az embereket örvendeztettünk meg vele, akik sem szociális segélyt, sem semmiféle adományt nem kaptak még a Caritastól. Nagyon örültem ennek a kezdeményezésnek, mert láttam a megelégedettséget a fiatalok arcán, hogy tehettek valamit a csantavéri közösségért.
* A hétvégén ünnepeltük az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulóját. Nemzetünk életének ebben a történelemformáló pillanatában papjaink is tevékenyen részt vettek. Azokban az években Szabadkán például Szép Ferencz, a Szent Teréz-templom plébánosa hetilapot indított, hogy folyamatosan tájékoztasson az eseményekről.
- Valóban, egyházunk lelkileg és szellemileg mindig a nép mellett állott, őt szolgálta. Kétségtelen tehát, hogy a lelkipásztorok egyik nagy feladata, hogy a vallási élet építése és mélyítése mellett a hívek nemzeti önazonosság-tudatát is fejlessze. Alapvető fontosságú feladat ez, hiszen a nemzeti közösség kultúrájára építkezve lehet érezhetővé tenni Isten megtartó erejét. Hagyományaink helyes ápolása segít a hit elmélyítésében, és e folyamat során nemcsak a tápláló gyökerekkel való kapcsolatunk folytonosságát tapasztaljuk meg, hanem azt is, hogy ezek a gyökerek az élet forrásával, Istennel kötnek bennünket össze. A Jóisten teremtette élet sokszínűsége pedig arra int, hogy tiszteljük, szeressük a másikat, a mellettünk és velünk élő embertársainkat is.
* Elérkezett a nagyhét, a feltámadás örömünnepe közeleg. Ön szerint tudunk-e napjainkban ünnepelni?
- Ki miként viszonyul a dolgokhoz, akként éli meg minden téren a feltámadás eseményének lényegét és örömét. Aki a húsvétra szívvel-lélekkel készült, aki a nagyhét folyamán igyekezett egy kicsit elcsendesedni, bűnbánatot tartani és az Isten iránti szeretetből megpróbált valamiféle áldozatot vállalni, az egész biztosan a húsvéti ünnepeket nagy örömként éli meg. Aki viszont csak passzív szemlélője az eseménynek, az biztos, hogy nem tapasztalja meg ezt az örömet. A gyerekekkel az iskolai és a plébániai hittanórákon is beszélgettünk a nagyböjt lényegéről, és úgy látom, ők nagyon várják a feltámadás ünnepét. Bízom benne, hogy a felnőttek sem siklanak el a lényeg fölött, és nemcsak a takarításban vagy az ilyenkor szokásos étkek elkészítésében merül ki az ünnepi készülődés.
Egyházközségemben igyekszem ismét gyakorlattá tenni a szent három naphoz kötődő hagyományokat, amelyeknek néhány fontos mozzanata, mint például a nagycsütörtöki lábmosás szertartása, egy kicsit háttérbe szorult. Fontos ezt feleleveníteni, hiszen így tudatosíthatjuk magunkban azt, hogy egy olyan Urunk, egy olyan Istenünk van, aki bennünket szeretettel segít, szeretettel vezet, és lehajol hozzánk, bármilyen elesettek vagyunk is. Szeretnénk továbbá a keresztutat ismét a Kálvárián elvégezni. Nagyszombaton pedig feleleveníteni az egykor a templom körül járt gyertyás körmenetet.
Kihasználva az alkalmat ezúttal is arra buzdítok minden kedves olvasót, hogy egyházközségeik templomában kapcsolódjanak be ezekbe a szertartásokba és figyeljenek nagyon ezekre a mozzanatokra, hiszen mindegyiknek nagyon fontos üzenete van. Nagyszombaton például a tűzszenteléssel kezdődő szentmise az egyház egyik leggazdagabb szertartása. Ez már önmagába nagyon sok mindent kifejez. Krisztus a világ világossága, betölti a templom sötétjét, és a világnak a sötétjét is. å azért jött, hogy az emberek szívében meggyújtsa Isten szeretetének fényét. Ha nyitott szívvel és lélekkel figyelünk ezekre a mozzanatokra és imádságokra, akkor valóban át tudjuk élni Jézus feltámadásának és Isten legnagyobb szeretetének az ünnepét.