A tehetségről és a kinyíló térről

A tehetségről és a kinyíló térről

A zentai önkormányzatban fogadták Verebes Krnács Erika előadóművészt és Lőrinc Tímea színművészt

Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere és Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja a Városháza zöld termében fogadta Verebes Krnács Erika előadóművészt és Lőrinc Tímeát, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművészét. Az összejövetel apropója az volt, hogy Verebes Krnács Erika a vajdasági magyarság körében végzett kulturális tevékenységéért augusztusban a Külhoni Magyarságért Díj egyik kitüntetettje volt, Lőrinc Tímea pedig kiérdemelte a legrangosabb vajdasági magyar színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat és megkapta a 10-es díjat is, amelyet az Újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatói ítélnek oda az évad szerintük legjobb szerepformálásáért.

Ceglédi Rudolf polgármester elmondta, rendkívül büszkék arra, hogy Zenta a Tisza mente és Vajdaság egyik kulturális központjává vált, amit úgy tudtak elérni, hogy a városban olyan személyek élnek, alkotnak és dolgoznak, mint Erika és Tímea is. A két művésznőnek az önkormányzat köszönetét és elismerését fejezte ki az eddigi tevékenységükért, és megjegyezte, reméli, még sokáig zentaiak maradnak és öregbítik a település hírnevét.

Arról, hogy mit jelentenek számukra ezek az elismerések a díjazottak a következőket mondták:

— Nekem nagyon kedves volt az első elismerés is, amit a Mécsvirág együttes kapott a várostól fennállásának tizedik évfordulójára, a Külhoni Magyarságért Díj viszont azt jelenti, hogy az anyaország is odafigyel a munkámra és ez végtelenül jó érzés.

Jó az, ha a gyereket a családja nem akarja visszafogni, nem korlátozza. Ha azt mondják neki, hogy tanuljon, de megmutatják a másik lehetőséget is, hogy mivel foglalkozhat, ha nem azt az utat választja. Én tanyán kezdtem az életemet, aztán kis faluban, Bajsán folytattam, és szerencsére mindig volt körülöttem egy-egy olyan ember, aki segített, utat mutatott. Nagyon hálás vagyok a magyartanáromnak, Borús Sándornak, aki már sajnos nincs köztünk, mert elindított ezen a pályán. Topolyán, a középiskolában, Vajda Gábor tanár úr, aki már szintén nem él, adott nekem önbizalmat. Később Soltis Lajos színművész – ő sincs már az élők sorában — mutatott rá, hogy milyen verseket válasszak, az Újvidéki Rádióban pedig Vajda Tibor magyarázta el, hogy nem szavalni kell, hanem verseket mondani. Ráéreztem, hogyan lehet a gyerekeket megközelíteni, az irodalmat, a szép szót elvinni hozzájuk. Ebben mindig volt mellettem egy-egy zenész kolléga, mert a zene felold, pótol, és szépen kiegészíti a szöveget.

Lovas Ildikót is meg kell említenem, mert ő volt az a nemzeti tanácsban, aki bevitt minket a Mécsvirág együttessel egy olyan programba, ami lehetővé tette, hogy eljussunk a vajdasági általános iskolákba, majd a következő évben a középiskolákba. Mindig kell egy támasz, egy jóakaró, hogy a tehetséget kamatoztatni tudjuk, és jó irányba használjuk — hallottuk Verebes Krnács Erikától.

Lőrinc Tímea elmondta, nagyon örül a díjnak, hiszen amatőr színjátszó kora óta erre a lehetőségre várt.

— Először középiskolásként, majd egyetemi hallgatóként néztem végig évről-évre, ahogyan a „nagyok” átveszik a Pataki-gyűrűt és reménykedtem, hogy egyszer majd az én nevem hangzik el.

Magyarkanizsai vagyok, de ezt sokan nem tudják rólam, mert ott még nem foglalkoztam színházzal. Szabadkán, a középiskolában kezdtem el Kálló Béla Színitanodájába járni, majd Újvidékre a Színművészeti Akadémiára iratkoztam.

Én azt köszönöm, hogy Zentán ilyesmikkel lehet foglalkozni. A monodráma ugyanis nem tartozik bele a mi három produkciónkba, Wischer Johann igazgató találta ki ezt a feladatot, így hívhattam el Oláh Tamást, hogy segítsen nekem megcsinálni a Hullámtörés című előadást.

Nemrégiben jelent meg rólam egy cikk, amelynek ez volt a címe: A színésznő, aki mindig új kihívásokra vágyik. Igen, így élek mostanában, amióta itt vagyok Zentán, keresem a lehetőségeket. Ezért kezdtem el én is gyerekekkel foglalkozni, rendezni amatőröknek, ezért mentem el a Versünnepre. Sokan mondják, ha egy színész kis közegbe kerül, akkor bezárja őt a tér, beszűkül, de én nem ezt érzem. Újvidéken, amikor egyetemista voltam, csak a színházban éltem, színházi emberek között mozogtam, itt viszont a kisvárosias lét kinyitotta előttem a dolgokat, sokkal több „civil” emberrel találkozom, más közegekben is mozgok, például a sport terén, ahol olyan új impulzusokat kapok, amelyeket a színpadon is kamatoztathatok.


A szerző felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A székelykevei tájház
Riport
A szendrői vár
Riport
Facebook

Támogatóink