Szerepek, nőiesség, szerelem

Szerepek, nőiesség, szerelem

Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház fiatal színésznője számos előadásban, sokféle szerepben bizonyította már a tehetségét, de a közönség számára minden bizonnyal az a három nőalak marad a legemlékezetesebb, akit a Május van, Tisztelt úr… című Szép Ernő-darabban formált meg.

Mivel lapunk legújabb száma éppen március 8-án jelenik meg, jó alkalom volt ez arra, hogy Tímeával egy „nőies” beszélgetést folytassunk.

— Örülök, hogy sok emberben a Május van, Tisztelt úr… maradt meg, mert három kedvenc előadásom van, és ez az egyik közülük. Nagyon jó volt a próbafolyamat, örültem, hogy Mezei Kinga, a darab rendezője ekkora feladatot bízott rám. Az igazság az, hogy még sohasem kaptam ilyen erős, nagy horderejű szerepet. Három egyfelvonásosról van szó, melyek kétszereplősek. A vígjáték Lilivel indul, egy, a bájait próbálgató, őszinte, az életet szerető fiatal lánnyal. Vannak vágyai, szeretne valahonnan valahova eljutni. Következik Fanni, aki nagyon beleszerelmesedik a kávécsarnokába járó Tisztelt úrba. Ebben a részben szépen látszik, a nő hogyan tudja irányítani a férfit, illetve milyen fortélyokkal férkőzik közel hozzá. Végül itt van Karácsonyné, az özvegy Szépasszony: nem szeretné, ha a falu beszélne róla, de azért kokettál a fess Tűzoltóval. A rendező azt mondta, ez a jelenet a két nem legtökéletesebb példányának a párbaja. A nők nem ugyanahhoz a korosztályhoz tartoznak és nem ugyanabban a miliőben élnek, de közös bennük, hogy mind a hárman a boldogságot és a boldogulást, a jelenlegi helyzetükből való kitörést, a változást próbálják keresni. 

* Melyiküket szerette a legjobban?

— A próba alatt még megvolt, melyikük áll hozzám a legközelebb, kivel tudok a legkönnyebben megbirkózni, de most már nem szeretek választani közülük, hiszen mindegyikben van valami, amit kedvelek. Egyébként nekem nem igazán tetszik, hogy a legtöbb jó szerep a férfiaknak íródott. Éppen ezért nagyon becsülöm azokat az írókat, akik minket, nőket is megajándékoztak olyan szerepekkel, amelyeket élvezet eljátszani. Csehov és Ibsen mellett most már Szép Ernőt is ebbe a kategóriába sorolom, és hálás vagyok, hogy ilyen karaktereket álmodtak meg.

* A Hullámtörés című monodrámája Oláh Tamás rendezésében Lars von Trier azonos című filmje alapján készült. Miért esett a választása éppen Bess furcsa, ámde fontos erkölcsi kérdéseket feszegető történetére?

— Ez a darab teljesen más, mint az előző, azok közül ugyanis, akik végignézik, kevesen jönnek vissza másodszor is. Ez azt jelenti, hogy a történet nemcsak engem visel meg, hanem a nézőket is. A színházban azt a feladatot kaptuk, hogy monodrámát készítsünk, melynek témáját és műfaját mindenki maga választhatta ki. Oláh Tamással már rég szerettünk volna együtt dolgozni, és úgy éreztem, most jött el a megfelelő pillanat. Felvetettem, hogy én a nőiességgel és a férfiassággal szeretnék foglalkozni, sőt, az is eszembe jutott, hogy férfit játsszak. Ez most nem valósult meg, de még nem mondtam le róla. Habár középiskolás koromban már láttam a filmet, Tamás hívta fel a figyelmemet a Hullámtörésre, illetve Bess szerepére. Most ismét sokszor meg kellett néznem, mert a szövegkönyvet a filmből írtuk, pontosabban én írtam, Tamás pedig helyrepofozta az egészet. Bevallom, én is nagyon letargikus hangulatba kerültem, amikor újra meg újra ugyanazokat a jeleneteket figyeltem.

* Van-e szerepálma, melyik híres nőalakot szeretné eljátszani?  

— Régebben voltak szerepálmaim, mostanában nincs különösebb vágyam. Szeretnék sokat dolgozni, játszani, olyan kaliberű munkákat kapni, mint például ez a két előadás, melyről beszélünk. Eddig ezek a legmeghatározóbbak az életemben, mert ezeknél érzem igazán, hogy azzal foglalkozom, amit választottam, és úgy végezhetem a munkámat, ahogy szeretném. Ha még várnak rám ilyen szerepek, akkor nagyon elégedett leszek.

* A Versünnep korábbi különdíjával, illetve a tavalyi első helyezéssel versmondóként is ismertségre tett szert. Tudatosan választ, vagy inkább a költemények találják meg önt?

— Tudatosnak semmiképpen sem nevezhetem. Terék Anna és Sziveri János versénél egyaránt azt éreztem, hogy elő kell adnom. Ha nem ragadnak és érintenek meg, ha abban a periódusban nem foglalkoztatnak engem is ugyanazok a kérdések, akkor be sem neveztem volna a Versünnepre. Nekem nincs rá késztetésem, hogy verseket keressek, verses estet állítsak össze, és azzal fellépjek.   

* Pedig a Versünnep megnyerése után ezt bizonyára sokan várták...

— Az általános iskolában jártam versmondásra, majd ez abbamaradt, most talán a régi sebeimet kísérlem meg betapasztgatni, a meg nem nyert versenyek után maradt űrt próbálom a lelkemben kitölteni. Színész vagyok, valójában azt csinálom, amit mondanak, de nem hiszem, hogy magamtól előállnék a verses est ötletével. 

* A Zentai Magyar Kamaraszínház társulatában az a sajátos helyzet állt elő, hogy ön maradt az egyedüli nő. Hogyan éli ezt meg? 

— Kérdezgetik is sokan, hogy nem rossz-e ez nekem. Eleinte, amikor a lányok elmentek, fura volt, mert ilyen még nem történt velem. Mi az egyetemi éveink alatt is együtt laktunk a két kolléganőmmel, most viszont a fiús közeg lett a normális számomra. Igazság szerint ez egy kiváltságos helyzet, mert a kollégáimnak fontos, hogy én itt vagyok. Nem akarom őket irányítani, nem akarok anyáskodni felettük, csak a közösség része akarok lenni, méghozzá úgy, hogy én vagyok a lány a csapatban. Jelenleg nemcsak a színházban, hanem a magánéletemben is jól érzem magam, van párom, szerelmes vagyok, élvezem a szerelem adta lehetőségeket. Egyébként nem vagyok egy önbizalomdús ember. Sokat foglalkozom magammal, hetente ötször sportolok — aktív és nagyon lelkes amatőrként másfél éve crossfittel foglalkozom —, szeretek futni is, de ezt nem csak azért tartom fontosnak, mert nő vagyok, hiszen ha férfi volnék, akkor is így tennék. És hogy ne csak kívülről formáljam magam, sokat olvasok, és filmeket is nézek.

* Fontosnak tartja-e a nőnapot mint ünnepet?

— Én kedvelem az ünnepeket. Szeretek március 8-án bejönni és várni, hogy a fiúk mivel lepnek meg. Tavaly például mindenki hozott nekem egy kis cserepes kaktuszt. Amíg az egyetemen voltunk, a fiúk nagyon szép meglepetésekkel álltak elő. Az első évben ízléses aktfotót kaptunk róluk, a második évben bekötötték a szemünket, és kivezettek bennünket egy piknikre, a Duna-partra. Olyan is volt, hogy ellopták a lakáskulcsunkat, bementek, vacsorát főztek, kidíszítették a lakást, és úgy vártak bennünket. Számukra fontosak voltunk mi, lányok, gondoskodtak róla, hogy megünnepeljenek bennünket. Odahaza, a családomban a nagytatám, az apukám, az öcsém szintén felköszönt ilyenkor, ami nekem nagyon jólesik, mert szeretem a virágot meg a csokit is.


Szabó Attila felvétele

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tibor, a megmentő
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink