Óvodás koromban volt egy sárga pulóverem, amit szerintem maga az ördög kötött a gyermekek kínzására.
Ez a pulcsi nem olyan volt, mint a többi, nem volt átlagos ruhanemű. Kézzel kötötték, a színe sárga volt, fonaldarabkák álltak ki belőle, amiktől nem lehetett mozogni, kényelmesen elhelyezkedni. Magas gallérja az államat is eltakarta. Csíkos volt, mint minden hétköznapi pulóver, de mégis más volt. Mikor még nagy volt rám, a térdemig ért, és az ujjaim sem látszottak ki belőle. Mindig abban a szekrényben tartottam, amit gyerekkoromban nagy szekrénynek neveztem, mivel ez volt otthon a legnagyobb. Itt kapott tehát helyet az említett pulcsi és néhány ünneplőruha is, amelyek szintén kényelmetlenek voltak. A szekrény soha nem volt poros, nem nyikorgott az ajtaja, mégis borzalmas volt a kisugárzása. Talán a pulóver miatt. Szerencsére csak akkor kellett felhúznom, amikor anyám rám erőltette — de néha még akkor sem. A felnőttek szerint tündérien festettem benne. Szerintem viszont egy tündér voltam, aki a borzalmas, kényelmetlen ruha rabja lett, s aki nem dönthette el maga, mit akar magára ölteni.
A pulóvert gyűlöltem, gyűlölöm a mai napig, és tudom, hogy egész éltemben gyűlölni fogom. Mindig eszembe jut, hogy mennyit vakaróztam, szenvedtem tőle, és persze azt sem felejtem el soha, hogy milyen sokáig kellett várnom, hogy kinőjem. Most a pulcsit egy rokonunk lánya hordja, én pedig boldog, pulóvermentes életet élek.
Lehet, hogy az a kislány nyolc év múlva ugyanilyen fogalmazást ír majd erről a szörnyű ruhadarabról?!
PARÓCZI Orsolya, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános iskola, 5. b