A WHO szakértői testületének ülését a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb mutációinak gyors terjedése miatt kellett a tervezettnél két héttel korábban összehívni. Egyébként világszerte már 28 millió oltást kaptak az emberek.
Az utóbbi hetekben a koronavírus két, jóval fertőzőbb, angol, illetve dél-afrikai variánsa is elterjedt a világ legalább 50 országában, néhány napja pedig Japán azonosítottak egy újabb mutációt, amely eredetileg a brazil Amazonas-őserdő vidékéről származhat. A jelenlegi járványhelyzet megvitatása mellett az Egészségügyi Világszervezet előrehozott ülésén szó lesz az oltási bizonyítványokról és a vírustesztek ügyéről is az utazók esetében. Az ülés után a bizottság ajánlásokat tesz közzé a WHO és a tagállamok számára.
Az első koronavírus elleni vakcina beadása óta, egy hónapja és egy hete, mintegy 28 millió dózist kaptak meg az emberek világszerte. Az Egészségügyi Világszervezet illetékese azonban aggodalmát fejezte ki, hogy a védőoltások legnagyobb részét a gazdag országokban adták be. A WHO kimutatása szerint összesen 46 államban kezdték meg a vakcinációt a jelenleg rendelkezésre álló öt különböző gyártmányú oltóanyaggal. Az országok közül 38 gazdagnak számít, és csak egyet nevezhetünk közülük szegénynek - közölte a WHO munkatársa.
Legalább öt hónapig ellenállóvá válnak a koronavírussal szemben azok, akik már megfertőződtek a koronavírussal - ez derül ki a brit közegészségügyi ügynökség kutatásából. Eszerint az újbóli megfertőződés ritka, a kutatásban megfigyelt több mint 6614 személyből csak 44-en kapták el újra a koronavírust. A szakemberek azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy azok, akik rendelkeznek antitestekkel, továbbra is hordozhatják és terjeszthetik a betegséget.
(Forrás: MTI, Tanjug, B92, Hina, 021.rs)