Az ezeréves határ peremén keresendő Gyímesbükk újabb kori történelmét Deáky András helyi lakos neve is fémjelzi. Ő volt az, aki 2003-ban megvásárolta a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb, 30-as számú, 1897-ben épült őrházát, majd a kárpát-medencei magyarság összefogásával elvégeztette rajta a legszükségesebb állagmegóvást. A felújított őrházat 2008-ban ajándékozta Gyímesbükk önkormányzatának.
Mottó: „Ki méltó látni a csodát, az a csodát magában hordja” (Babits Mihály)
E nemes gesztus által nemcsak a Csíkszereda—Gyímesbükk—Palánka—Kománfalva vasútvonal részeként nyilvántartott objektum menekült meg sorsszerű (el)pusztulásától, mesélte ottjártunkkor, de e sikerre vitt projektum révén olyan távlatok is felsejlettek, mint a valamikori Rákóczi-vár felújításának lehetősége. Az egymásba fonódó történelmi és szájhagyományi szálak ezen gócpontját Gyímesbükk és Palánka között, a Tatros folyó mentén illik keresni. Noha a vár a XVII. században, pontosan 1626-ban épült, afféle őrhelyként Bethlen Gábor fejedelem parancsára, a helybéliek csak Rákóczi-várként emlegetik. Ide menekültek a környékbeliek, valahányszor tatár pusztított a vidéken. Jelenleg is egy kősziklán állnak az építmény maradványai, melyekhez egy igen keskeny, meredek szakadékokkal határolt lépcsősor vezet. Csoda-e hát, hogy bevehetetlen hírében állt? A legenda szerint egy alkalommal, amikor egy ellenséges tisztnek mégiscsak sikerült megvetnie ott a lábát, Rudán főhadnagy is gondolt egy merészet: kihajtani onnét a bitorlót, újra kitűzni a vár fokára a magyar lobogót! „Azzal felpattant a lovára, hiába is kiabáltak a többiek, hogy vesztébe rohan. Lóval oda felugratni halálos veszélyt jelentett, hiszen csak egyet botlik a jószág, s lovasával együtt a mélybe, a biztos halálba zuhan” (Székelyföldi Legendárium). A csíkszentgyörgyi közbirtokosság által készíttetett márványtábla a csíkszentgyörgyi Lacz András lovas székely katonát teszi e történet főhősévé. A gyimesi harmincad jegyzőkönyvére utalva, az Úr 1789. esztendejét jelölve meg hiteles dátumként...
A legendák és a régmúlt idők szerelmeseinek, illetve mindnyájunk szerencséjére a fabula lényege nem a részletekben keresendő! Sokkal inkább abban, hogy a székely huszárok, bármely néven szólítanánk is őket, hűek maradtak fogadalmukhoz. Valahányszor a sors úgy kívánta, hogy megvédjék vagy visszavegyék azt, ami az övék. Közöttük járva-kelve megtapasztalhattuk: ma sincs ez másként!