* A fiúgyermekek többsége kiskorában hajóskapitány, űrhajós vagy pilóta szeretne lenni. Önnek is ilyen álmai voltak?
— Hatéves voltam, amikor odaköltöztünk egy repülőtér mellé, ekkor láttam először repülőgépet. Attól a pillanattól kezdve szerettem volna repülni. Hogy ez munka lesz-e, vagy nem, azt nem tudtam még akkor.

* A szülei nem féltették a repüléstől?
— De igen, mondták is, hogy nem, én meg mondtam, hogy de. Persze egy szülő mindig félti a gyermekét, akkor is, ha autót vezet, és akkor is, ha lóhátra ül. Igazából soha sem szokták meg, hogy repülök, de beletörődtek.

* Kamaszkorától kezdve építgette a pályafutását. Mennyire céltudatosan?
— Nem mondanám, hogy céltudatosan, inkább ösztönösen haladtam az utamon. Tizenhét éves voltam, amikor az Őrjárat az égen című filmsorozat ment a tévében Huszti Péter főszereplésével. Ennek a filmnek a hatására akkor mindenki vadászrepülő-pilóta akart lenni, én is akkor jelentkeztem vadászpilótának. A sors fintora, hogy az orvosi vizsgálaton kiszuperáltak, azt mondták, hogy gyenge a gerincem, és nem bírja a terhelést. Ez nagyon rosszul esett, úgy éreztem, elvettek tőlem valamit, amit nagyon akartam. Ekkor kezdtem műrepüléssel foglalkozni, és jó pár év elteltével ismét orvosi vizsgálatra küldtek. Megijedtem, hogy újra eltanácsolnak, de kiderült, hogy nem is volt gyenge a gerincem, csak az első jelentkezésemkor létszám fölötti voltam. Akkor én ezt kudarcként éltem meg, évekkel később azonban rájöttem arra, hogy hatalmas szerencsém van, amiért akkor nem vettek fel, mert abban az esetben már vagy nem élnék — rég lezuhantam volna valami rozoga géppel —, vagy ha még élnék, akkor egy pocakos nyugdíjas lennék orosz feleséggel — ez volt a tipikus példa abban az időben. Az életemben többször előfordult, hogy valamit kudarcként éltem meg, utóbb azonban mindig rájöttem, hogy ami történt, valamiért mégis úgy volt jó.

* Mi volt még ilyen sorsszerű élmény az életében?
— 1982-ben én voltam a műrepülő-válogatott-keret legfiatalabb tagja. Keddenként tartottuk Budaörsön a keretnapunkat, és egy alkalommal éppen rossz idő lett. Az edző és a reptérparancsnok kitalálta, hogy ha már ennyi a képzett ember, és a rossz idő miatt nem lehet műrepülni, akkor menjenek át Dunakeszire, mert a hétvégén egy navigációs verseny kapcsán maradtak ott repülőgépek, és hozzák őket vissza Budaörsre. Nekem azokra a gépekre, amiket hoztak volna, nem volt jogosítványom, de ettől függetlenül mentem volna, mert a gépen volt hely odafelé meg visszafelé is. A parancsnok azonban konok fejjel azt mondta, hogy nem megyek én sehova. Köptünk egy hegyeset az edzőmmel együtt, lehordtuk az öreget mindennek, de valahogy belenyugodtunk. Ők kilencen beültek a repülőgépbe, elrepültek, én meg elmentem horgászni. Amikor este hazamentem, akkor hallottam a hírt, hogy a repülőgép nekiment a hegynek, és mindenki szörnyethalt. Ezt nagyon nehezen viseltem el, mert azt gondoltam, hogy ha én is velük mentem volna, akkor lehet, hogy ez az egész nem történik meg. Annyin múlott ugyanis, hogy benn volt a felhőkben a hegy, és a jobb futómű nekiment a hegy csúcsának. Ha egy méterrel mennek balra, egy méterrel mennek följebb, már megússzák. És ha én is velük tartottam volna, akkor egy picivel később szállt volna fel a repülőgép — annyival, amennyivel én fölmegyek rá —, és már más a légáramlat, már lehet, hogy megúszták volna — lehet, hogy nem.

* Gondolt-e néha arra, hogy mégsem akar ezzel foglalkozni?
— Nem, soha.

* Normális körülmények között az ember olyankor nyugodt, amikor biztos talajt érez a lába alatt. A levegőben viszont...
— Ha valaki x év után is fél a repüléstől, akkor abba kell hagynia, hiszen nem lehet félelemben leélni egy egész életet. Én sokkal inkább félek egy autópályán. Régen autóversenyeztem, és hiszem, hogy jól vezetek, de egy autópályán, úgy gondolom, sokkal nagyobb a veszély. Ott úgy is meg lehet halni, hogy vétlen az ember. Legázolja egy szembejövő kamion, és kész. A levegőben azért ritkán kaszabolják szét az embert jobbkéz-szabály miatt. Repülőgéppel sok hibát kell elkövetni ahhoz, hogy valaki meghaljon.

* A műrepülés is sport, de nyilván nem klasszikus értelemben vett. Hogyan kell edzeni? Ön hogyan tartja magát karban?
— A legjobb edzés a műrepülésre maga a műrepülés. Ilyen terhelések ugyanis — kimegy az ember fejéből a vér, leszorul a gyomra és hasonlók — nem lépnek fel máskor, ugyanakkor bármilyen kiegészítő sport megfelel. Én mindig is sportoltam: úsztam, kosaraztam, karatéztam, kenuztam. Sokszor futok, kerékpározok, de ez alapvetően alkati dolog is. Van, aki egész életében fogyókúrázik, és akkor sem tud lefogyni, én pedig bármit csinálok, 73 kg vagyok, 30 éve. Ez szerencsés dolog.

* Mi kell ahhoz, hogy jó műrepülő-pilóta váljon valakiből?
— Kell egy alapkondíció, jó térlátás, jó reflexek, gyors döntésképesség. Műrepülés közben óriási terhelések lépnek fel, és ilyen helyzetben kell gyorsan és pontosan dönteni, irányokat látni, térben gondolkodni. De ez mind megtanulható.

* Ön időről időre előrukkol egy-egy olyan mutatvánnyal, ami kissé felborzolja a kedélyeket. Nem túl veszélyesek ezek a bemutatók?
— A veszélyről nekem más az elképzelésem. Bármilyen tevékenység lehet veszélyes, ha nem megfelelő hozzáállással, nem megfelelő felkészültséggel, körültekintéssel, alázattal állunk hozzá, és bármilyen veszélyesnek tűnő tevékenység is lehet biztonságos ellenkező esetben. Ha valaki tisztában van a saját erejével, felkészültségével, határaival, korlátjaival, és nem akarja azokat mindenáron feszegetni, akkor biztonságos. De ha valaki folyton át akarja őket lépni, akkor előbb-utóbb megüti a bokáját. Ha valaki szándékosan és módszeresen szabályokat szeg meg, és azzal párosul még valamilyen műszaki gond, vagy felkészületlenség, akkor... Tehát össze kell jönnie legalább négy-öt hibának ahhoz, hogy baj legyen. A műrepülés sem a vagánykodásról szól. Egy műrepülőversenyen nem az fog nyerni, aki a legmerészebb, hanem aki a legpontosabban repül. Ott az a lényeg, hogy a repülőgép tényleg függőlegesen szálljon, fokra pontosan be legyenek állítva az irányok, a ritmus, a geometria és így tovább. Ilyenkor a bátorság semmit nem ér.

* Mennyire határozza meg a teljesítményét a verseny?
— A versenyre való felkészülés sok időt igényel, de inkább mentális terhelésként élem meg. Elviselni azt a fajta terhet, hogy itt három percem van bemutatni azt, amire az elmúlt egy évben készültem, abban a három percben pedig elég, ha az ember egy tizedmásodpercre kihagy, és eltéveszti a figurát. Nem arról van szó, hogy leesik az ember, hanem hogy nem lesz olyan pontos, és már vége is a versenynek. Márpedig ilyen előfordul. Nyilván szerencse is kell ahhoz, hogy sikerüljön.

* Hol szeret jobban: a földön vagy a levegőben?
— Imádok a földön lenni, ez egy baromi jó dolog. Horgászgatni, inni egy jó pohár bort, zenét hallgatni vagy a haverokkal lenni… A földön annyi jó dolog van, hogy azt kár lenne kihagyni, de persze a levegőben is szeretek lenni. A műrepülés óriási szabadságot ad, három dimenzióban bárhogyan mozdulhat az ember, a repülőgéppel bármikor bármerre, bármilyen irányba lehet menni. Amikor az ember megtanulja kezelni a gépét, együtt tud vele élni és mozogni, és érzi, hogy mi hiányzik, mi kell a gépnek, merre akar szívesen menni, akkor tényleg önfeledten, egy óriásit lehet vele hömpölyögni a levegőben. Ez egy hihetetlen nagy szabadságélmény.